9.Fejezet /Teljes/

Sziasztok! Tudom, hogy régen hoztam részt, de most minden összejött :/ Ma sikerült nekilátnom fordítani, de nem tudtam befejezni, így nagyjából a 70%-ával lettem kész csak. Mivel kb 10 napja volt utoljára rész, ezért gondoltam felteszem nektek így a Fejezet egy töredékét, és amint tudom, hozzáteszem a következő részét is. Remélem nem öltök meg emiatt, hogy nem teljes rész van :$ 
Kellemes olvasást! :*
U.I.: Vasárnap megpróbálom befejezni a fordítást!
Psychotic D. xX


Cynthia Porter. Ez volt a neve. Ismertem Cynthia Portert, beszéltem Cynthia Porterel, kedveltem Cynthia Portert. Voltam emlékeim róla, bár csak néhány, de attól még emlékek voltak. Az intézetben volt, mint beteg. Ő is volt Lori irodájában havi kivizsgáláson.
Az egyetlen probléma az volt, hogy Ő nem létezett.
Vagy legalábbis Mrs.Hellmannak nem tette. Emlékszem, hogy ez a kavarodási elmélet csupán néhány napja volt, amikor elmentem Lori irodájába, hogy megkérdezzem tőle, hogy Cynthianak szüksége volt e műtétre. Lori nem nagyin emlékezett Cynthiara, de azt mondta, hogy mivel Cynthia idősebb ezért több idő emlékezni, mivel számos beteg van itt, úgy hogy ez normális volt. De, azt állította, hogy senkit sem küldött műtétre a múlt héten. De akkor mi történt vele?
Mivel Lori nem tudott semmit, ezért elmentem Mrs.Hellman irodájába, hogy információt keressek az üggyel kapcsolatban. Mindig indeges voltam, amikor vele beszéltem. Nem csak azért, mert ő volt a főnököm, hanem mert egy megfélemlítő személy volt, a leereszkedő és kiváló hozzáállásával. Meglepődött, amikor meglátod engem belépni, és még jobban meglepődött amikor elmondtam neki, hogy mi történt. Kérdeztem őt a titokzatos alkalmazottról és hogy mi történt Cynthiaval, és ez volt a válasza:
- Az alkalmazott, akit láttál, valószínűleg Thomas volt, át lett helyezve a második emeletről. Teljes mértékben ártalmatlan. És azzal a lánnyal kapcsolattal, hibáznod kellett valamit. Mindent felügyelek, ami a Wickendale-n történik, és mint ahogyan Lori is mondta, semmilyen műtét sem volt a múlt héten. Biztos vagy benne, hogy Thomas nem egyedül ment be oda a készletért vagy valamiért? - a kifejezésmódja leereszkedő volt,  a hangja egy vihogó boszorkányra emlékeztetett.
- Nem, volt vele egy beteg. Ezért vagyok összezavarodva. - magyaráztam - Nem tudom hogy ez miért történt, de aggódtam.
Mrs. Hellman bosszúsan sóhajtott.
- Még egyszer, mi volt a beteg neve? - kérdezte
- Cynthia Porter
Amint kimondtam a nevet, valami megváltozott. Mrs.Hellman arckifejezése megváltozott, nem tudtam megállapítani. Talán stressz volt és aggodalom. De nem volt semmiféle nyom a hangulatára, vonásai pillanatok alatt kemények és hidegek lettek. Egy rövid pillanatig csendben maradt, úgy tűnt mintha összeszedné a gondolatait, majd egyenesen a szemembe nézett.
- Hibáznod kellett, Rose. Nincs Cynthia Porter nevű betegünk.
Azonnal éreztem, ahogy szemöldökeim összeérnek zavaromban a kijelentésén. Ez nem lehet igaz.
- Ms.Hellman, nem akarok vitázni magával, de igen is ott volt. Előtte már beszéltek vele, láttam őt percekkel ezelőtt.
Ms.Hellman folytatta a vitáját velem, amint érveltem. Még mindig tagadta Cynthia létezését az intézetben, ami abszolút hülyeség volt. Körülírtam neki Cynthiát, próbáltam felidéztetni az emlékeit, de nem sikerült. Visszamentünk és előre mialatt próbáltam udvarias lenni amennyire lehetett, habár a főnököm szerint a betegem még mindig nem létezett.
De végül is rászántam magam, hogy leellenőrizzem a fájljai közt a nevet.
- Nézze a dossziéját, ott van a neve, annak kell lennie. - mondtam. És amit csinált mellettem az feldühített, és aggódtam emiatt az egész miatt. Konkrétan kiröhögött engem, e ez egy lekezelő, megvető nevetés volt, ahogyan megsajnált engem.
- Rose, drága, tudok mindent, ami itt a Wickendale-n megy. Én vagyok a gondnok, mindenhol vannak szemeim és füleim. Ismerek minden munkatársat, minden beteget. És biztosíthatom neked, hogy nincs semmiféle Cynthia Porter nevű személy. Be kellene látnod. Jól érzed magad? - kérdezte bármiféle aggodalom jelenléte nélkül a hangjában.
Mi a pokol? Hazudott, hazudnia kellett. Az nem igaz, hogy Cynthia csak egy koholmánya az elmémnek. Semmiképpen. Láttam őt, Lori is látta. Csak Lori nem emlékszik...
- Mennem kell - mondtam - Sajnálom, hogy vesztegettem az idejét.
És eljöttem onnan, lekocogtam a hallba. Futottam és futottam, nem voltam benne biztos hogy hová. Ez túl sok volt, ez az egész túl sok. Stressz stressz után, ami zsúfoltságot okozott az elmémben, és most ezt. Tényleg megőrültem? Vagy Ms.Hellman hazudik valami ismeretlen ok miatt? És mi a franc történt Cynthiával? Vagy kezdettől fogva nem is létezett?
Nem, persze hogy létezett. Nem képzelődhettem. Hiszen volt a nővéri irodában. Lori és Én is beszéltünk vele. Vagy ezt is csak képzeltem? Nem, gondoltam újra a tizedik alkalommal is. Kibaszottul nem vagyok őrült. Ezek az emlékek valósak voltak.
De akkor miért hazudik Ms.Hellman? No, bármilyen ok, jobb volt mint az alternatív tőlem, hogy téveszme az egész. Akárhogyan is, minden stressz és minden esemény hatással volt rám, ahogyan éppen a mosdóba rohantam, és hánytam.
Többet hánytam, mint egy átlagos ember, főleg amikor stresszeltem vagy aggódtam. Így ott voltam, hánytam a mosdóban. És most, itt voltam napokkal később, és a kérdések megmaradtak. Próbálkoztam, hogy James ismeri-e Cynthyát, de Kelsey felajánlott egy fuvart, szóval nem volt lehetőségem sétálni James-el, mint általában. És a következő napon James beteg lett, é a következő napon pedig szabadnapja volt. Szóval nem tudtam őt faggatni Cynthyáról.
Kérdeztem Kelsey is, de ő mindig ejtette a dolgot és témát váltott, ami egy kicsit furcsa volt, de mostanában furán viselkedett, és nem akartam faggatni őt.  Próbáltam beszélni néhány beteggel is a látszólag hiányzó Cynthiy Porterről, de nem szolgáltak túl sok információval, instabil emlékek és beszéd. Eddig még senki sem tudott Cynthia Porterről.
Kétségbeesetten vágytam némi információra. És a személy, aki talán tud nekem segíteni, olyas valaki volt akihez utoljára mentem volna segítségért. Valaki aki intelligens volt, és mindig egy lépéssel előrébb járt. Valaki, aki hálás volt, hogy felmentettél a magánzárka alól a mai napon.
És az a valaki Harry volt.


*Harry szemszöge*


- Ez kibaszott hülyeség! - kiáltottam fel - Be voltam zárva egy sötét szobába egy hétig, bármilyen emberi kapcsolat nélkül, igazi fürdő nélkülem nem öltözhettem át, és most hogy végül kikerültem ebből a pokolból, nem gyújthatok rá egy rohadt cigarettára??!
- Sajnálom Harry. Itt nem lehet dohányozni, meg kell várnod amíg elmehetsz. - mondta Kelsey immár harmadik alkalommal, egyenesen rámutatva a 'No Smoking' (Tilos a Dohányzás) táblára. Egyenesen idejöttem a magánzárkából , még csak nem is zuhanyozni.  Bosszúsan sóhajtottam és megráztam a fejem. - Itt kellett ülnöm egy szaros lyukban a földön.
- Szóval, mondd el Harry - mondta, nem vesztegetve az időt és figyelmen kívül hagyva a megjegyzésemet - Van bármi, amiről beszélni akarsz?
- Nem
- Semmi sem zavar?
- Dehogy (itt Nope-t mond, amit imádok *-*)
- Bármi, amit le akarsz emelni a mellkasodról? (ez egy szólás szerűség lenne, itt teherre gondol)
- Semmi
Most volt az, hogy ideges lett.
- Oké, kezdjünk egy másfajta kérdéssel. Milyen napod volt?
- Milyen volt a tied?
Egyre irritálóbb lett nyilvánvalóan, de próbálta elrejteni.
- Jó, de én kérdeztem elsőként.
- Jó.
- Figyelj Harry - sóhajtott - Itt voltál minden héten, és még nem haladtunk semmit.
- Nem az én bajom. - mondtam neki.
- Igen, de az én bajom. Csak próbálom végezni a munkámat, és nem teszed ez könnyebbé azzal, hogy egy-szavas válaszokat adsz. Ne aggódj, semmi sem lesz feljegyezve abból, amit mondasz , és én köteles vagyok arra, hogy ne mondjam el senkinek. Szóval, hagyom neked hogy válasz, de mondanod kell valamit. Bármit.
- Miért törődsz ezzel ennyire? - kérdeztem - Nem számít mit mondok, nem tesz semmit. Le írhatsz bármit a kis jegyzettömbödbe, amit mondok, olyan diagnózis készítesz, amilyet akarsz, címkézz fel bármilyen mentális betegséggel, nem fog megváltoztatni semmilyen rohadt dolgot. Ugyanúgy itt leszek, és te ugyanúgy ott leszel, szóval mi a cél/pont?
- A cél, hogy jobban legyél - mondta - Azért vagy itt, mert az  ügyvéded elég okos volt ahhoz, hogy elmebajra hivatkozzon, másképpen halálbüntetést kaptál volna. Ha be tudjuk bizonyítani a gondnoknak, hogy jobban lettél és már kevésbé vagy őrült, akkor talán engedélyezi, hogy kikerülhess innen mielőtt még 70 lennél.
Nos, ha van egy dolog, amit akartam, az a volt, hogy elhagyjam a Wickendale-t. Szóval talán tényleg meg kéne próbálnom ezt a szaros terápiát. Holnap.
- Most már elmehetek? - kérdeztem - Tényleg szükségem van egy zuhanyra.
Kelsey csak bosszúsan sóhajtott, kudarc.
- Jól van, menj. Úgy látszik sehová sem haladtunk.
- Köszönöm! - mondtam elkeseredve. Végül. Ahogy sétáltam kifelé az irodája ajtaján, Brian megragadta a bal kezem. Brian volt a fő őröm, mindig mellettem sétált, és biztosra ment, hogy nem nyúztam meg több embert. Ez eléggé komikus volt, mivel, felé tornyosultam (arra céloz hogy magasabb volt). Nem lett volna esélye ellenem. De én sosem próbáltam meg legyőzni őt, mivel tudtam, hogy csak korbácsolást vonna maga után, mint büntetést. Szóval helyette hülye szar dolgokat mondtam neki, hogy idegesítsem őt mindenféle módon, ahogy csak tudtam. És ember, szerettem őt idegesíteni. Ez volt az egyetlen tényleges vicces dolog, amit itt csinálni lehetett.
De ennek volt egy másik oldala is..ő is idegesített engem. Mindenhol ott voltak. Volt egy Klesey irodájában, néhány a büfében, néhány a 'Speciális Foglalkozások Szoba'-ban, ahol olyan szarságokat csináltunk egész nap mint a sütés és a művészet-és-kézművesség. Ott volt egy, aki követett téged, amikor a mosdóba mentél, egy aki elkísért vacsorázni. Ott voltak mindenhol. És ha nem őr volt, ott volt valaki más, aki lenyugtatott téged bármelyik pillanatban. Ott voltak, hogy elítéljenek a hamis fölényeikkel. Minden egyes irányba, amerre a fejemet fordítottam, ott volt egy alkalmazott.
És ami még rosszabbá teszi a dolgokat, bárki lehet közülük a gyilkos.



/Folyt Köv./


*Rose szemszöge*

Tizenöt perce sétált be, nedves göndör hajjal és Brian-el a bal karján. De az alkalmazott azonnal megjelent Harry mellet, hogy még egy őrt állíttasson oda.Harry balról megközeleített engem bármiféle társaság vagy bilincs nélkül, de ez a tény nem ijjesztett meg, mint néhány hete. Nem tudom mit gondolhattam, sötét karikákkal a szeme alatt, piszok borította bőrrel és talán zsíros, száraz hajjal kellett volna megjelennie.
De ez szemben állt a valósággal, ahogyan helyet foglalt velem szemben. A telt ajkai és erős állkapcsa csábítóbbak voltak mint valaha, meglepett engem ismét, napról napra gyönyörűbbnek néz ki. És olyan mintha lenne egy kis ragyogása, ellentétben a többi beteggel. Előlről hiányzott néhány gombja az egyenruhájának, megmutatva ezzel sima bőrét. Piercingezett szemei csillogtak, ahogy találkoztak az enyémeimmel első alkalommal a héten. És utáltam ezt elismerni, de hiányoztak azok a szemek. Elsőként látni őket a napokban.....felfrissítő volt.
Beszédre nyitotta a száját, de mielőtt bármit mondhatott volna feltettem egy kérdést.
- Ismered Cynthia Portert?
- Nos, hello neked is - mondta a szokásos vigyorral az arcán, közelebb hozva magát az asztalhoz.
- Szia. Szóval ismered őt? - tovább sürgettem, minél hamarabb választ akartam kapni.
Harry feltartotta kezeit miközben ezt mondta - Adj egy percet - és aztán megdörzsölte szemeit. Türelmetlenül vártam amíg kiszedte a cigijét és a gyújtóját a zsebéből, elzárva a cigit kezeivel, hogy melegen tartsa. Ajkai közé szorította, és szívta a cigit ameddig a levegője hagyta. - Mégegyszer, ki is az? - kérdezte.
- Cynthia Porter. Egy beteg. Sötét-szőke haj, sötét szemek. Nagyjából 30 körül lehet.
Egy percre elgondolkozott, szemöldökeit összehúzta, ahogy próbált emlékezni.
- Nem, nem hinném. - mondta nagyjából egy perccel később, a cigi táncolt a szájában ahogy beszélt. - Miért?
Basszus, szóval nem ismeri. Ő volt az utolsó reményem, mit fogok most csinálni?
Sóhajtottam, mentális vitát tartottam arról, hogy csak el kellene mondanom Harrynek az egész szitut. Hogy egy tényleges páciens, és talán sokkal jobban tudna nekem segíteni abban hogy mi folyik itt, mint bárki más. Plusz, úgy érzem hogy jobban bízhatok benne azóta, mióta megmentett engem Normantól. Szóval mindent elmondtam neki.
- Nos, van egy alkalmazott, akit Thomasnak hívnak, most ezen a szinten dolgozik és láttam ahogy beviszi Cynthiát a műtőbe, amikor nem kellett volna.
- Gondolod, hogy Ő lehet a gyilkos? - kérdezte váratlanul Harry.  Felhúztam a szemöldökömet meglepettségemben, tudnia kell a feltételezett gyilkosról az alkalmazottak között. Azt gondolom, hogy amikor van egy heted hogy ne csinálj semmit, kitalálsz néhány dolgot.
- Nem, nem hiszem. Mert elmentem megkérdezni Lorit, a főnővért, erről az egészről, de nem emlékezett semmiféle Cynthiára. Ezért megkérdeztem Mrs.Hellmant, az igazgatót, és azt állította hogy senki sincs itt, akit Cynthiának hívnának. És most, nem emlékszel rá, tehát alapvetően van ott egy páciens akire senki más sem emlékszik, csak én. És ha Mrs.Hellman benne, akkor valószínűleg nem Thomas a gyilkos.
- Várj - szakított félbe Harry - Szóval azt mondod, hogy ez a Cynthia nevű személyt bevitte Thomas a műtőbe, és tudtad hogy nem kellett oda mennie, szóval érdeklődtél róla, de senki sem tudja, hogy ki ő.
Bólintottam, realizáltam, hogy milyen őrülten is hangzik.
- Láttad valaha Cynthiát azelőtt?
- Nem - válaszoltam.
- Szóval akkor alapvetően megőrültél?
- Nem! - tiltakoztam - Nem őrültem meg, csak meg kell találnom vagy találni valakit aki emlékszik rá.
- De ott van az a dolog - mondta Harry - Senki sem emlékszik rá. Kivéve téged, szóval valószínűleg őrült vagy.
- Nem vagyok őrült! - mondtam egy kicsit hangosan. Harry elvigyorodott, vidáman emiatt a dolog miatt. - Valami történt Cynthiával, és ki kell derítenem hogy mi.
Bólintott, próbált nem röhögni rajtam.
- Nos, az egyetlen alternatív az, hogy Thomas a gyilkos és Cynthia egy volt az áldozatai közül. De akkor miért lenne benne ebbe az egészbe az igazgató és a főnővér? Rose, ennek nincs értelme.
- Tudom - sóhajtottam - Ezért nincs ötletem, hogy mi történik. Nem tudom, hogy mit csináljak.
- Ha te lennék, csak kivárnám. Hátha felbukkan Cynthia. És ha nem, csak ne aggódj emiatt, és ne mondd el senki másnak. Ez nem a te gondod,  és nem akarod hogy az emberek azt higgyék hogy pszichopata vagy. Bízz bennem, ez szar.
Csak bólintottam, szükségem volt egy kis szünetre ebből az egész Cynthia dologból. Ez megerjít engem, ha még nem vagyok az.
- Azt hiszem igazad van, csak figyelmen kívül kéne hagynom ezt az egészet.
Harry bólintott, nedves tincsek hullottak az intelligens szeme felé.
- Mindegy - kérdeztem témát váltva - Milyen volt a magánzárka?
- Szörnyű - mondta - Inkább éveknek érződött, mintsem napoknak. Sok időm volt gondolkozni, tudod?
- Jah - értettem egyet. Mindig átgondolom a dolgokat, és tudom milyen érzés csapdába esni a gondolataidban.
- Min gondolkoztál? - kérdeztem. Tudtam, hogy személyes és kíváncsi kérdés volt, de nem tudtam segíteni magamon. Imádtam hallgatni ahogy beszél, és mindig vágytam arra hogy többet tudjak meg róla. Ez volt az egyik legnagyobb félelmem és legnagyobb vágyam is, hogy kibogozzam a bonyolult rejtélyt, ami Harry Styles volt.
Hálás voltam, amikor válaszolt idegenkedés nélkül, megkönnyebbültnek tűnt, hogy valakinek elmondhatja.
- Mindenen, tényleg. Főként a testeken amiket találtam, hogy uhh, látni őket eléggé megrázó volt számomra.
Tanulmányoztam erős, valahogy mégis finom vonásait, kerestem bármiféle reszketést kijelentésében. Nem kellett volna felzaklatnia őt, figyelembe véve hogy ez sorozatgyilkos. Szemei távoliak, zárkózottak voltak, mintha visszaemlékezne az incidesnre. És nem csak egy percig figyeltem/kerestem bármiféle változást a beszédében, kifejezésében.
- Arról az esétről - kezdtem - Nem hiszem hogy valaha is megfelelően köszönetet mondtam volna azért, amit tettél. Elképesztő volt.
- Semmiség volt. - mondta, próbált nem hízelegni a hozzászólásom miatt.
- Nem, nem volt semmi. Harry, megmentettél engem az erőszaktól. Nem tudom eléggé megköszönni.
- Tényleg, jó. Csak örültem, hogy időben ott voltam. És örültem hogy sikerült kómába ejtenem azt a f*szt, amíg bent voltam. - vigyorgott.
Annak ellenére, hogy a kómát okozó ereje megfélemlítő volt, nem tudtam segíteni, de nevettem a megjegyzésén.
- Én csak sajnálom, hogy magánzárkába kellett menned emiatt - mondam.
- Tényleg nem volt annyira rossz, hogy őszinte legyek - nyugtatott meg - Azt gondolom, hogy a legrosszabb dolog az volt, hogy egy hétig semmi sem volt, csak realizálam hogy mennyire hiányzik minden, tudod, idekint. - mondta, utalva a világra a Wickendale-n kívül. És újra a helyébe képzeltem magam, hogy sohasem hagyja el az épületet.
- Mit hiányolsz legjobban? - kérdeztem, nem igazán figyeltem arra, hogy mit kérdeztem.
De úgy tűnt, Harry nem bánja. - Mindent - mondta egyszerűen - Csak apróságokat, amiken általában nem szoktál gondolni. Hogy képes voltál választani, hogy mit eszel minden étkezésnél, választani hogy mit akarsz csinálni minden nap, kiválasztani hogy mit viselsz. Csak úgy választani, általában. - bólintottam, a szavakon lógva amiket komoly hangja mondott. Imádtam amikor így beszélt, mint most, nem pedig az arrogánsan és közönségesen, hanem amikor elmondta nekem, hogy hogyan érez.
- És hiányzik az, hogy láthassam a barátaimat és a családomat - folytatta - Oh és a sültkrumpli, Istenem hiányzik a sültkrumpli. Hiányzik a kutyám, az ágyam. Hiányoznak az ügyességi játékok, a TV, a sport, a sör..........a sex. - a szívem kihagyott egy ütemet ahogyan kimondta az utolsó szót, a mély, lassú és álmosító/émelyítő hangja, már majdnem dorombolás volt. Esküszöm, szándékosan tette, miközben kíváncsi zöld szemeivel vizslatta testemet.
Hirtelen képzeletek jelentek meg fejemben Harryről, felettem egy kicsivel csupasz és csillogó bőre verejtékkel, reszelős nyögés morajlott végig mellkasán. De a tisztátlan gondolat azonnal visszalökött a valóságba, ahogyan egy harmadik személy közeledett az asztalhoz.
Harry és Én felemeltük fejünket hogy megtaláljuk a teljes uniformba öltözött Jamest, miközben lenéz ránk. - Oh Hello James - üdvözölte őt Harry barátságtalan gúnyolódással a hangjában.  - Kihagytad a beszélgetésünket a sex-ről és Rose mentális egészségéről.
Megforgattam szemeimet, figyelmen kívül hagyva megjegyzését. - Szia James - mosolyogtam.
- Hey - vigyorodott el - Csak ide akartam jönni és látni hogy jól vagy e, nem jöttél vissza a büfébe valamelyik nap, és nem volt lehetőségem tovább beszélgetni veled.
- Oh igen, sajnálom. Lori uh .... Lori megállított a hallban mert szüksége volt rám, hogy megcsináljak néhány dolgot.  - hazudtam.
- Oh oké. - mosolygott James. Úgy tűnt maradni akart és beszélgetni, de Harry - el tudnál menni most - kifejezése elküldte innen Jamest. De mielőtt még elég messze juthatott volna megfordult.
- Még áll a vacsoránk Péntekre, igaz?
- Igen - bólintottam. Mindennel ami történt, konkrétan megfeledkeztem róla, de most hogy emlékeztetett, eléggé izgatott voltam.
- Király - vigyorgott.
- Király -nevettem. James arcán volt a legcukibb mosoly, egészen addig a pillanatig amíg el nem fordult, hogy visszamenjen a műszakjába. Rájöttem, hogy nekem is ugyan ezt kellene csinálnom, de Harryvel beszélgetni sokkal izgalmasabb volt, mint csak ott ülni és színlelni hogy dolgozom, miközben semmit sem csináltam. Ahogy visszafordítottam a fejemet, láttam ahogy hipnotikus szemeivel engem néz. Visszanézett és tekintete köztem és James között járt, kifejezése gondolkodó volt.
- Szóval most ti ketten b*sztok?
- Nem! - azonnal tiltakoztam, megdöbbentem a választott szavain. - Csak barátok vagyunk, Harry, az isten szerelmére.
Harry kuncogott a reakciómon, a gödröcskéi teljesen előjöttek. És abban a pillanatban rájöttem, hogy nem számít mennyire is szeretem James mosolyát, sosem szállhat versenybe Harry lenyűgözően fényes mosolyával.
 



Elnézést kérek a késésért, csak nagyon keveset tudtam gépnél lenni, és amint elkezdtem a fordítást azonnal közbejött valami.De most itt van a rész, és ez a lényeg. A türelmeteket pedig nagyon szépen köszönöm ♥

Psychotic D. xX