3.Fejezet

- Mit gondolsz,mégis mit csinálsz itt? - Vonakodva megfordultam.nem akartam látni a mögöttem álló embert.Egy középkorú,vörös hajú nő volt.Mióta itt dolgozom,sose láttam.

- Sajnálom,ebédszünetem volt és gondoltam körülnézek.

- Nos,nem szabad itt lennie - mondta leereszkedő hangon.

- Oh,sajnálom - gyorsan elmentem onnan,próbáltam elkerülni a konfliktust.Remélem nem mondja el Mrs.Hellman-nek,bár a nevemet sem kérdezte..Hosszú utat tettem meg vissza a nővérszobáig,csak örültem,hogy egy kicsit lepihenhetek.Valamilyen okból úgy éreztem,szükségem van lazításra.Felálltam megnézni az időt.Dél volt,ami azt jelentette,mennem kell  őrizni a betegeket amíg ebédelnek.Felnyögtem a félelemtől,ahogy megláttam azt a bizonyos göndör hajú bűnözőt.Óvatosan becsoszogtam a terembe,és becsaptam a büféajtót.Mint általában,most sem figyelt rám senki,el voltak foglalva a maguk dolgával.Igen,ez csak egy egyszerű munka volt valójában.Fel-alá járkáltam,így könnyebben tudtam figyelni rájuk.Nem igazán szokták megjátszani magukat,de ha mégis,az őrök előbb ott vannak,mint én.Az én feladatom annyiból állt,hogy valamilyen módon,próbáljam meg lenyugtatni őket.Szerencsémre ma nem volt erre szükség,amúgy is holtfáradt vagyok.Nem tudom miért,de ahogy teltek a percek,egyre kimerültebb lettem.Nekidőltem a falnak,és úgy éreztem a szemhéjaim lecsukódnak.De hirtelen felpattantak amikor meghallottam egy rekedt hangot mellettem.

-Hey!

Váratlanul megfordultam,hogy lássam Harry-t.’Lemásolta’ a helyzetem,nekitámasztotta a hátát a falnak.A cigi lógott a szája sarkából,ami még jobban kiemelte férfias állkapcsát.Késztetést éreztem,hogy most rögtön elfussak.

- Kérsz egyet? - kérdezte.Elbűvölő szemei a cigi irányába néztek.

- Nem,nem cigizek - mondtam.A hangom egy kicsit barátságtalanabbra sikerült,mint szántam.Vállat vont,és letette a cigis dobozt egy közeli asztalra.

- Szóval,Rose-nak hívnak,igaz? - bólintottam.

- Hány éves vagy?

- 20

- Én 22

- Miért beszélgetsz velem? - kérdeztem nyersen.Kicsit visszafogott volt,és felemelte a szemöldökét.

- Nem tudom - megvonta a vállát. - Az őrökkel nem jó beszélgetni,és mindenki más elmebeteg.

- Óh,szóval te nem vagy az??!!

- Én soha nem mondtam.

Nem válaszoltam,miközben ő beleszívott a cigijébe.

- Szóval,miért félsz tőlem?,Tudod..,nincs rá okod

Zavarosan ráztam a fejem.Szerintem eléggé nyilvánvaló.

- Nos,kezdjük ott,hogy megnyúztál 3 nőt..

- És te ezt el is hiszed? -  félbeszakított,szemöldökét újra felemelte.

- Igen,mi másért lennél itt? - megpróbált közbeszólni,de folytattam mielőtt megtehette volna.

- És ki mondta,hogy egyáltalán félek tőled? - Valóban féltem tőle,de nem akartam,hogy tudja.Nem akartam,hogy gyengének gondoljon.Az egyetlen akitől félek,Mrs.Hellman,és ő.Másrészt elég bátornak tartom magam.

- Ez nyilvánvaló

- Hogyan?

- Nos - mondta miközben kidugta rózsaszín nyelvét,hogy benedvesítse ajkait. - Már régóta figyellek,vagyis..amióta itt vagyok,és...

- Várj,hogy érted,hogy figyeltél engem? - A gondolattól,hogy a zöld szemeivel követ,anélkül hogy tudnám,borzongás futott végig az egész testemen.

- Úgy értem..Csak néztelek ahogy itt állsz.

- Miért? - csodálkoztam

- Nos,elég nehéz nem téged nézni..Vagyis..gyönyörű vagy. - mondta azzal a jellemző,hülye,csábító mosolyával.

Próbáltam úgy tenni,mintha nem lett volna rám hatással amit  mondott,de hiába.Az arcom lángolt,és tudom élénk piros lett.Harry észrevette,majd szélesen vigyorgott és folytatta beszédét.

- Különben is,látom ahogy a többi beteggel beszélsz.Azt lehet mondani,szereted őket.Te vagy a legbarátságosabb alkalmazott,akit hosszú ideje láttam,de velem távolságtartó vagy.Bezárkózol.Ezelőtt még sosem szóltál hozzám.Ami azt jelenti félsz. - egy nagyot szívott a cigijéből,mielőtt lassan kifújta a füstöt.Utáltam a cigit és minden ilyet..A szaga szörnyű,és rossz belélegezni.De nem szüntette meg azt a tényt,hogy Harry ilyenkor is szexi.Még mindig gyűlöltem a gondolatát.Nem tudom miért.Talán a hangja miatt,hogy mindent lazán vett,és próbált megfélemlíteni mindenkit.Nem a szokásos sznob módon,de ahogyan több volt mint ijesztő,ezért senki nem akart bajba keveredni vele.

- Szóval azt mondod,hogy távolságtartó és barátságtalan vagyok veled?Harry,te csak egy hete vagy itt,és alig beszéltünk.

- Pontosan.Mindegyik beteggel beszélgetsz,de velem..Tudom ez nem amiatt van hogy nem szeretsz,csak még nem ismersz.Vagyis,az biztos,hogy félsz tőlem.

- Nos,igenis ismerlek téged,és utállak. - mondtam durván.

Nem tudom,mi volt ez,hogy miért viselkedtem vele így..Várjunk csak..majdnem elfelejtettem.Ő egy gyilkos.Nevetve hátrahajtotta a fejét.
- Hm..túlságosan bátor vagy. - hümmögte.

Kidugta rózsaszín nyelvét a telt ajkai között,mikor végignézte a testem.Smaragd zöld tekintetét végül visszahozta az arcomhoz.

- Ez tetszik.-  Undorodó hangot adtam ki.Ki nem állhatom őt.Azon voltam,hogy mondjak neki valami durvát,de ő előbb megszólalt.:

- Nos,jó volt veled beszélgetni Rose.Majd látlak ugyanitt. - Kacsintott,visszatette a cigarettát a szájába,elemelte a testét a faltól,majd egyedül hagyott.Figyeltem miközben elment egy szó nélkül és a teste távolodik,majd teljesen eltűnt.

****

Feküdtem az ágyamon,és örültem,hogy végre itthon vagyok.Egy kis apartmanban lakok,”London szívében”.Kényelmes,meleg és biztonságos,ezért is imádom.Ennek ellenére kényelmetlenül éreztem magam.Bekapcsoltam a feket-fehér tv-m hogy majd el fogja terelni a gondolataimat.De nem működött.Nem tudom megmondani milyen show-t néztem,mert nem voltam képes semmire figyelni.Azt hittem ez az amit akarok,de nem tudtam megszabadulni tőle.Harry.Nem számít mennyire próbálkoztam meggyőzni magam,de féltem tőle.Tudom nem kellene. Az intézményben visszafogott volt.Soha nem lett volna rá képes,mert minden őr és ápoló veszélyben lenne az egész elmegyógyintézetben.De mégis félek.Ez volt amit éreztem iránta:félelem.Nem azért amit csinált.Annak már vége,megtörtént.És a félelmem nem ezek miatt van.Ez amiatt van,hogy nem tudom mi fog történni,nem tudni mire képes.Harry körül olyan mintha folyton figyelne téged.Nem tudom,hol érnek véget a dolgok..Valószínüleg semmi nem lesz belőle.De nem ez az egyetlen bizonytalan dolog amit iránta érzek.Volt még más is,ami szinte ennek az ellentéte.Talán a kíváncsiság és a vágy.Minden bizonnyal a csábító külseje,amin nem tudtam túljutni.Mint az erős állkapcsa,a megdöbbentő magassága,izmos teste.De lehet,hogy a barna bőre,mély zöld szemei,a telt ajkai, ahogy beszéd közben kidugja a rózsaszín nyelvét,a kiálló kulcscsontja,amikor csábítóan beleszív a cigijébe,majd lassan kifújja a füstöt.Nem is beszélve a sűrű sötét hajárol,amibe úgy beletúrnék.És a mély rekedt hangja. Rendben,elég,mondtam magamnak.Ő egy bűnöző.Ugh,miért kell ilyen kib*szott vonzónak lennie?! Egy ilyen gyönyörű test,borzongást vált ki az emberből.Oh,és ezt utáltam.Ebből is sokat éreztem.(itt az utálatra céloz) Ez furfangos volt,mert nem tudom miért.(szintén utálatra céloz) Mindig láttam,mit tettek régen a páciensek ,de tudtam hogy ez már elmúlt,és hogy betegek,és szükségük van segítségre.De Harry-t megvetettem.Talán mert magabiztos,és büszke a tetteire.Nagyon önelégült és beképzelt.Soha nem mutatta jelét,hogy valóban elmebajos.Mintha véghez vitte volna azokat a szörnyű tetteket,nem úgy mint a többi beteg.Eléggé bosszantott,hogy mindig zavarba hozott.Vajon hogy ezért rá,vagy magamra voltam mérges,nem igazán tudom.De Harry pontosan tudta mit csinál,és tudom ez őrület,de bizonyos szempontból úgy éreztem manipulál engem.Viszont a félelmeim és az utálatom ellen,az álmaim senki másról nem szóltak,csak erről az őrült,gyönyörű férfiról.







Sziasztok :) Csak annyit szeretnék mondani, hogy nem nagyon tudtam átolvasni ezt a fordítást, mert elcsesződött a laptop, így kb semmi sincs rajta, és nem működik rendesen. Néhány hibát kijavítottam benne, de ennyi volt, szóval ha elírás, vagy helytelen mondat van benne azt sajnálom. 
Holnap vagy holnap után felteszem a következő részt, és megpróbálom elkezdeni a fordítását a 7.résznek :) 
Jó olvasást :*

Psychotic D. xX

2.Fejezet

Ez volt egy hete.Egy hete,hogy Harry-t idehozták.Nem csinált semmit,nagy meglepődésemre.Betartotta a szabályokat,és nem okozott bajt.A legtöbb beteg szellemi összeomlást kap az első héten,de már tudtam,ő nem tartozik közéjük.Teljesen különbözött tőlük.Tudom,nyugodtan kellett volna lennem,de pont a semmittevése  rémisztett halálra.Már megszoktam,hogy a betegek megőrülnek,dolgokat kiabálnak,sikítoznak,és megpróbálnak megtámadni.Tudom mit kell tennem ilyenkor,és hogyan reagáljak .De Harry túl engedelmes volt,azt csinálta amit mondtak neki.Az elmebetegek nem így viselkednek,mert tudják,be vannak zárva ,és megijednek.Harry viselkedése arra utalt,hogy nem fél,nem aggódik,hogy örökre itt kell maradnia.Mesterkedett valamiben,és ez megrémített.Ezen gondolkodtam a nővéri szobában ülve,nem sok mindent csináltam.Hallottam nyitódni az ajtót,és bejött Lori,aki a főnövér volt.Hosszú ősz haja,sápadt bőre van,60 év körüli.

- Hey,Mrs.Hellman kéri,hogy vidd ki a reggelit a 419-es szobába.- mondta

Mi szobáknak nevezzük,de valójában olyanok mint a börtöncellák.Bólogattam és vonakodva felkeltem,megragadtam az étellel teli tálcát,és elindultam a cella felé.Nem emlékeztem ki volt a 419-es szobában,de rájöttem,amint kinyitottam a nehéz ajtót,és besétáltam.Amit láttam,arra késztetett,hogy elejtsem az ételt,de szerencsémre nem történt meg.Ez Harry szobája volt.Az ágy szélén ült, a karjait a combján pihentette.A földet bámulta,úgy látszik mélyen gondolkodott.A ruhája ujjai fel voltak tűrve,sötét fürtjei rendezetlenül álltak.Észrevette,hogy bejöttem,és felém nézett.

- Hello-mosolygott.

- Szia! - mondtam halkan. - Umm…. - nem tudom hova tehetném le az ételét.Eléggé kínosan érzem magam,és félek is.

- Ide! - mondta,és elindult felém,hogy elvegye tőlem.Ösztönösen hátráltam,amíg neki nem dőltem a falnak.Mélyen kuncogott a reakciómon,és közelebb lépett hozzám.Levegőért kapkodtam,ahogy ott állt,nem messze tőlem,kb.10 hüvelykre.Fel kellett emeljem a fejem,mert sokkal magasabb volt nálam.Vigyor ült az arcán miközben kicsúsztatta a nyelvét,hogy benedvesítse ajkait.

- Ne aggódj,nem foglak bántani - mondta lassú,mély,komoly hangon.

- Mi a neved kedves? 

- Rose.

Közel hajolt hozzám.Egy kicsit túl közel.Meg voltam lepve,jó illata volt,a dohos hely ellenére.Lassan lehajolt,az ajkait a fülemhez vitte és érezhettem a meleg lélegzetét a nyakamon.Elöntötte a remegő testem a borzongás.

- Én Harry vagyok - mondta lélegzetvisszafojtva. Csak bólogattam.A szívem egyre hevesebben vert.Egy gyilkos teste állt tőlem 1 hüvelykre.Nem tudni,hogy mit fog csinálni,de nagy meglepődésemre, semmit.Csak állt itt.

- Megkaphatnám a kajám? - kérdezte önelégült vigyorral az arcán.

Lenéztem,és észrevettem,hogy még mindig erősen markoltam a tálcát,olyannyira,hogy az ujjperceim elfehéredtek.

- T-természetesen - dadogtam,majd odaadtam neki a tálcát,és elfutottam.Hallottam egy mély kuncogást a cella felől,és idegesen továbbsétáltam.Dühös voltam,hogy hagytam magam megfélemlíteni.Azt jelenti gyenge,sebezhető vagyok,és ez nem egy jó mód,hogy könyörtelen gyilkosok körül legyek.Megkönnyebbültem,ahogy beértem a nővér szobába.Még mindig a közelemben éreztem Harry csábítóan fenyegető jelenlétét.Hogyan engedhette meg Mrs.Hellman,hogy bemenjek ebbe a szobába őrök nélkül,és ráadásul Harry meg se volt bilincselve.???!!!Megtámadhatott,vagy megerőszakolhatott volna.

Mármint, tudtam, hogy Mrs.Hellman azt mondta, hogy többet leszek a betegek körül, de nem erre gondoltam.

Besétáltam Lori irodájába és éppen segített egy skrizofrén betegnek ,Darlanak aki megfojtotta a saját gyermekét.

- Hey,jól vagy?Úgy nézel ki mint aki szellemet látott - jegyezte meg.

- Nem,jól vagyok - hazudtam. Csak szükségem volt,hogy kiszellőztessem a fejem.

- Ki kell mennem a mosdóba - mondtam,mielőtt  kirohantam a szobából.

- Oké,csak siess vissza,ma ellenőriznünk kell - kiabálta utánam.

Havonta egyszer ellenőriznünk kell a betegek testi egészségét. Nem a mentális egészségét,bár ez engem jobban érdekelt. Ez a pszichológusok dolga.

Az időmet a mosdóban töltöttem. Felcsatoltam a hosszú,sötét hajam,megigazítottam a ruhám. Miután végeztem ,visszamentem az irodába.

- Hey,éppen lekésted az új fiút - mondta Lori,mikor visszaértem.

- Nem mondom hogy sajnálom.

- Miért,nem kedveled őt?

- A ténytől eltekintve hogy megkínzott 3 nőt..a halálba ijeszt.

- Oh,látom,Pokolian megijesztett ő is, úgy ahogy a többi beteg egy bizonyos ponton.

- Igazán??Te mindig  kedvesnek látszol  a betegekkel.

- Nos igen,ezt meg kell szokni. Egyszer megismered őket,és rájössz hogy nem különböznek tőlünk,csak elvesztek a saját  elméjükben. Valamennyiük nem lesznek  örökre ide bezárva.

- Hogy érted? - kérdeztem. - Ők mindannyian bűnözők. Természetesen meg érdemlik,hogy itt legyenek.

- Mindegy,felejts el mindent amit mondtam.

Kíváncsi voltam pontosan hogy érti, de inkább  hagytam.

Pár órája dolgozunk. Adogattam neki a kellékeket,fogtam a jegyzőkönyvet,vagy segítettem neki amiben kell. Szerencsénkre,nem volt szükség őrökre,nem kellett senkit benyugtatózni,mondhatni jó volt.

Amikor végeztünk Lori odafordult hozzám:

- Itt az ideje ebédelnünk’”sóhajtott és azonnal kilépett a szobából.

Nem voltam annyira éhes,de nem tudtam mást csinálni,csak ülni az irodában egy órát,úgy döntöttem nézelődök egy kicsit. Tudtam,hogy a legtöbb helyen szükség volt a munkámra,mint a büfében;a betegeket elszállásoló épületszárnyban,és az alkalmazottak társalgójában,de tényleg. És ha kívülről látod az épületet,rájössz,hogy hatalmas. Talán csak a fél intézményt láttam eddig. Nem tudok mit tenni,csak képzelődök,hogy nézhet ki az épület többi része A lábam kopogása hallatszódott a kemény cement padlón miközben lementem megnézni hogy ki hol van. Ahogy sétáltam,az épületen gondolkodtam,hogy milyen régi már.40 éve épült,1921-ben,viszont ősréginek tűnt. Kísérteties volt,egy kicsit hűvös,és sötét. A sok páciens és őr ellenére egyedül éreztem magam. Hosszú ideig  sétáltam és úgy éreztem körbe-körbe járkálok,amíg meg nem láttam egy nagy ajtót,ami vasból volt. A túloldaláról sikolyok hangoztak. Felnéztem,és láttam rajt egy írást:’Ward C’.

Az egyik felem kíváncsi volt,mi történt az ajtó mögött,és a másik felem soha nem akarta megtudni. Eldöntöttem,hogy továbbsétálok ,végül odaértem egy másik szobához .Ez nem volt nagy,védett,inkább visszafogott. Nem volt az ajtón címke,hogy tudjam mi ez,de ki akartam deríteni .Amint beléptem a szobába,észrevettem a nagy rendetlenséget. Lapok,dossziék hevertek összevissza a padlón. Tervrajzok voltak szétszórva végig,és üvegek a polcokon…és mik voltak ezek az üvegek???!!! Nem igazán értettem. A folyadék az üvegben régi és homályos volt.   A szemeim a tervrajza tévedtek. Mintha az emberi test különböző részei lennének lerajzolva. Legtöbb az agyról,néhány a szívről,és idegekről,ezeket tudtam megállapítani. Az egyik alá volt valami firkálva.

#Test 309

Patient 20

Lila Darson

’Mi a fene?’

Átléptem a sok papírt,próbáltam megvizsgálni a többi tervrajzot,de hallottam az ajtót halkan nyitódni. Lefagytam. Tudom nem kéne itt lennem,és bárki simán rám nyithatja az ajtót.

- Mit gondolsz,mit csinálsz itt?

Ezt a rész nem én fordítottam. Korábban elkezdte fordítani egy 14 éves leányzó, de Ő a 6.Fejezetnél megunta a fordítást, kb fél éve semmi hír róla :/ Így gondoltam, hogy én felrakom ide amiket lefordított, persze FORRÁS-sal és utána a 7.Fejezettől kezdve meg magam fordítanám :) Az első részt Én fordítottam le, mert későn vettem észre ezt a Tumblr-s oldit. A lényeg az, hogy így az első 6 rész kicsit gyorsabban fog felkerülni, mint az összes többi :)

Psychotic D. xX

1. Fejezet

Nem a mai volt a legjobb napom.  Odakint szitált az eső, és a sivár időjárás még hátborzongatóbbá tette az intézményt, mint amilyen alapból is volt. A hátam fájt a sok hajolgatástól, hogy rendbe tegyem az ágyakat, amik fedve volt mások mocskával és szagával. . A lábaim szintén fájtak ahogyan körbejártam a szobákat és felszolgáltam az unalmas húst minden egyes szobában. Az egyetlen zaj az előtérben a lábaim kopogása volt a hideg cement padló mentén.  Az összes többi beteg valószínűleg az ebédjét ette, vagy valamilyen speciális foglalkozáson vett részt egy másik szobában. Amint befejeztem a kaják eltakarítását az utolsó szobában, velem szembe jött egy munkatársam , Kelsey.  Néhány évvel idősebb volt nálam, és úgy ismerte ezt a helyet mint a tenyerét.  Részemről ez volt a harmadik hónapom itt, a Wickendale Mentál kórházban büntetett elmebetegek számára. Többnyire ápolónő segédje ként dolgoztam már szigorú biztonságiakkal és gondosan körbenéztem a helyet, nem volt sok sérült szóval ott dolgoztam ahol éppen szükség volt rám. Én voltam mindenki ’ bejáró lánya ’ ha elfoglaltak voltak vagy szükségük volt segítségre valamiben.

- Helló. Mit csinálsz itt? – kérdezte Kelsey.

- Umm..a munkámat?

- Mindenki kint van, neked is ott kellene lenned.

- Miért? Mi folyik ott? – érdeklődtem

- Nem hallottad? Most érkezik az új srác. – mondta izgatottan.

- És? Én nem tartom nagydolognak. Mindig érkeznek hozzánk új betegek. Mi volt annyira más a maiban?

- Nos, hallottad a híreket, hogy ott a srác hogyan nyúzott meg 3 nőt? – a hangja még izgatottabb lett a téma miatt.

- Hogy mi… ohh nem, ne mondd el….

- Igen, ide fog jönni. És le fogjuk késni ha nem sietünk. – Kelsey megragadta a kezem és elrángatott egészen a főbejáratig.  Meglepett voltam és egy kicsit ideges.  Nem tudtam miért. Úgy értem, milyen emberre vársz, hogy megtaláld egy olyan intézetben ami a bűnös elmebetegeknek van? Akárhogy is, bár, nem tudtam segíteni a köröm rágásomon, ez egy rossz szokás volt, ami már gyerekkorom óta megvan.

Kiléptünk a könnyű esőre és vártuk a percet.  Körbenéztem, hogy lássam, Kelsey jól van.  Majdnem az egész személyzet, aki itt volt, izgult. Ott bent rendőrtisztek voltak, persze, hogy kontrollálják a dolgokat, de az emberek zsúfolt körbe álltak, hogy lássák a becstelen bűnöst.  Az emberek végig álltak az utcán és az ellen tiltakoztak, hogy a férfi ne kapjon életet ebben a börtönben/mentál korházban, vagy aminek nevezni akarod. Legtöbben azt akarták, hogy halljon meg.

Én csak azon voltam, hogy inkább visszamegyek bentre, minthogy itt várakozzak a rossz időben, amikor egy sötét rendőri furgon állt meg az épület jobb oldalán.  Elsőnek két biztonsági őr ugrott ki a kocsiból majd kinyitották a hátsó ajtót. Most hatalmába kerített az előérzet, így várakoztam. Vajon hogy nézhet ki? Hány éves lehet? Vonzó lesz vagy visszataszító?

Elég hamar kitaláltam. A biztonsági őr elérte a furgon, és a másik megragadta egy férfinek a karját. Ahogy kirángatták őt a járműből, lenézett a földre, így nem láthattam az arcát. A kezét és a lábát bilincsekkel fékezték, amik zörögtek, ahogyan sétált. Ő is egy förtelmes kék/zöld ruhát viselt, ami itt kötelező volt a betegeknek.  Még ebben a túlzottan hízelgő szerelésben is meg tudtam mondani, hogy magas volt és sovány. Mielőtt még fellépett volna az épületbe vezető kőlépcsőre, a férfi felnézett rám és láthattam őt minden részletében.  Azt mondani rá hogy vonzó volt, csak egy kifejezés lett volna.

Meglepett voltam, hogy ott áll előttem a gazemberek tagadhatatlan szépsége.  Nagyjából húsznak nézett ki.  Hosszú sötét szempillái voltak, amik illettek az elbűvölő zöld szemeihez. Telt ajkai kissé szétnyíltak, ahogyan sétált felfelé a márvány lépcsőn. Kócos sötét haja volt, amik eltakarták homlokát, és hullámos volt a fülei körül. Erős, kiemelkedő állkapocs vonala volt, amit szorosan összeszorított, és szemöldöke, amit középen összeráncolt a harag miatt, ahogyan hallotta a tiltakozó kiabálásokat és követeléseket, hogy öljék meg őt.

Nem tudom, hogy mit vártam. Talán hogy kiborul, és kiabál valamit, bármit. Ez volt az, amit a legtöbb ember csinált, amikor idehozták őket. Kiborultak, és próbáltak elfutni vagy nevetséges dolgokat kiabáltak. Biztosan, valaki, aki olyan ördögi, mint ő, valami extrémet fog csinálni. Arra célzok, hogy megnyúzott három nőt. Milyen beteg ember csinál ilyet?? De nem, ő csak sétált a bejáratig egy szó nélkül.

Megböktem Kelsey-t.

- Ennyi?

- Azt hiszem. – sóhajtott – Ez túl rossz volt, valami izgalmasabbra számítottam.

Nevettem az állandó humorán, ami mindig megmosolyogtat engem. Tudtam, hogy ugyan arra gondol, mint én.  A férfi, aki csak elsétált, volt a valaha volt legcsábítóbb, legnagyszerűbb pasi akit valaha is láttunk. De senki sem akarta beismerni, hogy vonzódott egy pszichopatához.

- Jól van. Mindenki vissza dolgozni! – utasított minket Mrs. Hellman, ahogy mindenkit behessegetett az épületbe. Nagyjából 50 éves lehet, szőke hajjal és szúrós kék szemekkel. Nem nagyon kedveltem őt, de szükségem volt egy munkára. Meglepődtem, hogy kaptam egy állást, ami jól fizet egy 20 évesnek. Van egy diplomám, de akkor szükségem van egy munkára, hogy egy magasabb pozícióba jussak.

Mindenesetre, visszasétálta az épületbe és lecsekkoltam az időt. Basszus, itt volt az ideje hogy elmenjek ebédelni. És ez alatt nem a saját ebédemre céloztam. Ülnöm kellett és felügyelnem (néhány rendőrtiszttel) amíg a beteget ették az ebédjüket vagy kártyáztak, vagy bármi más, amit érdemes tenniük a két szabad órájuk alatt. A szokásos helyemen álltam, hátul középen a szobámban, így mindenkit tökéletesen szemmel tudtam tartani egy időben.  Az első órának a felénél az ajtó kilendült, és mindenki felé fordította a fejét.  Besétált rajta az új fiú két biztonsági őrrel az oldalán, akik állítólagosan azért voltak ott hogy kontrollálni tudják a srácot, nem nagyon voltak meggyőzőek, mivel a férfi magasabb volt mindkettőjüknél. Még mindig korlátozva volt a bilincsek miatt a csuklóján és a bokáján.

Vonásai kemények voltak, mint korábban is és a szemöldökei még mindig össze voltak húzva gondolatban.  Mindenki elképedt rajta, mintha csak megölt volna valakit ezelőtt a szemeivel.

Nem figyelt a többiekre, helyette csak odasétált egy üres asztalhoz és helyet foglalt. Nem evett, nem csinált semmit, csak ült a székén és meredt a falra. Az első gondolatom az volt, hogy őrültebb/betegebb, mint egy gonosztevő, de aztán meggondoltam magam.  Úgy értem, ha én elismertem volna egy olyan helyet ahol az emberek halálos fenyegetéseket kiabálnak nekem és igazodnom kellene egy új helyhez és egy új élethez mind ezt egyszerre, csak szükségem lenne arra, hogy leüljek és kitisztítsam a fejem.

Úgy tettem mintha a többi beteget néztem volna, de nem nagyon tudtam rájuk figyelni. Én csak a fiúra fókuszáltam gesztenyebarna fürtökkel.  Nem tudtam miért. Rémültnek kéne lennem miatta, és az voltam, de ugyan akkor érdekes volt. Nem tudtam, hogy mi volt, de úgy éreztem vonzódok hozzá. Talán ez amiatt volt, hogy féltem tőle, nem tudtam megállni, hogy ne csodálkozzak jobban a bűncselekményén. Talán csak kíváncsi voltam. Talán…

Mrs. Hellman váratlanul érkezett és megfújta az irritáló sípját, ezzel jelezve, hogy itt az ideje az úgy nevezett ’a gyilkosok visszamennek a szobájukba vagy cellájukba’, akármibe, aminek hívni akarod őket. Az új fiú magassága kiterjedt, ahogyan felállt onnan, ahol az előbb ült. Engedelmeskedett az őröknek és oda vezették őt, ahol majd maradnia kellett.

Amikor a terem kiürült, sajnálatos módon Mrs. Hellman egyenesen felém sétált. Éreztem egy csipetnyi félelmet. Valóban ijesztő volt és sosem mondott semmi szépet. Ha személyesen beszélt veled az csak azt jelenthette hogy kiabálni fog vagy pedig kirúg.

- Rose, beszélhetnénk egy percre? – kérdezte. Bólintottam, mire ő közelebb jött. Nem nézett ki túl boldognak. Vagyis, ő sosem néz ki boldognak.

- Nagyon jól teljesítettél itt az első két hónapodban. Meglep, hogy még nem léptél ki. Azon gondolkozom, hogy adok neked egy kis felelősséget itt. – mondta

- Oh, köszönöm.

- Úgy tűnik, te sokkal kedvesebb vagy a betegekkel, mint a többiek. Arra gondoltam, hogy többet segítesz majd a betegeknek, mint az ápolóknak. Ha neked így jó lesz.

- Igen, persze. Nagyszerű lenne. –mondtam. Ez igaz volt, hogy én sokkal jobban kijövök a beteg elítéltekkel, mint amennyire kellene. Azt gondolom, hogy csak érdekes volt körülöttük lenni, és látni hogy mit gondolnak, és hogyan gondolkodnak. Egy kis részem mindig csodálkozott azon, hogy ők tényleg őrültek lennének.  Vártam, hogy Mrs. Hellman elmegy de ott maradt ahol eddig volt, így kérdeztem tőle valamit, ami a fejemben volt az elmúlt két órában.

- Uhmm, az új fiú.. – elkezdtem feltenni.

- Oh igen, ő egy érdekes tárgy  - úgy mondta, mintha valami tudományos kísérlet lenne.  – Nos, nekem tényleg mennem kell. – Mrs. Hellman gyorsan kezdett el sétálni anélkül, hogy hagyta volna, hogy befejezzem a mondatom.

- Mi a neve?  - szóltam utána.

Megfordult, hogy velem szembe legyen, durva kék szemeivel az enyéimbe nézett.

- A neve Harry. Harry Styles.

Ha találtok benne kevésbé magyaros mondatokat, akkor szóljatok és átjavítom őket, csak kicsit fáradt voltam c:

Psychotic D. xX

Egy kis bevezető a blogba

Sziasztok :)

Psychotic Directioner vagyok, és itt fogjátok megtalálni az általam fordított, a wattpadon sikernek örvendő, Harry Styles fanfiction-t, a Psychotic-ot :)

Több olyan visszajelzést is kaptam a bloggal kapcsolatban, hogy eléggé durva, és hasonlít az Amerikai Horror sztorik-hoz is, vagyis van egy ilyen Show szerűség és ahhoz hasonlítják :)
Volt egy ismerősöm, aki külön ajánlotta, hogy fordítsam le, mert ő németes és szeretné elolvasni. A neten több olyan oldalt is találtam ahol elkezdték fordítani de hónapok óta nincs friss, és csak a hatodik fejezetig jutottak el.

Rövidre fogva a szót, itt az író üzenete, ami az I. Fejezet előtt áll:

Hali! Tudom, hogy ez a fanfic sok dologban hasonlít az ’Amerikai horror sztori menedékház-ára de elsőként azért, mert a legtöbb ötletem onnan van. (például a kezdés, mert bajban voltam vele)  de kérlek olvasd el az első néhány fejezetet mert tényleg nagyon keményen dolgoztam rajta és megígérem hogy egy idő után csak a saját történetem lesz és sok lesz az eltérés.

Ash  :)

És itt a Blog Trailer-je is :)

Remélem ez nem rémiszt el titeket a blog olvasásától :) Néhány perc és felkerül az I.Fejezet is ^^ 

Psychotic D. xX