27.Fejezet

James mögött haladtunk, ahogy végigvezetett minket a folyosón, és én csak imádkoztam, hogy a celláinkba vigyen minket és semmi több; habár kételkedtem benne. Ahogy a harmadik folyosón sétáltunk végig, a fények egyre halványabbak lettek, Harryvel mindketten a másikra néztünk zavartan.

- Egyikőnk cellája sincs itt hátul. - mondta neki Harry, és  büszke voltam rá, hogy irányítani tudta a dühét. Legalábbis, eddig.

Egy apró kis reménybe kapaszkodtam, hogy meg tudom ragadni, reméltem, hogy James nem kockáztat és nem bánt minket. De ez a remény szétesett, amikor megtorpant az úton, kényszerítve ezzel minket, hogy megálljunk mögötte.

- Tudom. - mondta. A szívem majd kiugrott a helyéről a félelemtől, hogy mi fog most következni. Őrült volt, tényleg, milyen keveset ismertem Jamest. Nagyon hamar megbíztam benne, túl naív voltam azokban a hónapokban. És érdekelt, hogy vajon ebben a veszélyben lennénk, Harry ugyan úgy utalná e Jamest, ha nem lettünk volna "barátok" Jamessel?! Lehetetlen volt tudni, de amit tudtam, hogy az a James, akit megismertem, nem létezett. Minden amit magam előtt láttam, egy teljesen más férfi volt, az ördög megszemélyesített verziója.

Olyan volt, mintha egy kapcsolót tükröznénk, ahogy James álcája a távolba került, ezzel felfedve igazi énjét. Az aurájának nagy része megváltozott; valahogy veszélyt sugárzott. Talán ez a hirtelen jött sötétség volt a szemében, sokatmondó ravasz vigyor az ajkain, vagy a felettes magabiztosság, amit az anyja viselt. Nehéz volt elsőnek látni, mióta háttal állt nekünk. De mikor megfordult, nagyon lassan ; mintha élvezni akarta volna a pillanatot, méregette a sötét falat és az üres folyosót körülötte ; ez a hirtelen lassúság vakítóan tiszta volt. Tekintete nem találkozott az enyémmel vagy Harryével, ahogy elsőnek átnézett rajtunk, mintha méltatlanok lennénk a pillantására.

Leereszkedő vigyor ült arcára, a félelmem nőtt, Harrynek pedig a dühe. De nem számított, mennyire ideges tud lenni Harry, még mindig hálás voltam, hogy itt volt mellettem.

Végül James rám és Harryre nézett, majd az összefonódott ujjainkra. - Aw - dorombolt gúnyosan - Hát nem édesek vagytok ti ketten.

- Mi a fenét akarsz, James? - követeltem. Nem akartam túl messzire menni, jobb, hogy rajta van; vagy akármi is volt.

- Csak beszélni akarok. - vont vállat. De a csalafinta vigyor még nem halványult.

- Miről? - követelte Harry; túl akart lenni az egészen, amilyen hamar csak lehetséges.

- Rólatok. - válaszolta szimplán. - Mármint, őszintén, vidámak vagytok. Csillaggal körülvett szerelmeseink, akik be vannak zárva együtt egy szellemi intézetbe, fogjátok egymás kezét és ebéd közben beszélgettek, mintha egy tényleges pár lennétek. Tényleg, srácok, imádni valóak vagytok.

Harryre néztem, várva hogy mondjon valamit, de csak meredt a padlóra.

- De mit gondolna Emily? - kérdezte James elég halkan, a vigyora növekedett. Bármit mondhatott volna, de erre ne számítottam. De ahogy a szavak kijöttek, az egész testem rettegéssel telt meg; ez nem volt túl jó ötlet.

- Mi a faszt mondtál? - kérdezte Harry, hangja egyre mélyebb lett, ahogy elengedte kezeimet és előrébb lépett.

- Harry - próbáltam visszatartani, de ahogy a szavak kijöttek, inkább hangzott kifogásnak, mintsem követelésnek. Imádkoztam, hogy James semmi mást ne mondjon, de az imáim ismét megválaszolatlanok maradtak.

- Hallottál engem. Érdekel, mit is szólna kettőtökhöz. - úgy tűnt, viccnek veszi az egészet, a vigyora egyre hatalmasabb lett, mintha próbálná visszatartani a nevetést.

Tudtam, ha folytatódik az Emilyről való beszélgetés, Harry elveszti a kontrollt. Már meg akarta ölni Jamest, de ez egyre kevésbé volt rossz ötlet. Mellé léptem, és szorosan megragadtam a karját, megpróbáltam elérni, hogy figyeljen rám. - Ne hallgass rá Harry. Ms.Hellman fia, ha bármit is teszel, dühös lesz. - suttogtam neki.

Nehéz volt megmondani, hogy hallotta e vagy sem; minden amit tenni tudtam a reménykedés és a várakozás, amíg Jamest megragadja. Pontosan tudta, hogy mit csinál. Nem tudtam miért, de néhány ok miatt azt akarta, hogy Harry dühös legyen.

- Őszintén szólva, nem gondolom, hogy tetszene neki.

Harry csendben maradt. Ha csak egy kicsit hosszabb ideig tudta volna kontrollálni magát, talán rendben lenne. Csak addig, míg James befejezi a kis játszadozását. De pontosan láttam rajta, hogy az elméje tántorog, rossz emlékek Emilyről, és James akciója valószínűleg feltöltötte a tüzes gyűlöletét; és meg tudtam mondani, hogy nem bírja már sokáig.

De természetesen James folytatta - Megesküszöm, hogy nem szeretne még egyszer elhagyatott lenni.

És akkor, Harry beszélt - Miről beszélsz?

James kuncogott a fejét rázva. A válaszra várt, de az nem jött. - James, mi a faszról beszélsz? - követelte meglökve Jamest a vállánál. Egy lökés, nem gondoltam hogy sérelmet okozott volna, megérdemelt legalább egyet.

James csak mélyebben és hosszabban kuncogott, mint előtte.- A te hibád volt, Harry. Elfelejtetted Őt, és Ő érted sikított, Istenem, sikított, de te sohasem jöttél. Sírt és kiabált, minden egyes pillanatban azon gondolkodva, miért nem voltál ott, hogy megmentsd Őt.


- Harry, ne hallgass rá. - mondtam azonnal belenyomva ujjaimat a karjába, remélve hogy legalább az irányomba néz; de nem kaptam semmit. Tekintete halálosan Jamesen volt. Az álla kiemelkedett, ökleit összeszorította, az izmai megfeszültek a szorításom alatt. Ez történt korábban is; többször is láttam Harryt dühösnek. De ez most más volt. Ez több volt, mint a saját irányítása. A teste remegett és lecsukta szemeit, próbált mély levegőt venni, de nem sikerült, ahogy rongyosra nőtt. Egy harc folyt le a fejében, hogy megállítsa a küzdelmet, ami következni fog.

Még akkor is, amikor Harry felrobbanni készült a dühtől, féltem nézni; James nem hagyta abba. - Rendkívüli lány volt, Harry. Az egyik legviccesebb áldozatom volt, és és tulajdonképpen meg szeretném neked köszönni. Örülök, hogy elég szívtelen voltál ahhoz, hogy magára hagyd Emilyt, míg én elraboltam és élve megnyúztam.

És akkor, már nem próbáltam többé megállítani őt. Abszolút semmi sem volt, amit tehettem volna. Harry dühében kiabált és Jamesre vetette magát, megragadta őt a csípőjénél és a falba nyomta akkora erővel, hogy a talaj megremegett alattam. Egy gyors pillanatra engedte el, hogy meg tudja ragadni James gallérját mind a két kezével, bevágva őt ismét a falba. - Kibaszottul meg foglak ölni! - kiabálta Harry, dörgő hangja visszhangzott a folyosókon. Az emberek hallhatják, az emberek idejöhetnek és megbüntethetik Harryt egy végtagfájdalom képzeletét is felülmúlva. De ahogy Jamest úgy kezelte, mint egy babát, ledobta őt a földre; tudtam, hogy nem lehet őt leállítani. Ez volt az a férfi, aki felgyújtotta a saját apját élve, a férfi, aki valaki kómába juttatott úgy, hogy beleverte a fejét a falba. Ez volt az a férfi, aki a sötétségbe volt rejtve, akit sohasem fogok teljesen megérteni. És egy férfi volt, szenvedéllyel és szeretettel, de most, a szerelem volt az, amit felváltott a gyűlölete.

Egy másodperc alatt Jamesen volt. Magas teste és őrült dühe ellen, az őrök sem tudtak mit tenni. És egy szörnyű, önző pillanatban megörültem. Azt akartam, hogy Harry ölje meg őt, azt akartam, hogy meghaljon. De ez azonnal szétesett, amint realizáltam, hogy mekkora bajba kerülhet, és mekkora zűrzavart okoz. Ez volt az egyetlen oka annak, amiért meg akartam állítani Harryt, de a második okot nehezebb volt bevallani. Az erek növekedtek a bőre alatt, a szemei egyre vadabbak lettek. És ez talán csak azért volt, mert a fogait összeszorította, és az álla megfeszült, de tudtam, hogy én egy csipetnyi mosoly voltam az arcán. Azt akartam, hogy abbahagyja, mert féltem tőlem.

Harry ökle találkozott James állával, aki ott feküdt tehetetlenül. Aztán újra, és újra, és újra, egyik ököl a másik után. Minden egyessel émelyítő mennyiségű vér jött ki James szájából. Odarohantam Harryhez, hogy megállítsam. Próbáltam megragadni karjának egy részét, de túl gyors volt, hogy sikerülhessen. A folyosó végén megláttam két őrt felénk sietve. Nem, hárman voltak.

Bepánikoltam, és minden egyes alkalommal, amikor Harry ökle becsapódott, sikítottam. Sikítottam, hogy befejezze, és sikítottam, hogy emberek jönnek, de nem hallotta meg, nem érdekelte. Lépéseket hallottam, Harry tovább ütött én pedig ordibáltam. Káosz volt.

Az őrök már csak egy lépésnyire voltak tőlünk, de Harry nem állt le. Muszáj volt erősen kitépniük őt James törött testétől, és akkor Harry véres, sérült öklei megálltak szorításukban. Mielőtt tiltakozhatott volna, egy tűt szúrtak a kezébe. Kapkodta a levegőt, ahogyan a nyugtató belépett a véráramlatába, de nem támadt vissza. Pontosabban, az elején egy kicsit harcolt, de aztán gyorsan feladta, tudva hogy ez egy vesztett ügy volt. Ami történt megtörtént, és most a következmény.

- Ne bántsátok! - kiabáltam, nem mintha hallgattam volna rám. Mintha minden rosszabb akarna lenni, Ms.Hellman megjelent a hallban. A folyosó, ami korábban teljesen üres volt, kivéve néhány szobát, és halvány fényeket, ott volt két beteg és három őr ; egyikük vérzett, véraláfutásos volt, mozdulatlan volt tetőtől talpig.

Gyorsan elért minket, és egy pillantást vetett a fiára. Belül dühös lett, sírt, gyorsan odarohant hozzá, hogy megnézze életben van e; Ms.Hellman nyugodt maradt. Jéghideg vonásai meg se rebbent. - Vigyétek a 204-es szobába, elboldogulok ott vele. Ne kezdjétek el nélkülem.

- Mi van a 204-es szobában? Mit fog vele csinálni? - kérdeztem, a hangom tele volt félelemmel, tudni akartam.

- És vigyék őt is. Vigyék el innen. - mondta Ms.Hellman figyelmen kívül hagyva a kérdésem. Az egyik őr megragadta a jobb karom, a másik Harry bal kezét, és elhurcoltak minket hátul hagyva Ms.Hellmant és egy másik őrt. Nem szálltam harcba, megfelelő volt, ahogy lesétáltunk a hallba.

Harry teste roskadt volt, szemei kicsit lecsukódtak, mintha drog hatása alatt állna; még mindig hevesen lélegzett a korábbi akciója miatt. Nehezen, de felém fordította a fejét. - Sajnálom Rose. - lélegezte suttogva a szavakat. - Nagyon sajnálom.

- Rendben van, Harry. - mondtam neki, habár nem így volt. Nem az, hogy haragudtam rá, vagy valami, úgy értem, a legtöbb ember megtorlást kap, ha olyat tesz valaki, mint James, ha ugyan azt tennék a szerelmével, mint amit ő tett Harryével. De nem voltam rendben, rémült voltam, hogy Ms.Hellman mit fog tenni Harryvel. A korbácsolás túl sok volt, hogy elviselje, és bármi rosszabb elképzelhetetlen volt.

- Hova viszik őt? - kérdeztem ismét. Semmi válasz. - Mi van a 204-es szobában?

Semmi. Nyilvánvalóan nem megyek velük sehova. Szóval csak tovább sétáltam és csendbe maradtam, nem volt mit mondanom, Harry pedig félig aludt, ahogy levitték a lépcsőkön.

De néhány forduló után túl hamar megálltunk. Valahol a tér mellett voltunk, a műtők és a nővéri irodák közelében, meg tudtam mondani. Előttünk állt egy fehér ajtó egy apró fekete táblával a tetején. 204.

- Hol vagyunk? - kérdeztem, de ez a próbálkozásom is sikertelen volt az őrök felé. A tőlem legtávolabbi őr az egyik kezével kopogott az ajtón és visszalépett. A személy az ellentétes oldalon, billentett hogy nyitva, ezzel felfedte egy sötét hajú férfit, aki labor köpenyt viselt, Ez nem lehet jó. Azon voltam perceken belül hogy hányok. - Ms.Hellman azt akarta, hogy hozzuk ide Őt. De figyelni akarja, azt mondta ne kezdjük el nélküle.

A férfi a köpenyben bólintott ahogy átvette Harryt, megragadta a sánta testét. Mielőtt még egy utolsó pillantást vethettem volna arcára, az ajtó becsukódott; egy üres fehér tér és fekete jel helyettesítette az emlékét.  - Valaki, kérem, mondja el mi a francot csinálnak vele! Mi ez a szoba?!

Végül az egyik őr felém fordult, és olyat mondott, amit nem akartam hallani.- Elektrosokk terápia.

Ms.Hellman megközelítette a szobát, figyelmen kívül hagyott minket és gyorsan bement a szobába. Általában ez nem szokott probléma lenni. Normál esetben a kezelés hasznos a betegnek, mint például depresszióra vagy skizofrénia (hasadásos elmezavar). De Harrynek egy sem volt ezek közül, ami azt jelenti, hogy Ms.Hellmannak nem lenne szabad ezt használnia, hogy segítsen rajta. És vannak alkalmak, amikor rosszra fordul. Ha túl sokat használják, vagy ha nem korrektül, szörnyen, rettenetesen rossz lehet.

És amikor meghallottam Harry bebugyolált, fájdalmas sírását a zárt ajtók mögül, rossz érzésem lett.



Sajnálom, hogy nem volt ilyen sokáig rész, de angolból osztályozó vizsgát kellett tenni, és nyakamon a kémia vizsga és a matek kis-érettségi. Most azért tudtam részt hozni, mert csütörtökön írásbeli érettségim lesz angolból (szorítsatok :$) így itthon vagyok, plusz gyakorlásnak is jó a fordítás (: Ha lesz időm, akkor próbálok majd fordítani még egy részt.
Köszönöm a türelmet. Puszi xX