6.Fejezet

Ezt a Fejezetet csak holnap terveztem hozni, de egy olvasó kérésére ma hoztam :) Remélem nem bánjátok :) A 7.Fejezetet holnap vagy holnapután tervezem hozni 
Psychotic D. xX

A hideg utcákon sétáltam, és nem sok kedvem volt dolgozni menni.Az idő hideg, és havas volt, de valami más volt az, ami depresszióssá és kicsit nyúzottá tett.Talán ez csak egész egyszerűen egy ilyen nap volt. A mostani szar hangulatom ellenére, mosolyogva emlékeztem vissza arra amikor tegnap James-el mentem hazafelé. Végig úriember volt, és a maga cuki módján vicces is.Kezdtem megkedvelni,és szívesen eltöltöttem volna vele több időt is. Nem olyan volt mint Harry.Valójában szerintem ők szöges ellentétei voltak egymásnak. James szerény volt és édes,amikor Harry pedig bunkó és beképzelt.James egyértelműen keményen dolgozott a kapcsolatunkon, Harry pedig fütyült rám. Ahogy minden másodpercben egyre jobban nőtt a James iránti szimpátiám,hasonlóan a Harry iránti gyűlöletem is.Olyan volt ez mintha a James iránti szeretetem, és a Harry iránti utálatom szembeszálltak volna egymással. A pszichopata gondolatánál, egy ismeretlen érzés nyilallt belém. Bármi is volt az az érzés, egyáltalán nem tetszett.Hogy bűntudat vagy utálat volt, nem tudom.De fejfájást okozott nekem az biztos. Egy fejrázással megpróbáltam kiverni a fejemből a képet, a rendezetlen tincseiről,és a cseresznye piros szájáról…Nem akartam arra elpazarolni az időmet hogy róla álmodozzak. Ahogy közelebb értem Wickendale épületéhez, észrevettem egy szép autót, ami éppen megállt a kőlépcsőknél.Én is szeretnék egy autót. Már spórolok rá, és hamarosan venni is fogok egyet, ami majd megszabadít attól hogy gyalog kelljen dolgozni járnom ebben a szörnyű időjárásban. A bejárati ajtó kinyílt, és egy jól öltözött nő lépett ki rajta. A ruhája bézs színű volt,egy kabáttal kiegészítve.Kifejezetten csinos volt.Vállig érő aranybarna haja volt,és az arca alapján a harmincas éveinek közepén járhatott. Miközben a macskaköves lépcsőn ment felfelé azon töprengtem mit csinálhat itt.Majd megláttam a kezében egy nagy kamerát. Riporter volt. Nem tudom miért, de ideges lettem hogy itt van.Tudom csak a munkáját végezte, de a legtöbb riporter kíváncsiskodó volt, és felsőbbrendűnek érezte magát.Nagyon ellenszenvesek voltak számomra. Néhány lépéssel mögötte beléptem az épületbe, ahol megcsapott a fülledt levegő.A nővérek irodája felé indultam, de megtorpantam mert lekötött az a látvány ami előttem zajlott.A riporter megállította Ms. Hellman-t aki olyan boldogtalannak tűnt mint általában.Úgytűnt mintha az ismeretlen riporter valamiről vitázna vele, de nem tudtam leolvasni a szájáról a szavakat, egy dühös kiabálás miatt valahonnan a hallból.Azután Ms. Hellman még mondott valamit,ami miatt a riporter dühösen kiviharzott az épületből.Mi a pokol volt mindez? Figyelmen kívül hagytam ezt a jelenetet, habár nem tűnt jó ötletnek.Eldöntöttem hogy csak sétálok tovább az iroda felé, amikor észrevettem egy hullámos hajú személyt aki felém tartott. “Kelsey”-kiáltottam.

- Hey Rose, te meg hol voltál?

- Dolgoztam. - válaszoltam egy vállrándítással.

- Csak néhány napja, de igen. - nevettem.

Kelsey nagyon elfoglalt volt a pszichológusi állása miatt ami a Tanácsadási szárnyban van, az én állásom pedig a vele szemben lévő szárnyban, és az én feladatom pedig hogy ellenőrizzem a betegek testi egészségét.Emiatt nem találkozunk annyit munka közben mint amennyit én szeretnék.De ezen a héten még kevesebbet is mint általában. Szememmel az órát kerestem,tudni akartam menyi időm van beszélgetésre.Hamar érkeztem, így hát volt néhány felesleges percem.
- Szóval mi történt az elmúlt napokban?- kérdeztem.

- Semmi különös - mondta.

Habár eközben a szemével körbe pillantgatott mintha aggódna valami miatt.

- Veled mi újság?- úgy tűnt témát akart váltani.

Elkellet mondanom néhány dolgot neki Harry-ről, habár nem sok mindent tudtam.Csak néhány percig beszélgettünk,de valahogy azért elmondtam neki. Elmeséltem minden beszélgetésünket, amikre emlékeztem.Úgy döntöttem megtartom magamnak az olyan kínos részleteket, mint amikor Harry kezei a combomon kalandoztak…Ez az emlék felébresztette bennem az égő vágyat, de én hirtelen igyekeztem ezt elfojtani magamban.

- Wow-mondta elkeseredve amikor befejeztem a mondandómat.

- De hát ez nem fair

- Um, én sem éreztem igazán szerencsésnek magam…

- Szeretnék beszélni vele és megakarom tudni mi jár a fejében - mondta,és kicsit zavarodottan nézett, mintha megpróbálta volna elképzelni mi járhat Harry fejében.

Ő értette az elmebajosak gondolkodását,tudta mit miért tesznek, és hogy miben különböznek a normális emberektől.

- Nem láttad még őt az irodádban?-tűnődtem.

Általában Kelsey találkozott az összes pácienssel maximum egy héttel az érkezésük után.

- De igen, találkoztam már vele - Okosabbnak tűnt mint a többiek, és csak úgy gondolt rám mint egy diliorvosra.Elég zárkózott, de én szeretném ha megnyílna előttem, és tudnánk normálisan beszélgetni.De ha nem, akkor megpróbálom kikérdezni, és lejegyzetelni amit mond."

- Azt inkább ne csináld-válaszoltam egyszerűen Kelsey pedig mintha gondolatban bólintott volna.

- De most viszont elfogok késni. Később találkozunk

- Várj, mondanom kell valamit.

Úgy tűnt Kelsey még nem tudta befejezni azt amit amiről az előbb beszélt.

- Én….ööö…Én.. - kezdte, és mozdulatlanul nézett rám.

De ezután újra úgy pillantott körbe, mintha aggódna valami miatt.

- Mindegy inkább hagyjuk.Később találkozunk

Majd megfordult, és elsietett. Ez nagyon furcsa volt.Kíváncsi voltam mit akart volna mondani.De nem volt rá időm hogy utána menjek és megkérdezzem, mert akkor elkések.Egy dolog van amit jobban utálok annál, hogy nem tudok valamit. Elkésni. A mai nap az unalom és a rengeteg elfoglaltság keveréke volt.Megnyugodtam, mint mindig amikor az óra delet ütött, és mennem kellet felügyelni az ebédlőbe.Az volt a vicc az egészben, hogy még nekem kellet kellemetlenül éreznem magam amiért látnom kell Harry-t,pedig az ebédidő volt a kedvenc részem a napban.Érdekesebb volt annál hogy az egészségügyi felszereléseket gyűjtsem össze, vagy besegítsek a papírmunkába. Ahogy beléptem a dupla szárnyú ajtón a hatalmas ebédlőbe, a szemem egyből őt kereste.Az elbűvölő megjelenésével, általában könnyen kitűnt a tömegből.De sehol sem láttam őt, ezért felkaptam a játékasztalról egy pakli kártyát és leültem oda, ahol várni szoktuk egymást. Az ujjaim között forgattam a kártyákat, de egy idő után már kezdett nagyon unalmassá válni a várakozás.Ezért letettem az asztalra a kártyákat és összekevertem őket.Szétválogattam őket számok szerint, majd újra összekevertem őket.Plusz öt perc várakozás után, a kártyákat a mintájuk szerint kezdtem el rendezgetni,próbáltam valahogy lefoglalni magam.Már ott ültem tíz perce és ő semmi jelet nem adott magáról.Vajon hol lehetett? Ahogy ez a kérdés átfutott az agyamon, Harry belépett az ajtón. Olyan volt az egész mint egy filmben.Mintha egy reflektor hirtelen megvilágította volna,úgy ejtette foglyul az emberek tekintetét a teremben.Úgy nézte őt mindenki mintha híres lett volna.Úgy tűnt mintha mindenki tisztelné őt vagy pedig rajongana érte.Sőt a legalattomosabb páciensek olyan vigyázva néztek rá mintha félnének tőle, hogy rátámad valakire. De ő nem tette. Kéjesen megnyalta ajkait, és felém igyekezett közben hanyagul szétnézett a teremben.

- Rose -nyugtázta miközben leült,én pedig kissé meglepődtem rajta

.Azok után hogy tegnap milyen dühösen viselkedett velem, azt hittem nem fog idejönni hozzám.

- Szia Harry

Ő csak hallgatott.Ez nem nyugodt csend volt, hanem inkább kínos. Harry pedig távol bámult tőlem.Megpróbáltam azzal enyhíteni a feszültséget,hogy elkezdtem összekeverni a kártyákat.Nem akartam azon görcsölni hogy mit mondjak, ezért próbáltam úgy tenni mintha a kártyakeverés lefoglalt volna.Megugrottam amikor megérintett hogy megállítson;az érintése olyan gyengéd volt.

- Nem szeretnék most kártyázni - mondta.

Megkérdeztem hogy mit csináljunk helyette, reméltem hogy nem azt mondja hogy csak beszélgessünk.Nem szerettem azt ahová kilyukadtak a beszélgetéseink…De szerencsére felállt a székéről és átsétált a játék asztalhoz.Nagy meglepetésemre felemelt egy társasjátékot, úgy láttam a Clue volt a mély zöld színű dobozban.Majdnem olyan színe volt mint Harry szemeinek,csak nem volt olyan lélegzetelállító. Visszajött majd kezében a dobozzal leült,és rátette a Clue-t a kártyákkal és különböző játék darabokkal teli asztalra.

- Clue? - kérdeztem megerősítve a választását.

- Igen - válaszolta kissé cinikusan, és elkezdte előszedni a játék részeit a dobozból.

A hangulat ma sokkal világosabbnak tűnt mint máskor, aminek én nagyon örültem.

- Ez egy rossz választás volt, mert nincs olyan játék amiben ne nyernék - mondtam neki.

- Biztos vagy benne?-kérdezte kihívó mosollyal.

- Igen határozottan.A családommal volt hogy ötször egymás után játszottunk ilyet, és mindig nyertem -  emlékeztem vissza mosolyogva.

- Nos nem vagy valami különleges,ezért én csak a tehetségedet akarom - mondta egy kis szarkazmussal a hangjában. - És mondd, a te családod a legboldogabb, és leggazdagabb akik a Harvard-ra vagy pedig egy orvosi egyetemre szánnak téged.Igazam van?

A feltételezései a családomról kicsit provokáltak engem, de távolról sem közelítették meg az igazságot.

- Nem, egyáltalán nincs igazad.Az apám alkoholista volt, és elhagyott minket amikor még kicsi voltam,akkor lövésem sem volt róla hogy miért ment el, mert úgy tűnt egyáltalán nem fájt neki.Ezért a szegény körülmények között élő nagyszüleimnél laktam egy ideig, és volt hogy annyi élelmünk is alig volt hogy ne haljunk éhen.Szétdolgoztam magam hogy tudjak szerezni egy kis pénzt, majd magamnak vetem lakást, és most itt is szarrá dolgozom magam.Szóval miért nem hagyod abba a nyavalygást,és foglalkozol a magad dolgával?

Az arckifejezése felbecsülhetetlen volt

- Sajnálom Rose,nem tudtam - mondta.

A szemeivel bűnbánóan, és sajnálkozva nézett rám, de akkor eszembe jutott hogy a pszichopaták kitűnően utánozzák az emberi érzéseket,ezért nem tudtam hogy a bocsánatkérése őszinte vagy nem. Miután kimérgelődtem magam

- Rendben van. Amiért csakúgy elmondtam ezt ,neked is mondanom kell valamit magadról

- Rendben. - mondta egy vállrándítással. - Mit akarsz tudni?

Egy csomó minden volt amit megakartam róla tudni,a szavak pedig egymás után hagyták el a számat.

- Megölted azokat a nőket?És ha igen, miért?Mi történt velük igazából?Hol nőttél fel?Szoktál beszélni a szüleiddel?Hogy dolgozta fel a családod ezt az egészet?És hol voltál…

- Woah- -nevetett, és feltartotta a kezét. - Lassíts baby. Most csak egy kérdésre fogok válaszolni.

A fenébe.Valószínűleg válaszolt volna több kérdésre is, ha nem kezdem el egyből vallatni.Abban a pillanatban úgy gondoltam,hogy nem zavarom össze ezt az egészet.Egy olyan kérdést akartam kiválasztani amiből megtudom hogy bűnös-e vagy nem, de egy részem még nem akarta tudni azt.És kételkedtem abban is hogy az igazat mondaná-e.

- Oké,ha kérdezek valamit, megígéred hogy őszintén fogsz válaszolni?- Bólintott, és összekulcsolta kezeit,és komoly arccal a szemembe nézett.

Végül kiválasztottam a kérdésem, ami remélhetőleg elég könnyű neki és őszintén fog válaszolni,és nem mellesleg elég ahhoz hogy többet megtudjak ki is az a Harry Styles.

- Mi a legnagyobb félelmed? - kérdeztem végül.

Harry nem válaszolt azonnal,helyette összeráncolta a szemöldökét,közben pedig kivett egy cigit, és egy öngyűjtót az ingje zsebéből.Utáltam kimondani, de amikor tölcsért formált kezeivel az öngyújtó köré, és rám pillantott miközben beleszívott a cigijébe, teljesen elbűvölt a látványa.Halálosan szexi volt.

- Jó kérdés - motyogta, és a cigit a szája sarkába mozdította.

Türelmesen várakoztam, amíg helyreigazította magát, és visszategye az öngyújtót a zsebébe, mielőtt újra találkozna a tekintetünk.

- Tényleg az akarod tudni, hogy mi a legnagyobb félelmem? - kérdezte, és kifújta a gyűrűző füstöt.

Bólintottam, és reméltem hogy abbahagyja ezt a csábítóan lassú beszédet.Körbenézett mintha valaki túl közelről figyelte volna.

- Az én legnagyobb félelmem az, hogy soha nem fogok kiszabadulni innen.Hogy itt fogom eltölteni életem hátralevő részét.Hogy nem lesznek gyerekeim,vagy saját házam, munkám,sőt még saját ruháim sem. Itt fogok ülni ezekkel az idióta pszichopatákkal, nem fogok tudni senkivel sem normálisan beszélgetni, csak veled. Egy mocskos cellában kell élnem,sikoltozásokat és motyogásokat kell hallgatnom éjszakánként. Nem tudok eleget aludni, és borzasztóan érzem magam.Ez a hely maga elég ahhoz hogy az ember őrültté váljon. És mi lesz ha itt halok meg Rose?Ha ez az épület lesz minden amit az elkövetkezendő 50 évben látni fogok?Nem lesz semmi ami kijuttasson innen,mert nem kapok hozzá semmilyen segítséget. Temetés helyett, az emberek az épület előtt fognak sétálni,és azt fogják kiabálni:"Úgy hallottam tegnap este végre meghalt az az őrült aki megkínzott 3 nőt"örülni fognak amiért meghaltam,és az utolsó emléke mindenkinek az lesz rólam, hogy az az elmebeteg végre kimúlt.És a legrosszabb az egészben hogy ez a félelmem sosem tud elmúlni.

Miután feleszméltem abból amit mondott,csodálkoztam azon hogy ilyen részletesen megosztotta ezt velem.Hirtelen megsajnáltam.Szerintem nem érdemelné ezt meg, de azt sem tudtam igazán elképzelni hogy mi lenne belőle ha nem itt a Wickandale-ben élne. De az sem hangzott túl kellemesen hogy itt töltse élete hátralévő részét.És mi van ha valójában ártatlan? Mi van ha mindvégig itt kell lennie a semmiért? Igyekeztem összeszedni magam, hiszen ő bűnös.

- Ez az egész nagyon durván hangzik, de még sem tudom azt mondani hogy sajnállak - mondtam neki.

Csak lefelé nézett és sóhajtott egyet,mintha kifújta volna a cigi füstöt.

- Tudod ha megpróbálnál barátkozni a többi pácienssel, nem lenne olyan rossz - javasoltam neki.

Harry erre gúnyosan nézett,és megrázta a fejét.

- Kösz,inkább nem.

- De miért?

- Te most ugratsz? A legtöbb ezek közül az emberek közül arra is képtelen hogy elmondjon egy összefüggő mondatot.

- Ez nem igaz, a legtöbb beteg nem olyan őrült mint amilyennek látszik. Próbáltál már valaha beszélgetni velük ? -  kérdeztem.

- Nem, és nem is szándékozom.

- Ez baromság.

- Jaj ne már Rose. Ne csinálj úgy mintha valaha is a közelébe akartál volna menni ezeknek az embereknek mióta itt vagy. Egyszerűen csak elkerülöd őket, és felveszed a fizetésed.

Hát ez elhallgattatott. Igaza volt valójában én soha nem akartam barátkozni az itt élő páciensekkel. Rápillantottam Harry-re de ő nem nézett rám, ezért nem tudtam kiolvasni a tekintetéből hogy mit érezhetett.Hirtelen felnézett, de akkor sem tudtam semmit kiolvasni a hosszú szempillái mögött megbújt zöld szeméből. Az ábrázata nagyon komoly volt, miközben kinyitotta a száját hogy mondjon valamit.

- Lehetek Mr. Green? - kérdezte.

Hirtelen kitört belőlem a nevetés,és lenéztem az elfelejtett társasjátékra.

- Természetesen.

- Szép a mosolyod - mondta hirtelen.

- Mi?

- Azt mondtam hogy szép a mosolyod. - vigyorgott,és egy káromkodás kíséretében elpirult,miközben kezét az arcomra tette.

Utálom amikor ilyennek történnek…

- Köszi - motyogtam.

Tovább akartam lépni ezen a megjegyzésén, és nem akartam hogy elpiruljak,ezért lenéztem a kis akció figurákra az asztalon, és elfoglaltság képen azokkal szórakoztattam magam. Mielőtt elkezdhettük volna a játékok Ms. Scarlett hatalmas robajjal belépett az ebédlőbe.Harry és én egyszerre néztünk fel, mintha az égre akarnánk pillantani,de ebben megakadályozott minket a szürke plafon. Egy páciens akinek az volt a neve hogy Damian , de én nem ismertem őt,oda sétált a kis ablakhoz ami a terem egyik sarkában volt.Vadul néző szemeivel bámészkodva figyelte az eseményeket úgy látszott az érdekli ki jött be az ebédlőbe.

- Woohooo  - nyerített fel ló hangon,körbefordult és a szemembe nézett.

A teremben csend lett és,mindenki az izgalom okát próbálta megtudni.

- Ott egy vihar közeledik.