19.Fejezet

Félve vártam Harry válaszát, reméltem, imádkoztam, hogy nem üt meg senkit. Mert akkor még zavartabbnak tűnt volna. Csak abban tudtam bízni ,hogy tudja magát tartani és nem csinál semmi zűrt. Több embernek a fejében fog megfordulni, hogy ő egy sorozat gyilkos. De még egyszer mondom, Harry alá volt becsülve.

Borzongás futott végig rajtam, amikor végre tett valamit , hirtelen felálltam, ahogy arrébb dobta az asztalt.  Az ereje megmutatkozott,  amikor az asztal darabjaira tört és a földre esett. „HOL A FASZBAN VAN?” kiabálta Harry,  A hangja rekedt volt és dühös.  A fejét körbe vitte a szobán, keresve a gyilkost, de nem találta. Amit talált, azt csak sok-sok megijedt szem volt.

„Harry nyugodj le.” kértem, de a hangom halk volt és kérdéses volt, hogy meg halott-e. A betegek néztek minket, és az őrök már elindultak felénk.  Harry felidézte, ahogy a Wickendale elporhad.  Ha megtalálná James-t csak ütné és ütné és ütné.  Ami biztos , hogy ezután, benyugtatóznák és elvinnék electro-shockolós terápiára , ahol folyamatosan elektromosság fut végig a testén.

Csak a gondolat, hogy büntetésbe kerül sírásra késztet.  Nem engedhetem ,hogy ez történjen.  A mérge készteti,arra aminek súlyos következménye lehet. Csak ez jár az eszében.  Mondhatni éhezik a bosszúállásra. És csak én lehetek az egyetlen, aki ebben megállíthatja.

„Harry! Kiabáltam, hátrébb húztam a karját az én vékony kezeimmel.  A tettem arra kényszerítette ,hogy a szemembe nézzen. Hezitált, gondokozott, ez az előnyömre vált. A két kezem az arcára helyeztem, így már köteles volt a szemembe nézni.  A szemei vadak voltak. A pupillái kitágultak és eltüntették a zöldjeit.  A légzése még mindig nehéz volt, de nem tett újabb lépést.

„Hallgass meg!” mondtam nyugtatóan és a szemeit fürkésztem.  Mindenki nézett minket. Tudtam ,de nem érdekelt.  Az egyetlen dolgom most az volt, hogy Harryt lenyugtassam. „Nincs itt.”  mondtam, de csak úgy ,hogy ketten halljuk.  „James nincs itt. Az ,hogy kitörsz, nem fog segíteni.” mondtam komolyan. „Kérlek, Harry, megfognak büntetni, ha bármit csinálsz. Nem tudom elviselni, ha bántódásod esik.”

 A légzése még mindig zavaros volt, de végülis figyelt rám.

„És én sem tudom elviselni azt ,hogy téged bántsanak.” suttogta „Meg kell találnom, Rose, megkell.”  A szemei sötétből, már inkább reménytelivé váltak.

Mielőtt válaszolhattam volna, Harryt elhúzták tőlem. De a kezeim még mindig ott voltak az arcán. Brian és Tomas törték meg a beszélgetésünket.  „Vissza kéne vinnünk a cellájába.” mondta Brian.

„Takarodjatok el tőlem.” Mondta Harry.  A mérge kezd visszatérni.

„Harry, semmi baj.” mondtam, bólintottam ahogy mondtam neki. Meg kell találnom az útját ,hogy vele mehessek. Ha most elmegy az őrökkel, zűr nélkül, eltudok menni a cellájához, és elmondani neki mindent.  Próbáltam ezt elmondani a szememmel. De úgy látszik ,hogy megértette mert bólintott és egy kicsit lenyugodott. Még egy pillantást vetett rám, mielőtt megfordult és elment a biztonságiakkal.

De ahogy elment, realizáltam, hogy nem mehetek ki úgy a cellából, hogy Harry ne akarná James halálát. Beszélnem kell vele, hogy mi lenne ha James meghalna.  A lábaim az étel felé vittek. Megfogtam a tálcát, elmentem a kapukig, ahol őröket pillantottam meg.

„Hova mész?” kérdezte az egyik

„Elviszem az ételt egy betegnek. Azt hiszem megfoghatnátok pár dolgot, amíg bemegyek.” Mondtam, imádkoztam ,hogy ne legyek feltűnő. Nem szokott semmi történni ebédnél.

Tudom ez egy hülye kifogás volt, hogy láthassam Harryt,de muszáj volt vele beszélnem. A folyosó felé vettem az irányt, és csak reméltem ,hogy még emlékszem merre van Harry szobája. Az első napon voltam itt. Féltem tőle. Senkivel nem foglalkoztam ennyit mint vele. És most itt vagyok, muszáj őt látnom ,ugyan azon a helyen. És minden ami történt ebben a két hónapban abszolút káosz volt.

Ahogy sétáltam a hideg cementen, észre vettem ,hogy a folyosó koszosabb lett és a falak szürkébbek lettek. Ahogy elhaladtam a cellák mellett, a benne lévő páciensek, még veszélyesebbnek és zűllöttebbnek tűntek. Rosszul voltam a gondolattól, hogy Harry velük él. Nem kéne itt lennie. Egy szép házban kéne élnie, saját konyhával, fürdővel és saját udvarral. Nem itt, Ülni egy olyan helyen, ahol olyanért ül, amit meg sem tett. Hirtelen kilábaltam gondolataimból, és befordultam az utolsó sarkon.  Ms.Helmann neve formálódott meg a számon. Pánik tört  rám a gondolatra, hogy ő annak az embernek az anyja, aki pár órával ezelőtt meg akart ölni. De nem mutattam ki; mert nem voltam bene biztos, hogy ő is részt vett a fia bűneiben. És ha nem tud róluk, Én lennék az első aki elmondaná neki. Nem hinne nekem.

„Rose, már látni akartalak.” mondta. Az arca fáradt ráncokkal volt teleszőve és a szeme, fagyos és hideg volt. „Beszélnünk kell valamiről.”

„Igen?” kérdeztem, remélve , hogy ez nem az a dolog, amire én gondolok.

„Harryről. Bizalmas kapcsolatba kerültél vele, nemde?”

A szavai miatt ,tudtam ,hogy késni fogok Harrytől. Nem tudtam ,hogy válaszoljak, mert rájöttem ,hogy ez már így is elég egyértelmű.  Mindenki tudta, hogy Harry és köztem van valami. Próbáltam jelentéktelenebbé tenni ezt az egészet, mint amilyen amúgy volt. Nem voltam benne biztos, hogy Ms.Helmann mennyit tud rólunk. De valahogy mégis tudott valamit és valahogy ellenünk fordította az őröket, és mindenkit.

Amikor nem válaszoltam, folytatta „Mit viszel azon a tálcán?”

„Én uhm…el kell vinnem Harrynek. Vissza vitték a cellájába és nem tudott enni.”

Bólintott, felhúzta a szemöldökét és egy fél mosoly tűnt fel rajta. „Nos,  vidd el a tálcát , aztán gyere vissza hozzám. Van egy új dolgozó, akit majd el kéne igazítanod ebédnél. Van számodra még sok munkát, ami majd elhatárol attól ,hogy minden nap azzal a fiúval beszélgess. Ez jól elválaszt majd titeket. Ha ez nem megy, azt kell gondolnom ,hogy tényleg van valami köztetek.”  

„Nem.” mondtam „Semmi nincs köztünk. Ígérem. Csak megbizonyosodok, hogy nem bánt senkit és semmit.”

„Mhmm.” Mondta Ms.Hellmann „Ebben biztos vagyok.” A nézése, megijesztett. Megfordult majd elsétált. Nem mondta ki, de tudtam ,hogy értette. Tudtam mi van a szavak mögött. Nem beszélhetsz Harryvel.

Nem tarthattam be amit kért. Nem most. Azt mondta elvihetem a tálcát neki. Szóval ezt tettem. Bólintottam Briannek és Tomasnak, ahogy elhaladtam mellettük. Csak a cipőm kopogását, sírásokat és hangos sikításokat lehetett hallani, ahogy sétáltam.  Kicsit féltem, egyedül sétálgatni a Wickendaleben. Ahogy elmentél a cellák mellett, halhattad az embereket, ahogy motyognak maguknak , vagy néha sikítoznak és olyan dolgokat kiabálnak, amit te nem értesz. Remélem , Harry nem így fogja végezni.

Végre, folyosó végén, ahol a beteges hangok ,már nem hallatszódtak, megláttam őt. Az ágya végében ült. A ruháját gyűrögette, miközben le nézett. Nagyon elgondolkodott.

Mielőtt köszöntem ,kivettem a kulcsokat a zsebemből, és kinyitottam a vas ajtót. Köszönöm Istenem, hogy Ms. Helmann adott nekünk kulcsot az elektromos záró baki miatt. Nem nézett fel, ahogy beléptem és bezártam az ajtót magam mögött. „Szia”

„Hey” mondta, a ragyogó szemei találkoztak az enyémmel. A szoba csendes volt, amíg meg nem szólalt. „Rose, mond el mi történt. Nem kell szépíteni. Mindent tudni akarok.

Sóhajtottam. Tudtam, ha elmondom, még dühösebb lesz.  De azt is tudtam ,hogy nem enged ki innen ,ha nem mondok el mindent. Szóval elmondtam neki az utat, James házához,a hazugságáról, a rejtélyes szobáról. El akartam menni.

Harry egyre jobban megfeszült ahogy hallgatta a történetet. Ahogy végeztem, nem beszélt egy percig. Én sem. Harry volt az aki megtörte a csendet.

„Tökön térdelted?”

Bólintottam, és egy mosoly jelent meg az arcomon, ahogy láttam Harry vigyorát „Jólvan. Megérdemelte.”

De az arcunkról lefagyott és Harry szemei ismét megkomolyodtak. A hangja mélyebb lett „Meg kell találnom, Rose. Tudod miért ugye?”

Az egyetlen válasz amit adtam az a bólogatás volt. Harry még közelebb jött, kisebbnek tűnt ez a cella. „Csak nem tudom hogyan.”

„Minden amit tenned kell,” mondtam „hogy ne menj csak úgy oda és verd meg. Csak még nagyobb bajba keverednél, és James még ártatlanabbnak tűnne. Várnod kell.

„Elmentél a rendőrségre?”

„Most nem tudok. Kellenek bizonyítékok.”

A hangja egy kicsit megemelkedett és a vállait felhúzta „De itt dolgozik Rose! Egy épületben vagytok minden nap! És nem mondhatod el ha bánt, mert az a rohadt ribanc az anyja!”

Megrázta a fejét zavarodottságába, és a falnak támaszkodott. Lenézett és az egyetlen hang az Harry lélegzetvétele volt. Hirtelen belevágta az öklét a falba. „Basszameg!” kiabálta, mire én egy kicsit megugrottam.  „Jobban is harcolhattam volna érte, hogy megmentsem.”

És hirtelen megértettem. Emilyről beszélt. Itt volt amikor megölték?  Meggátolhatta volna? „Miről beszélsz?” kérdeztem

„Veszekedtünk” mondta, a keze lehullott a falról,ahogy megfordult. „Muszáj rágyújtanom.”

„Kivel veszekedtél?”

„Emilyvel.” mondta ahogy meggyújtotta a cigit és egy nagyot szívott bele, majd folytatta „Veszekedtünk, ami úgy az én hibám volt. Aztán elment. Elsétált és nem jött haza. A következő nap, amikor felkeltem, nem volt ott, szóval elmentem megkeresni. De nem találtam. Arra gondoltam, hogy elege lett ebből az egészből. Jobbat érdemelt, érted?”

Bólintottam, hogy folytassa. A fejét a falnak támasztotta és megint beleszívott a cigijébe. „A következő nap felhívott a rendőrség, hogy találtak egy megnyúzott női testet, egy sikátorba vagy hol. Halott volt. Ha talán megtalálom őt aznap, talán nem lennék itt. De feladtam és ő elment. És ha nem leszek itt, megölöm azt a seggfejt és többé nem tud senkit bántani.  Nem érdekel, ha megbüntetnek érte. Elvette tőlem Emilyt. Téged már nem engedlek.

Egy pár pillanat múlva realizáltam, mit is mondott Harry. A teher a vállára nehezedett. James ölte meg őket, de Harry fizet meg értük. „Harry.” mondtam, és odasétáltam hozzá „Ez nem a te hibád.”

Bólintott,de nem úgy tűnt mintha egyet értene a szavaimmal. A szemeivel a cipőjét fürkészte. „Harry nézz rám.” mondtam, használtam a szavait tegnapról. Teljesítette a kérésemet és felnézett. A zöld szemei engem néztek.

„Ez nem a te hibád okey?” mondtam újra és komolyan néztem rá. „Ez James hibája. Nem ölted meg Emilyt ő tette. Ezért  neki megfizetni nem neked. Megkeressük,és erre a helyre juttatjuk, és itt fogja leélni az életét.”

Harry bólintott,sóhajtott és a kezeit ökölbe szorította a gondolatra ,hogy nem ölheti meg Jamest. „Ha meglátom, nem biztos ,hogy tudom magam kontrollálni. Ha rád néz, nem tudom magam visszatartani.”

„Kérlek próbáld meg.” kérleltem. „Legalább addig, amíg innen ki nem juttatlak. Megteszem ígérem.”

„És mi van ha bajba keveredsz? Mi van ha Ms.Hellman is ellened van és James bántani fog?

„Nem tudom. Majd viszek bicskát. Tudok vigyázni magamra.  De nem ülhetek itt tétlenül.” A hangom egyre halkabb lett. Nem voltam rá mérges. Csak zavart ,hogy ebben a szarban vagyunk.

„De, igen is tudsz. Nem zavarhatsz be Ms.Hellmannak mert veszélyes lehet Én viszont megtehetem. Kezeskedem Jamesről.

„Nem,, Harry nem ölheted meg csak úgy.” kiabáltam. Úgy nézett rám, mint egy kisgyerekre az apja aki sokkal jobban tudja kezelni a dolgokat. De megtámadni Jamest, emberek előtt, akik azt hiszik ,hogy gyilkos vagy, még jobban megnehezítenék a dolgokat.  „Bele kell zavarnom a helyzetbe, hogyha azt akarom ,hogy megoldódjon az ügy.” mondtam , és csak egy mondatra tudtam gondolni. ’MARADJ KI EBBŐL’ ez sírásra késztetett.

„Rose hallgass meg! Nem rohangálhatsz csak úgy körbe-körbe és nem tudod csak úgy megoldani a problémát. Nem gondolod, hogy nem hülyék?”

„Halkíts magadon!”  én is kiabáltam már, kiálltam az igazamért. Még mindig 2 lépésre álltunk  egymástól. És a hangja túl hangos volt. „Nem fogok itt ülni, és várni ,hogy megoldódjon, mert ha még nem vetted észre, a karma itt most nem fog segíteni. Nem fog magától börtönbe menni! És nem zárhatnak be téged csak úgy!”

„Kurvára nem érdekel többet, Rose!!”  A mérge kezdett felülkerekedni rajta, de mély levegőkkel próbálta magát nyugton tartani. „Csak el kell őt takarítanom. Nem veszthetek el több ember, és erről gondoskodom.” mondta, a hangja már suttogássá alakult. Tett egy lépést így még közelebb került hozzám. Mellkasunk találkozott,ahogy lenézett rám. „Nem akarok innen kikerülni, ha ez azt jelenti, hogy te veszélybe kerülsz. És nem akarok még többet várni ,hogy ez talán meg is történhet.”

„Akkor mit akarsz Harry?” suttogtam

A következő szó, lágy volt „Téged”

A szívem egyre jobban lüktetett, és a lélegzetvételem hangosabb lett. „Akarlak Rose.”

A szemeibe néztem, és szemeztem velük. Istenem, de gyönyörűek voltak. Lassan közelebb léptem, a szemei megbabonáztak. Saját maga láttam a zöldjeiben. A leheletének szellemeit éreztem a számon, amikor rájöttem milyen közel is vagyunk egymáshoz.

„Bocsánat” suttogtam, és lassan eltoltam. „Én csak…majdnem megcsókoltalak.” Még mindig nem voltam biztos magamban, el voltam veszve a szemeiben. Kimondtam ezeket a szavakat egyáltalán?  Amikor rájöttem ,hogy igen, az arcom vörös lett. Meglepődtem a saját szavaimon. És elég volt az amit tőlem hallottam. „Akkor csókolj meg…”

Kimondta.És valahol, a gondolataim sötét részében, nem akarta hogy maradjak. El akartam futni. Ez a Wickendale volt és a szabályokat megszegni végzetes lehet.  De a testem és a szívem nem tudott jobbat, mint hogy az ajkaimat az övének nyomjam . két verzió volt. Futok, vagy maradok.

És én a másodikat választottam

A szívem hihetetlen ütemben dobogott ahogy rátámaszkodtam. A gondolataim azt súgták ez nem jó ötlet, annyira lassan mozogtak az ajkaink. De amikor megtettünk, a leheletünk keveredett egymás szájában. És ez elég volt ahhoz ,hogy a térdeim felmondjanak. Az ajkai annyira lágyak és melegek voltak. Többet akartam.

A karjaim a nyakára kulcsoltam, ahogy lejjebb húztam őt. A fejünket egymásnak támasztottuk. Harry egy kicsit vadabb lett. A szájával az alsó ajkamat kényeztette. Az érzés felülmúlhatatlan volt, amikor áttért a felső ajkamra. Ez a pár másodperc annyira erotikus volt. Elég volt ahhoz, hogy már egyikőnk sem kapott levegőt, így el kellett válnunk. Harry kezei a hajamba vándoroltak és kihúzta a hajgumit a hajamból, így a hullámos hajam, a vállamra omlott.

Az ajkai megint elváltak tőlem „Így jobban tetszik” Aztán a csókunk megint folytatódott. Lágy és figyelmes volt. A keze a csípőmre tévedt ,hogy közelebb húzzon magához. A mellkasaink gyorsan emelkedtek fel és le. És hirtelen a fal és Harry teste közé préselődtem. A távolság eltűnt, ahogy a félelmek is, és a Wickendalei horror storyk sem jutottak az eszembe. Nem volt sem James, sem Ms.Helmann, sem Cyntia, sem Tomas. Harry volt. Csak Harry. Ez volt most az én világom. Ahogy az övé is. Minden mozdulat Harryvel. Csak ez volt a fejemben.

És a nyelve újra utat tört a számba. A szexiség ami körbe vette. A vékony, izmos teste, a kócos haja, a csábító illata,forró lehelete, a hatalmas kezei tartották a csípőmet. Túl sok volt. A magabiztossága és erős mozgásai újra feladták a szolgálatot. Harry segített rajtam. A kezei a combom alá vándoroltak, én pedig a nyaka köré tekerte, így fel tudott emelni. Újra falnak nyomott. Nem ez volt az első csókom,de soha nem volt még ehhez hasonló. Az ujjai kis köröket írtak le a combok allján. A kezeim a hajába vándoroltak és itt-ott megmarkoltam egy tincset. Egy sóhajt engedtem ki, ahogy egy halk nyögést  hallatott. Elképzeltem ,hogy ez  a nyögés milyen lehet , egy kicsit intimebb helyzetben. Morgás szakadt fel a mellkasából. Szinte éreztem, ahogy kiszökött ajkai közül. Ezzel a tökéletes hanggal késztetett arra ,hogy többet akarjak.

„Vigyél az ágyra.”  lihegtem és folytattam a csókot ahogy befejeztem a mondatot.

„Mhmm.” hümmögött az egyetértésben. Még mindig tartott, ahogy sétált a matrac felé és még mindig csókolt.  Lefektetett, majd felém helyezkedett így a kar izma tökéletesen kimutatkozott. Csók megszakadt, ahogy én és Harry már nem kaptunk levegőt. A szájával először az arcomat érintette, majd a nyakamat kényeztette „ Annyira gyönyörű vagy Rose.” Motyogta. A hangja sokkal mélyebb mint szokott.

Annak ellenére, hogy édes szavakat mondott,elmondhatom,hogy ez a csók nem volt hosszabb,mint amíg éreztem Harry kezeit, végig menni a testemen. Elkezdtem kigombolni, az egyenruhája gombját. Az ujjaim megremegtek, ahogy találkoztak a mellkasával. Az ajkai a nyakamra tapadtak. Aztán vissza a számra. Éreztem a fogait az alsó ajkamon és ettől kitört belőlem egy nyögés. Le esett egy gomb, amikor épp az ingje felénél tartottam. Egyre jobban kívántam őt, ezért újra az ajkait támadtam meg. A teste a csókunk ütemére mozgott rajtam.

Amikor az ”akciónk” tovább mehetett volna, távolról egy zörgést hallottunk. És ez nem én, vagy Harry voltunk. Hanem valami más. Harrynek is hallania kellett, mert megszakította a csókot és az ajtó felé fordult. És aztán mindketten megláttuk Rosemaryt.

A vas ajtó mögött állt és azt nézte ,hogy mi történt kettőnk között. Ő még soha nem keveredett bajba. Ő és a lánya csak élték az életüket és dolgoztak. De most, ő volt a legnagyobb félelmem.  Az ajkai szétnyíltak és horrorisztikus arcot vágott. Biztos hogy elfogja mondani Ms.Hellmannak.

„Rosemary!” kiabáltam, de már túl késő volt. Már eltűnt.

Harryt és engem rajta kaptak. És ha ezt Ms.Hellmann megtudja,csak képzelni tudom a büntetéseket.