8.Fejezet

Sziasztok! Öt perc híján hajnali 1 van, de befejeztem nektek a fordítást, mert holnap(azaz már ma) nem tudtam volna befejezni, és nem akartalak titeket tovább megvárakoztatni. Nézzétek el nekem, hogyha van benne néhány nyelvtanilag helytelen mondat, eléggé fáradt vagyok. 
Nem is húznám tovább az időt, kellemes olvasást, várom a véleményeket :)
Psychotic D. xX



- Magánzárkába?? Viccelsz velem?? - kiabáltam túl hangosan a kis étkezőben.
Kelsey egy komor bólintással válaszolt, kortyolgatva a pohár kóláját.
- Ez nem igazságos! Már mióta ott van? - kérdeztem, még mindig túl hangosan.
- Nem igazságos? - visszahangoztatta. - Rose, Harry beleverte Norman koponyáját a falba ezzel kómába juttatva őt!
- Igen, de megmentett engem attól, hogy megerőszakoljanak! Vagy még rosszabb, ki tudja milyen beteg dolgok történtek volna meg. - védtem.
- Először is, halkabban, mert mindenki bámul. Miért vagy ilyen védelmező? Végül pedig, nem korbácsolták vagy vezettek bele áramot. Rendben lesz, csak egy hétről van szó.
Megsértődtem, majd megragadtam a meleg teámat. Úgy gondolom, hogy igazságos volt, a magánzárka volt az egyik legkellemesebb büntető lehetőség.
- Nos, mégis - kezdtem - amit csinált az csodálatos volt, ne számít milyen elmebeteg vagy rendetlen.
- Igen, erről - mondta Kelsey - talán nem is olyan elmebeteg mint gondoltuk.
- Miről beszélsz? - Csodálkoztam, érdeklődtem és közelebb hajoltam.
Kelsey hangja átment suttogásba, nyilvánvalóan nem akarta, hogy bárki más hallja a szobában.
- Nos, tudod hogy Harry a celláján kívül volt tegnap este, az alagsor közelében?
Bólintottam.
- Nos az áramszünet alatt lement oda.
- Az alagsorba? Miért?
Meredten néztem rá, vártam , hogy folytassa .
- Talált három holttestet.
- Mi?! - kiáltottam fel ismételten.
- Igen, de nem csak halottak voltak, meg is voltak nyúzva. És a testek túl frissek voltak, ahhoz hogy Harry áldozatai lehssenek, valaki más csinálta ezt ott.
Leesett az állam, nem akartam elhinni, amit hallottam. Ez túl sok volt.
- Oké, oké, szóval, ez mit is jelent pontosan? - próbáltam értelmesen megérdezni.
- Azt jelenti, hogy van odakint valaki, aki kapcsolatban áll a Wickendale-el, aki még mindig megölte ezeket a nőket. Valaki elrejtette odalent a testeket, aki végig lehetett akár a gyilkos ; talán Harry ártatlan.
- Igen - értettem egyet - Vagy valaki odakint csak Harry nyomába akar lépni, és Harry még simán lehet bűnös. Nem tudhatjuk biztosra.
Kelsey bólintott.
- Pontosan ez volt az, amire Mrs. Hellman gondolt. Még mindig azt gondolja, hogy Harry bűnös, ugyan így a rendőrség.
Szóval, az új információnk semmin sem változtatott. Harry még mindig rácsok mögött volt, nem ezt vártam neki egyébként. De belül a tudat, hogy valahol még mindig ott volt a gyilkos, semmi sem érintette igazán ezt az esetet. Ezen gondolkodtam, míg Kelsey meg nem szólalt.
- Rose, azt hiszem valami fontosat hiányolsz innen.
- Mit? - kérdeztem, rettegve a válaszától.
- A testek a Wickendale pincéjében voltak elrejtve. - mondta.
- Igen, és? - kérdeztem, még mindig nem értettem miért volt ez olyan fontos.
- Szóval, a személynek aki elrejtette a testeket, legvalószínűbben a gyilkos, van kulcsa az intézményhez. - mondta hangosan a hatás kedvéért. - És az egyetlenek, akiknek kulcsa van, azok az alkalmazottak. Rose, a gyilkos valaki, akivel együtt dolgozunk.

Oh, basszus.

Az étkező hirtelen túl meleg lett és levegőhiányos. Szükségem volt egy kis levegőre. És még arra is szükségem volt, hogy ez az egész meg nem történt legyen most, holnap vissza kell jönnöm ide dolgozni. A mai napom szabadnap volt, de kevesebb mint 12 órám volt ahhoz, hogy visszamenejk az intézménybe, ide a Wickendale-re, ahol bármelyik pillanatban megragadhat engem a gyilkos.
Ez nem történhet meg. Talán csak el kellene menekülnöm.
- Hát nem izgalmas? - mondta Kelsey, egy valódi mosolyt villantva.
- Izgalma? Kelsey, ez borzalmas! Egy kicsit sem akadtál ki?
- Nem igazán. - vont vállat - Ez nem azt jelenti, hogy egy másik alkalmazottat fognak választani következő áldozatnak, ez túl kockázatos. Plusz a rendőrség rajta van az ügyön, talán nem is lesz következő áldozat.
Bólintottam. Amit mondott, annak volt értelme.
- Igen. És az alkalmazott valaki a 'Ward C'-ről vagy az intézmény más részéről. Talán nem is ismernek minket. - mondtam, biztosítva a továbbiakról.
- Pontosan - bólintott - Ez az oka annak, amiért nem aggódom emiatt.
Csak felsóhajtottam és próbáltam könnyíteni az aggodalmamon. Kelsey-nek igaza volt, valószínűleg nem kellene aggódnom. Vagy legalábbis ez volt az, amit mondtam magamnak.
- Rendben va, nos jobban teszem ha megyek. - mondtam, csak szükségem volt egy kis egyedüllétre.
- Okés, hadd vigyelek haza.
Általában, tiltakozom ezellen, de figyelembe véve az új információkat, örömmel elfogadtam. Plusz hideg volt odakint, és megkönnyebbülés volt, hogy nem kellett sétálnom a zuhogó havazásban.
Így lehúztuk a számlánkat és elhagytuk a hatalmas étkezőt, és elmentünk Kelsey Ford autójához. Egész úton a lakásomig az új barátjáról beszélt, Marvinról, amíg tettettem hogy hallgatom, de nem nagyon érdekelt engem ez a téma.
Elképesztő volt nekem, hogy hogyan lehetett ennyire rettenthetetlen, mindenhez olyan alkalmi volt. Mintha az nem lenne nag dolog, hogy egy őrizetlen gyilkos van velünk ugyan abban az épületben minden nap. Ezek a dolgok izgalmasak voltak számára, szerette a drámákat.
Én nem. Én rémült voltam. És amíg Kelsey csak zümmögte tovább és tovább a dolgokat, nekem mentálisan jöttek a legrosszabb lehetséges dolgok a holnappal kapcsolatba.A legrosszabb dolog ami történhet, hogy megnyúzva végzem a pince egyik szegletében.
De szerencsére a gyilkossági jelenetem rövid életű volt, amikor Kelsey lehúzódott az apartman összetett parkolójába. Gyorsan megköszöntem neki, majd felfutottam a szobámba, kinyitottam az ajtóm és ledobtam magam az ágyamra.
Annyi minden történt az elmúlt két napban, nekem csak szükségem volt egy kis időre hogy átgondoljam a dolgokat. Ez őrültség. Mármint, kezdem valójában megkedvelni Harryt, legalábbis már nem utálom őt annyira, mint korábban. És amikor elment az áram, majdnem megerőszakoltak, de Harry megmentett engem, és rádöbbentem, hogy nem utálom őt annyira. A módja, ahogyan megmentett engem, egy kicsit erőszakosabb volt, mint ahogy reméltem, de végülis megmentett engem. És aztán Mrs.Hellman látott minket, ahogy karjainkat egymás köré fonjuk. Miután megmagyaráztam neki, hogy mi történt, úgy tűnt kételkedik a korábbi döntésében, megkért, hogy zárjam be a betegeket a kulcsával.  De ezúttal megkérte James-t, hogy kísérjen el, köszönöm Istenem.  Ahogy elsétáltam, hallottam Mrs.Hellman hangját.
- Most Harry, gyere, eldöntöttem mi lesz a büntetésed.
Azt hiszem, hogy egy hét egy magánzárkában nem volt annyira rossz. Ezután korbácsolás vagy elektrosokk szokott járni, mint ahogy Kelsey mondta. És végülis tegnap szabadnapos volt, így kiszakadhattam egy kicsit ebből az őrültségből. De amint élvezni kezdtem az itt töltött időt, megtudtam, hogy a Wickendale-n egy gyilkos dolgozik. Imádnivaló.
De Kelseynek igaza volt, valószínűleg nem kellene aggódnom. Bárki a gyilkos, nem venne célba senkit sem az intézetben, ez túl kézenfekvő lenne és túl sok nyomot hagyna maga után. Rendben leszek. Ugye?

- Harry! - kiabáltam izgalmamban. Nem tudtam elhinni, hogy végre otthon volt. Nem is emlékszel, hogy hol volt, de arra emlékszem, hogy már hosszú ideje, hogy elment. És arra is emlékszem, hogy hiányzott.  Minden porcikámmal hiányoltam őt, minden csont a testemben fájt egy bizonyos szárazsággal, amit egyedül ő tud pótolni. Nem tudom megmagyarázni azt a megkönnyebbülést, amit éreztem, amikor visszatért. Olyan volt, mint egy sivatag ami végre esőt látott, mint egy ég amit leemelte az Atlasz válláról. (?)
Elsőként a lábaim cselekedtek, kivittek engem az ajtón és le a tornác lépcsőin, mindezt másodpercek alatt. Láttam őt ott állni táskákkal a kezén, a hosszú és ismeretlen utazásáról.  Szépen fel volt öltözve, kék begombolt ing, az ujjai fel voltak gyűrve a könyöke aljáig. Sötét farmeja volt, ami rögzítve volt egy övvel.  Még mindig egyenesen felé rohantam, míg ő a külsejét igazította, elértem őt másodpercek alatt.  ÉS kib*szott boldog voltam, csaknem túlnyomóan.
Nem vesztegetve az időt ugrottam a nyakába, a lábaimat a dereka köré fontam, míg karjaimat a nyaka köré. Úgy látszik, hogy ez meglepte őt, mert mind a ketten a fűben kötöttünk ki. Már nem fogtam őt közre, tenyeremet mellkasára tettem. Visszanézett rám egy imádnivaló mosollyal, gödröcskéi mélyen ültek az arcán, miközben kiengedett egy vidám nevetést. Szemei csillogtak, olyan volt mintha lett volna egy belső ragyogása, amit nem tudtam leírni. A vidám kifejezése tükrözte az érzelmeimet, mint ketten annyira boldogok voltunk, amennyire az csak lehetséges volt.
- Baby, nagyon hiányoztál - suttogta Harry, ahogy a keze felhalad a jobb arcomra. A meleg ujja kényelmesen simogatta arcomat.  És csak tartott engem egy pillanatig, szemeimet csak nézte az arcomat.
Mindezek után ismét rám nézett és bevitt.  De aztán mindkettőnknek elege lett ebből, és ajkaimat övéihez szorítottam. És ohh, az ajkai üdítőek voltak. Az ajkai hihetetlenül teltek és puhák voltak, tökéletesen illettek az enyémekre. Nyelveink könnyedséggel mozogtak együtt, mintha már sokszor csókolóztunk volna ezelőtt. És akartam, nem, többre volt szükségem ebből, szükségem volt arra hogy közelebb érezhessem magam hozzá. Semmi mást nem akartam, csak érezni a sima bőrét az enyémen, és felfalni a cseresznye-piros ajkait, de ez nem volt kiváltságos.
Mert gyengéden leemelt magáról és felállt, letisztította magát, mielőtt felém nyújtotta a kezét. Örömmel elfogadtam, azonnal összekulcsoltam ujjainkat.
- Gyere ide - mondta Harry - Van ott valami, amit meg akarok neked mutatni. - a mosolya szédült volt, szemei még mindig csillogtak.  Egészen addig követtem őt, amíg a tudat alattim azt nem parancsolta, hogy ne. Nem engedte el a kezemet teljesen addig, amíg meg nem álltunk az udvaron a hinta végében.
Vele szemben álltam, ahogyan kezei a háta mögött tartottak valamit, amit a teste mögött rejtegetett. Várakozóan néztem rá, mosolya még szélesebb lett. De meglepetésemre, végre elővett egy névtelen tárgyat, teljes fényben mutatta nekem.
Egy hatalmas konyhai kés volt. A mosolya már hirtelen nem volt gyönyörű annyira, átfordult ördögibe. És a szemi, azok már nem csillogtak, őrültek és bolondok voltak.
- Meglepetés - elvigyorodott mielőtt  odanyomta a nyakamra a kést és széthasította.


Hirtelen felültem, eláztatott a verejték, egyszerre reszkettem a hideg és a forróság miatt. Milyen furcsa álom. Gyorsan vettem a levegőt, még mindig a tegnapi ruhámat viseltem. Azt hiszem bealudtam. Tekintetem az órára ugrott, ami reggel 5 órát mutatott. Az összes remény, hogy visszaalszom, elveszett,  már teljesen ébren voltam. Elkezdtem készülődni a rettegett napra a munkahelyemen.
Az időben a zuhany alatt töltöttem, hagyva hogy a víz ellazítsa a feszült izmaimat. Ahogyan a lege víz lefelé haladt rajtam pihentető volt. Kiléptem, hogy felöltözzek. Készítettem magamnak egy szép reggelit, majd néztem egy kicsit a TV-t, hogy elüssem az időt. Tetszett, ahogyan tudtam pihenni reggel, és nem kellett rohannom az utolsó pillanatokban, mint ahogyan szoktam.
De hamarosan 7:30-at mutatott az óra, ideje volt munkába mennem. A séta rövidebbnek tűnt, mint eddig, és arra gondoltam hogy azért, mert az idő most sokkal melegebb volt. Beértem az intézetbe egy pillanat alatt, egész úton a Harrys álmomon gondolkoztam. Mármint, tudom hogy ez csak egy álom volt, de egy része nagyon is valódinak tűnt. Az egyik véglet, amikor  meggyilkolt engem ijesztő volt, de egy másik véglet, amikor megcsókolt az nem volt.
És csak egy kis bepillantás, hogy milyen is lenne őt valójában megcsókolni elég volt ahhoz, hogy a gondolataim elkalandozzanak. Ha a hamis csók a képzeleteiben tökéletes volt, az igazi túl csodálatos lenne. Csak lefesteni tudtam most az ajkait. Hihetetlenül teltek voltak, csodálatosan töltött szív alakúak. Mély pinkek voltak. Valahogyan mindig fényesnek tűntek a szokásai miatt, ahogyan megnyalja őket a nyelvével, ezért sosem repedezettek. Mindig puháknak és zamatosnak néznek ki. Csak az, ahogy beszélt és ajkai megformálták a szavakat, lassan formálta, miközben beszélt.
De ez nem olyan, mint az én vágyaim hogy megcsókoljam, nem tükrözi az érzéseimet felé.  Ez csak, hogy ő olyan ellenállhatatlanul elragadó volt,  minden, a magasságától és a sovány testétől kezdve a mély rekedt hangjáig.  De ez csak a külseje volt, nem tudtam még megérteni a személyiségét. A tény, hogy megmentett engem Normantól, megváltoztatta a véleményemet róla. Mármint, elsőnek féltem tőle, aztán utáltam őt, és most már nem utálom. Furcsa volt valaki iránt így érezni, és tényleg nem értettem magamat.
Egész nap csak ő járt a fejemben, ami miatt az idő gyorsan telt. Ő volt az egyetlen, amire gondolni tudtam, tényleg, kikapcsolva a gondolataimat az intézetben lévő gyilkos alkalmazottról.
De főként ebédkor gondoltam rá, ami túl üres volt nélküle. Semmi sem volt, amit tehettem volna, ültem a helyemen és néztem a többi beteget. És most, az elmúlt két órát végigbeszéltem volna Harryvel. Nem volt ötletem hogyan fogom kibírni azt hogy csak itt ülök, anélkül, hogy találnék valamit amit csinálhatnék.
- Hey - a hang mögülem jött, kitépte a fejemből a gondolatot a göndör-hajú fiúról. Hátrafordítottam a fejem, hogy láthassam James-t, vonásai vigyorrá alakultak.
- Szia - visszamosolyogtam, meglepődtem hogy látom őt.
- Úgy néztél ki itt, mint aki unatkozik, ezért úgy gondoltam idejövök hozzád beszélgetni.
- Köszönöm - válaszoltam.
Csak bólintott, még mindig mosolygott. Nekidőlt háttal a beton falnak, ahogyan én és nézte a tengernyi őrült testet előttünk.
- A mentális betegeknek ezek az emberek nem túl érdekesek. - jegyezte meg, szemei a szobát vizslatták.
- Igen, tényleg nem. - nevettem - elég unalmas tud lenni.
- Tudom. Néha azt kívánom, hogy valaki omoljon össze, hogy legyen mit csinálnunk. - mondta és nevetett.
- Igen - értettem egyet - Ha bármi, az alkalmazottak sokkal érdekesebbek mint a betegek, most hogy egy gyilkos dolgozik itt.
- Mire célzol? - kérdezte. Szóval nem tudta.
- Nos - mondtam hezitálva - Hallottál a testekről, amiket Harry talált?
James bólintott.
- Igen, azt gondolom, hogy mindenki hallott már róluk.
Biztos voltam benne, hogy igaza van, a Wickendale elég unalmas hely. Nem történik itt sok dolog, leszámítva azt ami az elmúlt pár napban történt,  így a hírek gyorsan terjednek.
Ezután tovább mondtam neki, amit Kelsey magyarázott nekem az ebédlőben, hogy az alkalmazottak között egy gyilkos van.
- Oh, istenem - mondta James, amikor befejeztem - Ez őrültség. Tényleg azt hiszed, hogy ez valaki aki köztünk van? - kifejezése aggódó és ijedt volt.
- Nem, valószínűleg nem. Mármint, ez a hely hatalmas, legalább 30 alkalmazott van. Rendben leszünk. - mondtam neki, leginkább magamat próbáltam meggyőzni mintsem James-t.
- Valószínűleg igazad van. Csak légy óvatos. - mondta, én pedig mosolyogtam, hogy ennyire aggódik értem.
- Az leszek. - mondtam neki. Bólintott, rámeredt a gyönyörű kék szemeivel. Egy pillanyatni csend volt köztünk, míg engem nézett. Nem kínos csend, de nem igazán nyugodt csend, csak csend volt.
- Rose? - kérdezte hirtelen, megtörve ezzel a csendet.
- Igen?
- Uhm..van valami programod...a következő Péntekre? - érdeklődött egy kis idegességgel.
Elgondolkodtam egy pillanatra, próbáltam emlékezni, hogy volt e valami programom. De aztán rájöttem, hogy sosincs programom. Én csak ide járok, mióta pár hónapja elfogadtam ezt az állást, szóval nem igazán voltak barátaim Kelsey-t és James-t leszámítva.
- Nem, nincs programom. Miért? - érdeklődtem.
- Lenne kedven eljönni egy vacsorára vagy valamire? Vagy om.. egy mozi talán? Nem kell eljönnöd, én csak.. -
- Szeretnék - szakítottam félbe. Megkönnyebbülten elmosolyodott, amitől gyorsabban vert a szívem a mellkasomban. Nem volt túl sok tapasztalatom a fiúkkal kapcsolatban, de tényleg kedveltem Jamest. Mindig rendes volt és cuki. Szóval természetesen, egyet értettem.
- Király - mosolygott.
- Király - válaszoltam megfelelően a kifejezésére. Maradni akartam és tovább beszélgetni Jamesel, de nem tudtam. Mert ebben a pillanatban, használnom kelltt a mosdót. Ez csak most történhetett meg, nem igaz?
- Nekem uhm.. Nekem használom kell a WC-t. Meg tudsz bocsájtani egy pillanatra?
James csak nevetett a kérdésen, majd bólintott. Kuncogtam, majd gyorsan elindultam egyenesen a büfé ajtaja felé. Várom, hogy elrontsd a pillanatot, Rose.
Olyan gyorsan mentem a mosdóba, amennyire csak lehetséges volt, végigfutottam az épületen. Arra gondoltam, ez volt az, hogy megittam 3 üveg vizet 2 óra alatt. Még mindig mentem, tudtam hogy már csak egy sarok választ el a mosdótól. De ekkor láttam valamit, ami megállított engem egy az egyben.
Mert ott volt a folyosón Cynthia. Ő egy beteg volt, akit nem igazán szerettem, mivel megölte az édesapját. Kedves volt, már amennyire egy bűnös kedves lehet. De nem volt egyedül. Egy alkalmazott kísérte őt, meg tudtam mondani az egyenruháról.
Nem gondoltam semmire, mert sok beteg különböző helyen van az intézetben. De ahogyan a férfi hátrapillantott a válla felett, mintha nézné őt valaki, úgy éreztem, mintha valami rossz lenne ott. Mit csinálhattak?
Néztem, ahogy közeledtek az ajtó felé amit valószínűleg kerestek, mégegyszer utoljára hátranézett a vállai fölött. Nem látott engem, szerencsére, ahogyan elbújtam a sarok mögött. De én láttam őt.
Nagyjából 45 nézett ki, halvány zöld szemekkel, gondolom a néhány pillantásból, amennyit láttam belőle. Sötét haja volt, ami az egyik oldalra volt fésülve és erős vonásai, amik barátságtalanná tették őt.
Néztem, amint elérte az első zsebét, és kivette a kulcscsomóját. Ahogy kinyitotta az ajtót, egyenesen belépett maga után húzva Cynthia-t. Amíg odabent voltam, rádöbbentem, hogy mit csinálnak ott. Az volt a sebészeti szoba.
De ez az új felfogás még zavartabbá tett engem. Egyetlen páciens sem ment be a műtőbe, kivéve ha kellett neki vagy a főnővér ajánlotta. Ahol Lorival dolgoztam, ott értékeltük őket, és eldöntöttük milyen műtétre volt szükségük. Onnan átkerültek Dr. Morlin, a fősebész, kezei alá. De én sosem láttam Cynthiát a nővéri irodában, várva a havi kivizsgálásra, nem volt szüksége semmilyen műtétre.
Szóval miért vitte be ez a random alkalmazott Cynthia-t a műtőbe engedély nélkül? Mi van ha Ő volt a gyilkos? Mi van ha sunyiban megnyúzza Őt abban a szobában? Pánikhullám söpört végig rajtam, de visszatértem a felfogásomhoz. Nem fogja megölni az épület közepén, ahol bárki bármelyik pillanatban elsétálhat. Be kéne fejeznem a sok következtetést, és önmagam rémisztgetését.
Még mindig nem jöttem rá, hogy miért vitte be oda Cynthia-t, így odamentem az ajtóhoz és elfordítottam a kilincset. Nem mozdulsz, így újra próbáltam, előre-hátra forgattam. De perse be volt zárva, mint ahogy gondoltam. Azt hiszem, rossz próbálkozás volt.
De még mielőtt elmehettem volna onnan, az ajtó hirtelen kinyílt, amitől megugrottam. A férfi mögöttem az volt, akit néhány pillanattal korábban láttam. Úgy éreztem a szívem kigurik a mellkasomból, ahogy lenézett rám. És nem nézett ki túl vidáman.
- Asszonyom, nem kéne itt lennie. - mondta nekem pontosan, egy idegesítő kifejezéssel.
- Sajnálom, csak érdeklődnék, hogy van e magával odabent egy páciens? A neve Cynthia. - bosszúsan sóhajtott.
- El kell mennie, hölgyem. Kérem ne próbáljon meg bejönni, ez zavarja a beteget. - és ezzel rácsapta az arcomra az ajtót. Miért tudott csak válaszolni a kérdéseimre? Fasz.
Még mindig kíváncsi voltam, hogy mit csinálnak Cynthia-val, de az utolsó dolog amit akartam, még dühösebbé tenni őt.(az alkalmazottat) Szóval azt gondoltam, az lesz a legjobb ha csak elsétálok. Reméltem, hogy James nem bánja a várakozást, mert miután gyorsan használtam a mosdót, elmentem valakihez, aki talán meg tudja mondani, hogy mi a pokol folyik itt.