Kellemes olvasást :*
Psychotic D. xX
A baljós érzés hosszas volt az októberi levegőben, a
hőmérséklet lecsökkent a téli időszámítás miatt. Összegömbölyödve a paplanom
alatt olvastam majdnem egy félórával korábban, és kétségbeesetten azt kívántam,
hogy másszak vissza az ágyamba. De megígértem Jamesnek, hogy ma elkísérem őt a
vásárba, és késze kell lennem.
Ez a Halloween Fesztivál volt, ami minden évben visszatér. A
programok általában a jelmez verseny, tökfaragás, halloweeni túrák,
kísértetjárta erdő, és ilyenfajta dolgok. Általában találok egy elragadó örömöt
az ilyenfajta fesztiválokban, figyelembe véve, hogy Október volt a kedvenc
hónapom. A születésnapom és a Halloween mellett, a színes levelekkel díszített
fák, és a tökéletes pulóveres időjárás mellett, az éjszakai tábortüzek illata
csodálatossá teszik az évszakot.
De ebben az évben a Halloween kevésbé volt fontos, mint
általában szokott lenni, az életem több horrort tartalmazott, mint a
kísértetjárta házak. De úgy is fel tudtam fogni, mint egy szép szünetet, így
megpróbáltam. Jó buli lehet.
Próbáltam az összes pozitív dologra gondolni, remélve hogy
lesz egy kis izgalom. De a gondolataim teljesen máshol jártak. Harryre
gondoltam.
Ismerni azokat a csábító dolgokat benne, olyan mintha egyre
szorosabb és szorosabb kötelék alakulni ki köztünk. És a reakciójára gondolva,
amit az általam adott csokoládé váltott ki, megmelengette a szívemet a
földöntúli mosolya és a ragályos nevetése. Megölelt engem, szorosan tartott, és
én sem tűntem úgy, mint aki ki akarnak szabadulni a karjai közül, az öleléséből.
Tudtam, hogy mit tesz velem, és azt hiszem, Harry is tudta. Ez talán egy
véletlen baleset volt, vagy talán szándékos. De volt ott valami.
Sóvárogtam utána, nyilvánvalóan a kezdetektől fogva. A
tökéletesen hatalmas kezei, a mogorva ajkai, az isteni vonásai, nem beszélve a
mély reszelésről a sexy hangjában, ez lehetetlenné tette. Különösen, amikor
buja megjegyzéseket tesz, előhívva a pírt az arcaimra úja és újra.
De ez nem volt minden. Intelligens volt, jóval, mint
bármelyik beteg vagy nővér. Sosem szökött el az őröktől, mintha cinikus
bölcsességgel rendelkezne, ami engedélyezi neki azt a tudást, ami már szinte
nem biztonságos másokra nézve. Elég magabiztos volt, ami követelte a figyelmet
és az alázatosságot másoktól, anélkül hogy beképzeltté vagy arrogánssá válna.
Ellenkezőleg a sötét oldalát tekintve, ott volt egy bizonyos
varázs, hasonlóan a gödröcskés mosolyával, ami felkavart bennem valamit, ami
több volt, mint a szexuális fantáziálások. Elragadóan bájos tud lenni, az
iránta érzett szeretetem minden pillanatban egyre csak nő.
De ezen gondolkodni olyan volt, mint egy tüske az agyamban.
Tett valamit James, mert jobban fél tőle, mint ezelőtt. Én szerencsés vagyok, hogy megismerhettem a
kedvesebb oldalát, de persze ott volt a másik oldala, ami sokkal dominánsabb
volt. Az oldal, ami több sötétséget és több rosszindulatúságot rajzolt neki,
ami miatt féltek tőle az emberek. Ez az oldal és az intelligens oldal csak
elhitette velem, hogy Ő a gyilkos. És nem csak a gyilkosság, ami miatt az
intézetbe került, hanem a szerencsétlen nők miatt, akiket megnyúztak, majd
bezárták őket a Wichendale alaksorába.
Ha nem James volt az, akkor ki más? Thomas? Brain? Talán
Kelsey? Lori?
Egyik opció sem tűnt ésszerűnek, de bármi lehetséges volt
ebben a helyzetben. Harry jelentette a baj lényegét, és bűnösnek találta őt a
bíró is és az esküdtszék, mint egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét. De most
újra átgondolva ezt az egészet, volt egy kétségem ezzel az opcióval
kapcsolatban. Nem tudom, hogy hogyan és miért, de volt. Mert ha tényleg
elhiszem, hogy Harry a bűnös, akkor miért maradtam? Miért ültem vele szívesen
két órán keresztül, ha azt gondoltam, hogy Ő a hidegvérű gyilkos? Ha
kétségtelenül elhittem volna, hogy Ő nyúzta meg azt a három nőt, nem folytattam
volna vele a társast és a kártyázást, amiket mindig elhagytunk az intézményről
való beszélgetések miatt. ÉS láttam, hogy hogyan néztek rám a őrök. Elítélték a
szeretetemet Harry felé, tudni, hogy rossz volt nekem, hogy olyan valakivel
társalogtam és nevettem, mint Ő. De mindig visszamentem hozzá gondtalanul. Mert volt ott valami, ami visszahúzott hozzá.
Mielőtt megfejthettem volna, ami pontosan volt, kopogás
hallatszott a lakásom fa ajtaján. Megráztam a fejem, hogy elnyomjam az előző
gondolataimat kinyitva az ajtót, hogy felfedje a személyt, aki kikapcsolta a
dolgokat az agyamban.
- James! – üdvözöltem, ahogyan egy meleg ölelésbe húzott.
- Szia Rose – válaszolt egy hatalmas vigyorral az arcán. –
Kész vagy?
- Ja – bólintottam – Csak felveszem a táskám, gyere be, ha
szeretnél.
Ahogy belépett bementem a vacak lakásom hálószobájába. Mivel
James látóhatáron kívül volt, odaszaladtam a tükörhöz, megigazítottam a hajam,
olyan gyorsan amennyire csak lehetséges volt. James mindig korábban érkezett,
ezért sosem volt elég időm arra, hogy a legcsinosabb oldalamat varázsoljam elő,
ami nem volt túl sok. De nem úgy nézett ki, mint akit érdekelne a külső, nagyon
reálisnak tűnt. Vonzóan szerettem volna kinézni.
Amint kihoztam a legtöbbet a hajamból, maradt 60
másodpercem, megragadtam a táskám és visszarohantam a szobába, ahol James
türelmesen ült a kanapén.
- Bocsi, most már megvagyok – mondtam neki, ahogy lassan az ajtó
felé vettem az irányt, hogy minél kevesebb ideig lássa a koszos és rendetlen
lakásomat.
- Semmi gond, én érkeztem korábban. – mondta kinyitva nekem
az ajtót, majd engem követve kilpve rajta.
Alig tizenöt perc alatt érkeztünk meg a Halloweeni vásárra,
kerestünk egy parkoló helyet és James megvette a jegyeinket. Ezalatt megkaptam
James kabátját, hogy enyhítsük a hidegrázást, amit a hűvös szél okozott. Megfogta
a kezem, ahogy behaladtunk a bejáraton, összekulcsoltuk ujjainkat, miközben a
fűben sétáltunk. Narancssárga és lila fény világította meg a terület nagy
részét, amit különféle asztalok vettek körbe. Fiatal lányok ágaskodtak a narancssárga
pudli szoknyájukba és tini fiúk ellenszenvesen röhögtek egymáson. Nasi bárok és
frissítő standok voltak mindenhol, amik tökéletes fesztivál hangulatot
csináltak.
- Nos, mit akarsz csinálni elsőnek? – kérdezte James sima
hangon, ahogy elsétáltunk az óriáskerék mellett. A szememet végigfuttattam a
tucatnyi felsorakoztatott látnivalón, keresvén valamit, ami megfelel nekünk.
Semmi sem tűnt túlzottan érdekesnek számomra, amíg a szemem meg nem akadt a
legunalmasabb választáson.
- Mit szólsz a tökfaragáshoz?
James egy kötekedő pillantást lövellt felém, jelezve, hogy
választhattam volna valami izgalmasabbat vagy szórakoztatóbbat is. De aztán
bólintott, elfogadva a választásomat.
- A tökfaragás jó lesz.
Egyenesen az asztalhoz sétáltunk, ami mögött egy
narancssárga mellényt viselő nő állt, sápadt volt a bőre, és világos haja
lófarokba volt kötve.
- Sziasztok – üdvözölt minket-
- Szia – válaszolta James, miközben egy halvány mosolyt
küldtem a nő felé.
- Üdvözöllek titeket a faragó állomáson. Csak válasszatok
egy tököt, bármelyiket, és aztán kezdjetek el faragni. Van egy dizájn könyvünk,
ha némi instrukcióra van szükségetek. Biztosítsátok, hogy egyik faragó eszközt
se vigyétek el, és szedjétek ki a szemetet a tökötök belsejéből. – mondta.
- Köszönjük – James bólintott, majd a nő átment a másik
oldalra és eltakarította az előző vendégek után a szemetet.
James és én voltunk jelenleg az egyetlenek itt, ez a
tevékenység nem tűnt túl népszerűnek. – Mit kéne csinálnom? – kérdezte James.
- Passz, próbálkozz valami egyszerűvel, mint egy sima arc,
vagy egy denevér.
- Miért? – kérdezte, megbántottnak tűnt – Nem hiszed, hogy
meg tudok csinálni valami kihívóbbat is?
- Passz – mondtam kifaragva egy mosolyt – Nem igazán úgy
ismertelek meg, mint valami művészt.
- Rose, te kételkedsz a tehetségemben? Történetesen egy
extrém tehetséges tökfaragó vagyok.
- Oh, tényleg? – vontam felelősségre.
- Mm hmm. Megmutatom neked – mondta, megragadva jack-o’-lantern
dizájn könyvét és lapozgatni kezdett az oldalak közt. – Ah ha! – kiáltott fel
hirtelen – Ezt fogom kifaragni.
Megmutatta nekem az oldalt, amin egy kobold feje volt
túlbonyolított formában lerajzolva. Lerajzolni is egyszerű volt, nem hogy
faragni.
- Oké, én is csinálok egyet – mondtam.
James úgy tett, mintha lesokkolták volna a szavaim. – Ez egy
kihívás?
- Talán – vigyorogtam.
- Akkor, azt fogjuk nézni, hogy ki tud kifaragni egy jobb
koboldot? – mondta.
- Eltaláltad – válaszoltam, majd elkezdtük csinálni. A tök
tetején kezdtük el faragni, ami mindkettőnknek ment, de aztán jött a retteget
belseje a töknek, amit ki kellett szednünk. Utáltam ezt a részét, mindig is
nyálkásnak gondoltam.
- Ez az izé undorító – kommentáltam.
- Miért értesz, az ’izé’ alatt? – kérdezte. Felé fordultam,
de mielőtt meg tudtam volna neki mutatni egy darabkát a narancssárga nyálkás
anyagból, egy felém repült, majd a sötét hajamon landolt.
- Héé – kiáltottam, leszedtem magamról a tökdarabot és
hozzávágtam. Kuncogott, leszedte magáról majd visszatértünk a faragáshoz. De
egymás összemaszatolása nem maradt abba, mert, ahogy tovább faragtuk a tököt, a
belőle kijövő cuccot egymás kezére kentük, igyekezvén elrontani a másik alkotását.
James megnevetetett engem, és úgy tűnt, hogy a stressz kiszállt az életemből,
amikor vele voltam. Különösen az olyan pillanatokban, mint most, amikor
ugratott engem, vagy amikor velem nevetett jelentéktelen dolgokon.
- Kész – mondta, majd egyet hátra lépett, hogy megcsodálja a
művét.
- Én is, csak még van egy kicsi hátra – mondtam koncentrálva
miközben még egy vonalat faragtam a tökre. – Oké, most már kész vagyok.
Mutassuk meg egymásnak háromra. – javasoltam, amíg leültem egy faragószékre.
- Oké, készen állsz? – érdeklődött James, egy édes vigyort
formálva ajkaival.
Válaszul bólintottam neki, mindketten felkészültünk.
- Egy…..kettő….három.. – mindketten a másik felé fordítottuk
a könnyű gyümölcsöt, hogy szemügyre vehessük őket. Amint meglátta az enyémet,
és én az övét, mindketten nevetésbe törtünk ki.
Mindkét tök borzalmas volt, nem néztek ki többnek, mint bár
rangom görbe vonal, és ahol a szájnak kellett volna lennie, oda valami fülszerű
dolog került. Egyikünk sem mutatott semmiféle tehetséget ebben a különös
tevékenységben.
- Azt hiszem, mindketten vesztettünk – vigyorogtam.
- Megpróbáltuk – vont vállat. Miután befejeztük a nevetést
kidobtuk az általunk faragott tököket, hogy senkinek se kelljen semmilyen
szenvedést átélnie a látványuk miatt. Otthagytuk a tökfaragó karavánt, és ismét
megfogtuk egymás kezét, visszasétáltunk a fűbe és kerestük a következő
elfoglaltságot.
- Te következel a választásban – mondtam. James megharapta
az alsó ajkát koncentrálás közben, körbenézett, hogy felmérje a lehetőségeit. –
Mi van az óriáskerékkel?
Nem különösebben voltam oda a magasságért, de James rendes
volt és kifizette a jegyemet. Így csak egy szívást mondtam magamnak, majd
beleegyezvén bólintottam.
Felültünk, és elég közel voltunk egymáshoz, így térdeink
érintették egymást, még mindig nem engedtük el egymás kezét. A kosarunk
elindult felfelé, elhagyván a talajt, Jamessel és velem együtt. A szél hangja
hallatszott a legnagyobb zajnak odafent, a hideg szél körülvett minket.
- Köszönöm, hogy eljöttél ma este – mondta James, megtörve a
szél hangját.
- Nem, én köszönöm, hogy meghívtál – válaszoltam –
Nagyszerűen érzem magam.
- Jó, én is.
És aztán csend telepedett ránk. A beszélgetés hiányában volt
a legjobb idő arra, hogy kérdezzek, tudtam, de féltem hallani a választ. De
vettem egy mély levegőt és kiegyenesedtem, kikényszerítve a szavakat a számon. –
James, bántott téged Harry azon a napon? Úgy értem tett bármit is, vagy veszélyeztetett
téged? Bármi hasonló?
James elsőnek nem válaszolt, átgondolta a válaszát, mielőtt
beszélni kezdett. – Nos, elég tisztán elmagyarázta, hogy azt akarja, maradjak
távol tőled. De ez nem egy kötelező szabály, amit követnem kéne. – James elvigyorodott. Sóhajtottam, örültem,
hogy ilyen könnyen kezeli ezt az egészet. Ez azt jelentette, hogy semmi komoly
nem történt köztük, ugye? És ha Harry tett valamit James, Ő elmondta volna, nem
igaz?
- Harry egyfajta ijesztő srác, ami azt illeti.
- Igen – kuncogtam – Egy fajta.
- De nem tudta elérni, hogy távol maradjak tőled. Ahhoz
túlságosan is kedvellek.
Egy azonnali mosolyt formáltam szavai, a szívem kihagyott
egy ütemet. – Köszi – mondtam – Nem vagy túl rossz magadhoz.
James megbökött engem, én pedig játékosan visszalöktem, nem
tudtam elrejteni az idióta mosolyom. – De tényleg, köszönöm, hogy elhívtál ma
este. – mondtam.
- Természetesen – válaszolta – Jól szórakoztunk.
Egyetértően bólintottam. Oldalra fordítottam a fejem, hogy
rájöjjek, a kerek legtetején vagyunk, a magasság nem annyira rossz, mint
amennyire gondoltam. A fesztivál lámpáinak elrendeződése megvilágította a
jelenetet. – Ez az, amiért szeretem Októbert. Az időjárás tökéletes, a fák
rendkívüliek.
- Tudom – mondta James egyetértően bólintva.
- Mármint, csak nézd a kilátást. – mutattam – Teljesen gyönyörű.
- Te vagy a gyönyörű – mondta, a hangja átment
suttogásba. Nem voltam benne biztos,
hogy hangosan akarta mondani, de megtette. És ahogy felé fordultam, enyhe pír
volt látható orcáin a sötét éjszakában is. Éreztem az ellenállhatatlan vágyat,
hogy megcsókoljam. Így megtettem.
De valamilyen oknál fogva, amikor az ajkaink találkoztak,
Harry arcát képzeltem el a fejemben.
