35.Fejezet

- Készen állok rá, hogy beszéljünk.

Oldalra pillantottunk. Kétes, de kissé izgatott tekintettel. Harry jól mulatott, láttam telt ajkain, egy kismértékű felüdülést.

- Róla. – folytatta Jane, amikor egyikünk sem válaszolt.

- Kiről? – kérdezte Harry. Jane, széles, fakó szemeivel az arcát nézte, miközben beszélt. Esküszöm, nem számít milyen keményen próbáltam Harry-t rávenni arra, hogy más embert válasszon, de Ő egyáltalán nem próbálkozott másokkal. Harry- nek volt egy bizonyos megjelenése, amely nem csak engem vont varázslat alá.

- Arról . . . arról az egyről, aki tudja a nevem. – Jane hangja egy kissé megremegett, de Harry bólintott neki, hogy folytassa. Így meg is tette.

- Ő is egyenruhát visel. - mondta egy őr felé biccentve, aki a falnak volt dőlve. - Egy közülük. Vagy talán Ő az összes.

- Hogy érted? - kérdezte halkan Harry. Mindketten tudtuk, hogy egyetlen apró hiba és befejezi a beszélgetést, így óvatosan szólt hozzá.

- Néha sötét haja és sötét szeme van. De nem mindig. A szemei néha kékek, és a haja is inkább fehér.

Tanácstalan voltam, próbáltam, minden őrült szavát elemezni, hogy értelmük legyen. Harry nem tűnt zavarodottnak, de ha mégis az volt, nem mutatta ki.

- Honnan tudja a neved, Jane?  - kérdezte.

A bajba került lány lenézett az ölébe, nem nézett az arcunkra, miközben suttogott. Olyan halkan suttogta a szavakat, hogy még én is alig hallottam vékonyka hangját. - Néha eljön a cellámba.

Tekintetem néhány másodperce találkozott Harry-ével, szemünk aggódást és szorongást sugallt. Jane folytatta.

- Mikor a szemei kékek, megérint engem. Megvárja, míg senki sem lesz a közelünkben és akkor bezárja az ajtót. Megijedek. Mindig elmondom neki, hogy félek, és, hogy nem akarom őt, de nem hallgat rám. Mikor a szemei barnák, akkor sokkal átlagosabb, késztet arra, hogy megérintsem őt. Amikor azt mondom, hogy nem, megfenyeget engem. Akkor a legrosszabb, mikor a szemei barnák. De minden alkalommal tudja a nevem, mindig mondja a nevem. Azt mondja, megpróbál engem megnyugtatni, ahogyan az apám. De ez nem működik.

- A fenébe! - motyogta Harry az orra alatt. És akkor rájöttem; két különböző férfiről beszélt.  Tehetetlen volt, egy zavaros fogoly, és itt volt két őr, akik ugyanarra a célra használták fel őt. A szex rabszolgája volt, két undorító alkalmazottnak. Jane valójában különösen csendes volt és szép a többi nőhöz képest ezen a helyen. Rendkívül sebezhető is volt; egy tökéletes célpont.

- Milyen gyakran történik ez? - kérdeztem. Ezúttal egyenesen felém beszélt.

- Néhány naponta. Néha hetente egyszer. De mindig jön, és mindig mondja a nevem.

Harry felsóhajtott, majd beletúrt hajába. - Tudod, hogy melyik volt az? Vajon ezek közül bármelyik itt? - mutatott körbe az étkezőn, gyanítva, hogy James a bűnös.

- Ne mutogass! - mondta Jane. - Tudni fogja, hogy beszéltem róla, ha mutogatsz. - majd nyugodtabban hozzá tette. - De nem látom. - James közvetlen a látókörében volt, de mikor meglátta, arckifejezése nem változott meg. Szóval lehet, hogy nem James az egyetlen utálatos őr itt.

Harry egyenesen Jane szemi közé nézett, aki egy kissé elsápadt. - Meg tudsz tenni nekem egy szívességet, Jane? Ha látod őt, vagy megtudod a nevét, gyere és mond el nekem, rendben?

Úgy nézett jobbra-balra, mint aki próbálja eldönteni, hogy bízhat-e bennünk. – Azt mondta, ne mondjam el.

- Hát, ha úgy nézzük, akkor már minden mást elmondtál nekünk.  Egy név vagy egy arc már nem tesz különbséget, nem igaz? - mondtam. Jane átgondolta a szavaim, majd bólintott.

- Rendben.

Az ok, amiért először beszéltünk Jane-nel, hogy a szövetségesünkké váljon. Egy eszköz, egy fedél, ha netán később szükségünk lenne rá a meneküléshez. De Jane nemrég sokkal fontosabbá vált. Ha igazat mond, akkor úgy tűnik, hogy sokkal szörnyűbb események zajlanak ezen a helyen, mint ahogy mi azt gondoltuk. Hány őr tette ezt? És mennyi lánnyal? Hány tehetetlen, védtelen nőt ér, bántalmazás az alkalmazottaktól. Meg akartam kérdezni ezt Jane-től, de Harry beszélni kezdett mielőtt lehetőségem nyílt volna rá.

- Miért mondod most ezt el nekünk? - tűnődött el. - Hogyhogy nem jöttél és mondtad el korábban?

Úgy tűnt, erre az adott kérdésre Jane tudta a választ. Mintha már készült volna rá, hogy erről kell beszélnie.  - Mert a legrosszabb, amit tehetnek, hogy megérintenek. Vagy ez, vagy megölnek engem . . . és nem félek többé meghalni.

Harry és én elhallgattunk. Úgy értem, mit kellett volna mondanunk?  Vagy még jobb, mit kellene tennünk a megdöbbentő történetére? Nem tudtam választ adni bármelyikre sem, így inkább Harry-re néztem. De Ő még nem reagált. Kicsit szomorúnak nézett ki, belenyúlt az első zsebébe, ahonnan előszedte mindig jelen lévő cigarettás dobozás, majd előhúzott egy szálat. Néztem, ahogy meggyújtja azt, majd lenyűgözően belélegzi szétnyílt ajkai közt, és hagyja, hogy a füst távozzon szájából, kilégzéskor. Ennyi idő után sem tudtam teljesen betelni a látvánnyal.

Megráztam a fejem, szidtam magam, hogy egyre zaklatottabbá váltam Harry miatt az ilyen pillanatokban, mint ez is. Ez most nem a cigarettáról szólt, hanem Jane-ről. Aki, meglepetésemre sokkal bonyolultabb, mint azt korábban hittem. Csendes volt, igen, de ez nem jelentette azt, hogy nincs egy története, amit el tudna mondani. Volt egy ok, amiért itt volt, és volt egy, amiért el akart menni. Először azt gondoltam, azért van itt, mert nem volt stabilis, mert az agya nem igazán 

működött megfelelően. De talán nem is volt intellegancia hiánya és meglehetősen bőséges is volt, amitől őrültté vált.

- Megyek, hozok egy kis ételt. - mondta Harry ezzel megtörve a csendet. Alig volt időm, megfigyelni őt, mielőtt felállt és elindult a terem hátuljába. Jane-t és engem egyedül hagyva. Rendben is lett volna, de úgy tűnt, nem igazán kedvel. Vagy legalábbis nem annyira, mint Harry-t.

- Kedvelem a barátod. - miközben beszélt, beigazolódott az állításom. Suttogásának lágysága sosem halványult, - Ő . . . olyan más.

- Igen. - értettem egyet mosolyogva.

- Eleinte azt hittem, hogy olyan, mint te. Nem gondoltam, hogy őrült lenne. Talán egy kicsit bolond, de nem úgy, mint a többiek.

Bólintottam, hogy egyetértek az állításával. Úgy néz ki, itt mindenki megjegyzi, hogy Harry és én nem vagyunk olyanok, mint a többiek, beleértve Jane-t. Vagy legalábbis így gondolom; de még nem történt meg vele.

- De most, már értem. Annyira össze van zavarodva, hogy ezzel mindenkit meggyőzött. Olyan okosan őrült, mint egy bomba. Teljesen nyugodt és higgadt, és majd egy napon . . . BOOM.

Gyorsan, szinte már kétségbeesetten beszélt. És együttérzően, mintha ismerős lenne számára, és hamisan vádolja Harry-t. - Nem. - javítottam ki udvariasan. - Ő nem ilyen, Ő . . . - de mielőtt befejezhettem volna, Jane, kezeit a fülére helyezte, majd gyorsan kezdte rázni a fejét. Arcán kín látszódott, mintha meg akarna szabadulni az agyában pattogó, átható zajtól. És ezzel a beszélgetés véget is ért.

Amíg, úgy ült, mint az előbb, kezeivel a fülén, csendben maradtam, szemeimmel kétségbeesetten Harry után kutattam. Háttal volt nekem, továbbra is a két tálcát töltötte fel, ragacsos, undorító étellel, ami a mai menü volt. Bárcsak sietne. Jó voltam abba, hogy segítsek a betegek sebét lekezelni és, hogy gyógyszert adjak nekik. De nem az voltam, aki tanácsot tud adni. Legalábbis nem ilyen helyzetben.

Szemem visszavezettem az asztalhoz, megugrottam mikor észrevettem, hogy valaki más ül Jane mellett Harry helyett. Az a nő volt, akit néhány nappal ezelőtt észrevettem. Az új lány, sokkal normálisabbnak nézett ki, mint a többiek. De Harry elektrosokkos terápiáját követően, a mellékhatása, szerelmi vallomása és más zavaró tényezők szétoszlatták az emlékeket a fejemben.

Szép volt, világos barna hajával és barna szemekkel párosítva. Nem gyönyörű, de szép. - Sziasztok. - mondta röviden. Hangja kicsit erőteljesebb volt, mint azt vártam. Nem férfias, de tekintélyt parancsoló.

- Szia. - mondtam nyugtalan és gyenge hangon. - Ki vagy te?

- Mikayla vagyok. Te ki vagy?

- Rose. - mondtam, a szó vége inkább kérdésként hangzott, mint válaszként. - Mit csin . . . -

- Ki ez? - Harry hangja félbeszakított. Ott állt mögöttem, felnéztem rá. Feszülten bámulta a furcsa nőt. Nem haraggal, de kritikusan vizslatta.

- A neve Mikayla. - válaszoltam, még Harry leült mellém. Elém csúsztatta az egyik tálcát, amit a kezében tartott. bár az étel, undorító volt, kénytelen voltam megenne, a vizet kortyolgattam, aminek gumihoz hasonló íze volt. Az utolsó dolog, amire szükségem volt, hogy újra elájuljak.

- Mit csinálsz itt? - kérdezte Harry.

- Amit ő is. - válaszolta Mikayla, Jane felé biccentve. Megfogta, Jane kezeit, amik fülénél pihentek, de már csak finoman szorította a fejéhez, úgy tűnt, megnyugodott. - Csak beszélni szeretnék. - mondta, de volt valami a hangjában, valami mást burkolt.

Harry lassan bólintott, próbálta megfejteni a nőt, aki felbukkant a semmiből. Nem nézett rám, de éreztem, hogy megfogta a térdem az asztal alatt. - Miről? - folytatta.

- Bármiről, tényleg. Ti ketten vagytok azok, akik úgy néznek ki, hogy le lehet velük bonyolítani egy civil beszélgetést. Plusz ,  . . . normálisnak tűntök. És ti biztos jobban tudjátok, milyen ez a hely, mint én. Úgyhogy, úgy gondoltam, ha akarok valamiről beszélni, akkor azt veletek teszem.

Úgy döntöttem, hogy kiszállok ebből a beszélgetésből, Harry-re hagyva azt. Sokkal jobban beszélt, ismeretlen emberekkel, mint én. - Szóval, tényleg csak beszélgetni szeretnél majd?  Vagy egyszerűen csak szeretnél egy haveri csevejt? - kérdezte gúnyos hangon, mint aki nem hisz neki.

Bólintott. De Mickayla okos volt. Könnyen rá lehetett erre jönni bizalmas hangjáról, és a szikráról a szemében. Valamit akart. Vajon, tényleg csak meg akar ismerkedni velünk, vagy nem, én nem tiltakoztam. Valószínűleg, szüksége van ránk, mint útmutatókra, hogy segítsünk neki beilleszkedni Wickendale kegyetlen környezetébe, hogy megtudja, hogyan is működik ez a hely. És ki tudja, talán a későbbiekben segíteni tud nekünk.

- Szóval, ki vezeti ezt a helyet? - kérdezte. - Ki az igazgató vagy micsoda?

- Ms. Hellman. - mondtam. Mikayla arckifejezése kérdővé vált. - Tudni fogod, ki ő mikor meglátod. Ő a felelős és tudatában is van ennek.

Jane továbbra sem beszélt, de szemeivel követte a beszélgetést. Nem szólalt meg, csak figyelt.

- Oké . . . és mi a helyzet az őrökkel? - folytatta Mikayla.

- Faszok. - mondta Harry egy kissé durván. Hangja mögött nyilvánvaló volt a gyűlölet, és a vibrálás Mikayla szemeiben mutatta, hogy ő is érezte.

- Jó, ezt a részét megértem. Az én kis bébiszitterem, fellökött már egy párszor. Átlagosak, de nem igazán igényesek.  Az összes börtönös filmben, amit láttam nem parancsolgattak, mint ahogy hittem.

- Ez Ms. Hellman munkája. - tisztázta Harry. - Hogy parancsolgasson. Ezért felbérel embereket. Olyan őröket akar, akik elbírnak a betegekkel, de vele nem. Tudják, ha visszaugatnak a parancsokra és elmondják, a betegeknek mit csináljanak, Ms. Hellman-nak nem fog tetszeni.

- Ez a Ms. Hellman hölgy egy ribancnak tűnik.

- Fogalmad sincs róla mennyire. - sóhajtottam Mikayla szemeivel felváltva figyelte Harry-t és engem.

- És mi történt azzal az őrrel ott?

James. Mind a ketten tudtuk, hogy James-ről beszél, anélkül, hogy oda néztünk volna. Még mindig nyakmerevítőt hordott és az orra is be volt kötve. Az egyik szeme továbbra is fel volt dagadva, és sötétlila színt öltött. A duzzanat egy kicsit már kisebb lett, de semmi változás. Ahogy jobb oldalra nézett, látszott, hogy a csont is eltorzult. Nem voltam benne biztos, hogy mi, de volt valami taszító az arcán. Mintha eltört volna egy csontja. Az állkapcsa; talán.

Se Harry, se én nem válaszoltunk azonnal. Nem hiszem, hogy Harry kész lett volna bármit is mondani, és természetesen én sem. A félelem, amit éreztem, mikor Harry, James-t verte, olyan emlék volt, amit jobb elfelejteni.

- Nem tudom biztosan. - válaszolta Harry. Lassan válaszolt, minden egyes szót átgondolva. Amit Mikayla, ismét észrevett.

- Huh. - mondta. - Nem vagyok benne biztos, hogy ezt el kéne hinnem.  Ti srácok, tudtok valamit.

Ránéztem Harry-re, mire Ő megvonta a vállát, de egyikünk sem válaszolt.

- Oh, gyerünk már, nem számít. Egyébként is, meg fogom tudni.

- Oké, rendben. Ő tette. - mondtam Harry felé biccentve. Nem kell elmondanunk, hogyan, és miért történt, de nem volt értelme elhallgatnunk ezt. Nem volt okunk, hogy eltitkoljuk, amit már az egész intézmény tudott.

- Woah. Te tetted ezt vele? - kérdezte. Harry semleges arckifejezéssel bólintott. Mikayla zavartan nézett minket, koncentrált, mintha újra kéne számolni feltételét. Lenézett minket, de most már több tisztelettel nézett ránk. - Ki a francok vagytok ti srácok?

- Harry és Rose. - mondta Jane, ez alkalommal megtalálta a megfelelő időt, hogy csatlakozzon a beszélgetéshez. - Tudom a nevüket. Ők is az enyém. Kedvesek.

Mindannyiunk kifejezése szórakozottá vált, Jane gyermeki megszólalására. - Jó. - mondta Mikayla.

Jane bólintott. Habár idősebb volt nálam, szelíd hangja és vad szőke haja, szinte már aranyossá tette. 

Azon gondolkoztam, hogyan tudott ez a lány kikötni itt, Wickendale-ben.

- Azt hiszem, mostantól itt fogok ülni, ha nem bánjátok. - mondta Mikayla. -  Srácok a pokolba is, sokkal többet tudtok erről a helyről, mint én. Nem bírok egyedül ülni a sarokban.

Nem úgy tűnt mintha, kérdezte volna, inkább kijelentésként hangzott. Oda lesz az a darabka magánéletünk is Harry-vel, ami nem is igazán volt magán. A csókok, beszélgetések, és nevetések Harry és köztem, elrettentené őket. De mit kéne csinálnunk, elküldeni őt, hogy nem ülhet velünk, úgy, mint a középiskolában a nagymenők? Ráadásul, sok "barátra" lesz szükségünk, ha meg akarunk szökni. Ostobaság lenne, ha megtiltanánk, hogy beszéljen velünk. De azért egy kissé kiábrándító volt.

Az egyetlen dolog, ami visszatérít a gondolataimból, Jane döbbent zilálása. - Ez ő! - suttogta keményen. Mikayla nem volt tudatában, kiről is beszél, de Harry és én igen. Akiről beszélt, hogy becstelenül lépett be cellájába minden héten, ahogy korábban leírta. Fejünk abba az irányba fordítottuk, merre aggódó tekintettel bámult, megláttuk az őrt, akit említett. Közvetlen a látóterünkben volt, egyedül állt a sarokban, és a többi Wickendale-hez tartozó biztonságit nézte. Volt benne valami, amitől ismerősnek tűnt, amitől libabőrös lettem.

Nem akármilyen őr volt, hanem, aki minden nap visszavisz a cellámba és elhoz onnan. A saját őröm. És ha ezeket a dolgokat megtette Jane-nel, ki tudja kivel lesz legközelebb erőszakos.

Hosszú csend telepedett ránk. Mikayla összezavarodott, Jane ijedt volt és én tele voltam súlyos aggodalommal és félelemmel. Harry végül megszólalt. -  Kibaszottul vicceltek velem.

Köszönjük az előző részhez írt megjegyzéseket! Mint ugye már Vivi is írta, a részek 2 hetente fognak érkezni. Most is várjuk a véleményeket a résszel kapcsolatban és persze a sulival is. Hogy telnek a napjaitok? Személy szerint én már a második hétre ki is dőltem, amilyen ügyes vagyok. :D A következő részt, Vivi fogja nektek hozni!

Puszi mindenkinek! :*

Változás

Sziasztok!

Mint észrevehettétek nem volt rész vasárnap, aminek annyi az oka, hogy a heti 37 óránk mellett nem tudunk annyira gyorsan fordítani. Tehát Renivel úgy döntöttünk, hogy  a rések 2 HETENTE fognak érkezni.
Reméljük megértitek, és nem haragszotok meg ránk, amiért így alakultak a dolgok, de tanulni nekünk is kell. Üzleti gyakorlat, turizmus, spanyol, angol és még sorolhatnám a nehezebbnél nehezen tantárgyainkat. És akkor még a közelgő nyelvvizsgáról ne is beszéljünk.

 Nektek hogy telnek a sulis napjaitok? Hányadikos vagytok?



Szóval most vasárnap érkezik a következő rész.