2.Fejezet

Ez volt egy hete.Egy hete,hogy Harry-t idehozták.Nem csinált semmit,nagy meglepődésemre.Betartotta a szabályokat,és nem okozott bajt.A legtöbb beteg szellemi összeomlást kap az első héten,de már tudtam,ő nem tartozik közéjük.Teljesen különbözött tőlük.Tudom,nyugodtan kellett volna lennem,de pont a semmittevése  rémisztett halálra.Már megszoktam,hogy a betegek megőrülnek,dolgokat kiabálnak,sikítoznak,és megpróbálnak megtámadni.Tudom mit kell tennem ilyenkor,és hogyan reagáljak .De Harry túl engedelmes volt,azt csinálta amit mondtak neki.Az elmebetegek nem így viselkednek,mert tudják,be vannak zárva ,és megijednek.Harry viselkedése arra utalt,hogy nem fél,nem aggódik,hogy örökre itt kell maradnia.Mesterkedett valamiben,és ez megrémített.Ezen gondolkodtam a nővéri szobában ülve,nem sok mindent csináltam.Hallottam nyitódni az ajtót,és bejött Lori,aki a főnövér volt.Hosszú ősz haja,sápadt bőre van,60 év körüli.

- Hey,Mrs.Hellman kéri,hogy vidd ki a reggelit a 419-es szobába.- mondta

Mi szobáknak nevezzük,de valójában olyanok mint a börtöncellák.Bólogattam és vonakodva felkeltem,megragadtam az étellel teli tálcát,és elindultam a cella felé.Nem emlékeztem ki volt a 419-es szobában,de rájöttem,amint kinyitottam a nehéz ajtót,és besétáltam.Amit láttam,arra késztetett,hogy elejtsem az ételt,de szerencsémre nem történt meg.Ez Harry szobája volt.Az ágy szélén ült, a karjait a combján pihentette.A földet bámulta,úgy látszik mélyen gondolkodott.A ruhája ujjai fel voltak tűrve,sötét fürtjei rendezetlenül álltak.Észrevette,hogy bejöttem,és felém nézett.

- Hello-mosolygott.

- Szia! - mondtam halkan. - Umm…. - nem tudom hova tehetném le az ételét.Eléggé kínosan érzem magam,és félek is.

- Ide! - mondta,és elindult felém,hogy elvegye tőlem.Ösztönösen hátráltam,amíg neki nem dőltem a falnak.Mélyen kuncogott a reakciómon,és közelebb lépett hozzám.Levegőért kapkodtam,ahogy ott állt,nem messze tőlem,kb.10 hüvelykre.Fel kellett emeljem a fejem,mert sokkal magasabb volt nálam.Vigyor ült az arcán miközben kicsúsztatta a nyelvét,hogy benedvesítse ajkait.

- Ne aggódj,nem foglak bántani - mondta lassú,mély,komoly hangon.

- Mi a neved kedves? 

- Rose.

Közel hajolt hozzám.Egy kicsit túl közel.Meg voltam lepve,jó illata volt,a dohos hely ellenére.Lassan lehajolt,az ajkait a fülemhez vitte és érezhettem a meleg lélegzetét a nyakamon.Elöntötte a remegő testem a borzongás.

- Én Harry vagyok - mondta lélegzetvisszafojtva. Csak bólogattam.A szívem egyre hevesebben vert.Egy gyilkos teste állt tőlem 1 hüvelykre.Nem tudni,hogy mit fog csinálni,de nagy meglepődésemre, semmit.Csak állt itt.

- Megkaphatnám a kajám? - kérdezte önelégült vigyorral az arcán.

Lenéztem,és észrevettem,hogy még mindig erősen markoltam a tálcát,olyannyira,hogy az ujjperceim elfehéredtek.

- T-természetesen - dadogtam,majd odaadtam neki a tálcát,és elfutottam.Hallottam egy mély kuncogást a cella felől,és idegesen továbbsétáltam.Dühös voltam,hogy hagytam magam megfélemlíteni.Azt jelenti gyenge,sebezhető vagyok,és ez nem egy jó mód,hogy könyörtelen gyilkosok körül legyek.Megkönnyebbültem,ahogy beértem a nővér szobába.Még mindig a közelemben éreztem Harry csábítóan fenyegető jelenlétét.Hogyan engedhette meg Mrs.Hellman,hogy bemenjek ebbe a szobába őrök nélkül,és ráadásul Harry meg se volt bilincselve.???!!!Megtámadhatott,vagy megerőszakolhatott volna.

Mármint, tudtam, hogy Mrs.Hellman azt mondta, hogy többet leszek a betegek körül, de nem erre gondoltam.

Besétáltam Lori irodájába és éppen segített egy skrizofrén betegnek ,Darlanak aki megfojtotta a saját gyermekét.

- Hey,jól vagy?Úgy nézel ki mint aki szellemet látott - jegyezte meg.

- Nem,jól vagyok - hazudtam. Csak szükségem volt,hogy kiszellőztessem a fejem.

- Ki kell mennem a mosdóba - mondtam,mielőtt  kirohantam a szobából.

- Oké,csak siess vissza,ma ellenőriznünk kell - kiabálta utánam.

Havonta egyszer ellenőriznünk kell a betegek testi egészségét. Nem a mentális egészségét,bár ez engem jobban érdekelt. Ez a pszichológusok dolga.

Az időmet a mosdóban töltöttem. Felcsatoltam a hosszú,sötét hajam,megigazítottam a ruhám. Miután végeztem ,visszamentem az irodába.

- Hey,éppen lekésted az új fiút - mondta Lori,mikor visszaértem.

- Nem mondom hogy sajnálom.

- Miért,nem kedveled őt?

- A ténytől eltekintve hogy megkínzott 3 nőt..a halálba ijeszt.

- Oh,látom,Pokolian megijesztett ő is, úgy ahogy a többi beteg egy bizonyos ponton.

- Igazán??Te mindig  kedvesnek látszol  a betegekkel.

- Nos igen,ezt meg kell szokni. Egyszer megismered őket,és rájössz hogy nem különböznek tőlünk,csak elvesztek a saját  elméjükben. Valamennyiük nem lesznek  örökre ide bezárva.

- Hogy érted? - kérdeztem. - Ők mindannyian bűnözők. Természetesen meg érdemlik,hogy itt legyenek.

- Mindegy,felejts el mindent amit mondtam.

Kíváncsi voltam pontosan hogy érti, de inkább  hagytam.

Pár órája dolgozunk. Adogattam neki a kellékeket,fogtam a jegyzőkönyvet,vagy segítettem neki amiben kell. Szerencsénkre,nem volt szükség őrökre,nem kellett senkit benyugtatózni,mondhatni jó volt.

Amikor végeztünk Lori odafordult hozzám:

- Itt az ideje ebédelnünk’”sóhajtott és azonnal kilépett a szobából.

Nem voltam annyira éhes,de nem tudtam mást csinálni,csak ülni az irodában egy órát,úgy döntöttem nézelődök egy kicsit. Tudtam,hogy a legtöbb helyen szükség volt a munkámra,mint a büfében;a betegeket elszállásoló épületszárnyban,és az alkalmazottak társalgójában,de tényleg. És ha kívülről látod az épületet,rájössz,hogy hatalmas. Talán csak a fél intézményt láttam eddig. Nem tudok mit tenni,csak képzelődök,hogy nézhet ki az épület többi része A lábam kopogása hallatszódott a kemény cement padlón miközben lementem megnézni hogy ki hol van. Ahogy sétáltam,az épületen gondolkodtam,hogy milyen régi már.40 éve épült,1921-ben,viszont ősréginek tűnt. Kísérteties volt,egy kicsit hűvös,és sötét. A sok páciens és őr ellenére egyedül éreztem magam. Hosszú ideig  sétáltam és úgy éreztem körbe-körbe járkálok,amíg meg nem láttam egy nagy ajtót,ami vasból volt. A túloldaláról sikolyok hangoztak. Felnéztem,és láttam rajt egy írást:’Ward C’.

Az egyik felem kíváncsi volt,mi történt az ajtó mögött,és a másik felem soha nem akarta megtudni. Eldöntöttem,hogy továbbsétálok ,végül odaértem egy másik szobához .Ez nem volt nagy,védett,inkább visszafogott. Nem volt az ajtón címke,hogy tudjam mi ez,de ki akartam deríteni .Amint beléptem a szobába,észrevettem a nagy rendetlenséget. Lapok,dossziék hevertek összevissza a padlón. Tervrajzok voltak szétszórva végig,és üvegek a polcokon…és mik voltak ezek az üvegek???!!! Nem igazán értettem. A folyadék az üvegben régi és homályos volt.   A szemeim a tervrajza tévedtek. Mintha az emberi test különböző részei lennének lerajzolva. Legtöbb az agyról,néhány a szívről,és idegekről,ezeket tudtam megállapítani. Az egyik alá volt valami firkálva.

#Test 309

Patient 20

Lila Darson

’Mi a fene?’

Átléptem a sok papírt,próbáltam megvizsgálni a többi tervrajzot,de hallottam az ajtót halkan nyitódni. Lefagytam. Tudom nem kéne itt lennem,és bárki simán rám nyithatja az ajtót.

- Mit gondolsz,mit csinálsz itt?

Ezt a rész nem én fordítottam. Korábban elkezdte fordítani egy 14 éves leányzó, de Ő a 6.Fejezetnél megunta a fordítást, kb fél éve semmi hír róla :/ Így gondoltam, hogy én felrakom ide amiket lefordított, persze FORRÁS-sal és utána a 7.Fejezettől kezdve meg magam fordítanám :) Az első részt Én fordítottam le, mert későn vettem észre ezt a Tumblr-s oldit. A lényeg az, hogy így az első 6 rész kicsit gyorsabban fog felkerülni, mint az összes többi :)

Psychotic D. xX