37. fejezet

A korábban várható „rossz dolog”, amit gondoltam, hogy meg fog történni, igazából meg sem történt. Nos, akárhogy is, de még nem. Elhúzódni látszik. Valahol belül az eszemben tudta, hogy el fog jönni, és ez most a vihar előtti csend. A boldogságunk mindig rövid életű volt és a szerencsénk mindig gyorsan elszaladt. Megtanultam, hogy nem reménykedhetek, és nem érezhetem magam kényelmesen, mivel ez mind nehezen hihető.  Szóval nem élveztem semmit túlságosan, annak ellenére sem, hogy pár napja békés pillanataink vannak. 

De kihasználtam az előnyeinket a legjobb képességemmel.  Hiszen az őröm teljesen rendesnek tűnt, nem beszél sokat, de elvisz oda, ahova kell mennem. Ms. Hellman ördögsége sakkban tartott volt most, és James, Kevin és legfőképpen Norman megtartották a távolságot. Valami hiányzott a szokásos megpróbáltatásaink közül, ami hatással volt ránk.

És nehogy ne említsem, Harry mennyországa, amiről beszélt gyakran felhős volt a rettegés viharaival, és nehezen hittem el, hogy létezik-e egyáltalán. De úgy tűnt, mindig újabb próbálkozásokat tett, hogy szert tegyen arra a bizonyos boldogságra. A ruhák között settenkedni, várni, amíg a terem üres lett, csak azért, hogy csókot csenjen tőlem, vagy éppen kézfejét a térdemen pihentetni az étkező asztal alatt, mindig valahogyan sikerült boldoggá tennie. Természetesen nem tudtunk teljes mértékben egymással lenni, ahogyan mi kétségbeesetten akartunk és szükségünk lett volna rá.  De meg volt a maga módja, hogy egy kicsit csillapíthassunk a vágyunkból. Harry mindig felidézte a tervünket, hogy hogyan kerüljük el az őrök szigorú éberségét; és ezt eléggé sokszor megtette, túlságosan is, és valószínűleg úgy vélte, hogy nem tudok túl sokáig meglenni az érintése nélkül. Főképp az elmúlt pár napban, amikor egyszer vagy kétszer azon kaptam magam, hogy hajam ujjai között van, és ajkaink vad csatában vannak. 

Fel kellene venni csintalan pillanatainkat, amiket együtt töltünk és alá rakni egy zenét, amivel montázsszerű videót csinálhatsz egy tini moziba. Minden pillanat egyre izgalmasabb és elégnek tűnt, mint az előtte levő.

A kedvenc ilyen pillanatom tegnap történt.

Mikayla-val és a címtelen könyvével kezdődött az egész. Mikayla Itt ült, amikor besétáltam az étkezőbe, elégedetten hátradőlve a műanyag székén. Cserszínű alkarját az asztal tetején pihentette. De volt még valami vele, amit a kezei között tartott, valami, ami nagymértékben hiányzik a lakásomból, és ami egy kis szabadságot tud adni.

„Honnan szerezted?” Kérdeztem kíváncsiskodva.

„Ezt?” Csodálkozott a könyvet feltartva.

„Igen. Magaddal hoztad, amikor bejöttél az intézménybe?”

„Nem.” Válaszolta, közben Harry a helyéről figyelte a beszélgetésünket. „A könyvtárból van.”

„Milyen könyvtárból?”Sürgettem. Egy könyv a legjobb módja annak, hogy elkalandozhassak egy másik világba, ami nem ilyen zavaros és fárasztó, ahol jelenleg tartózkodom.

„Ami itt van.” Mondta egyértelműen. Mintha ez teljesen ésszerű lenne.

„Várj, várj.” Vágott közbe Harry.”Ennek a helynek van könyvtára?” 

„Igen…nem tudtad?”

„Nem.” Mondta, egy kissé felháborodottan, hiszen eddig nem tudott erről. „Mióta?”

„Nem tudom.” Mondta Mikayla monoton hangon. „Újnak tűnik, talán pár éve.”

„Honnan szereztél róla tudomást?”Csodálkoztam.

„Lassabban srácok.” Mondta, és dramatikusan maga elé tette a kezét.”Megkérdeztem az őrömet, hogy van-e itt valamilyen könyv, és elvitt a könyvtárhoz.”

Harry szemei elkerekedtek meglepettségében.”Szent szar, oda kell most mennem.”

„Várj ebéd végégig.” Mondtam, és nem tudtam elfojtani mosolyomat. „Én is menni akarok.” Kihúztam a székemet és leültem Harry mellé.

„Köszönöm Istenem, hogy itt van egy könyvtár.” Mondta mindenkinek, aki hallgatta, figyelmen kívül hagyva kérésemet, de visszaült a helyére. „Szétunom az agyamat a cellámban. Szükségem van az olvasásra.” 

„Oh, szóval ki is a nevetséges most?” Ugrattam, visszagondolva az első hétre, amikor találkoztam Harry-vel, amikor éppenséggel rajtam szórakozott. Szerettem volna mondani valamit és Ő visszaszólhatott volna hozzám gúnyolódva. 

„Még mindig te.” Válaszolta. „Ugyanaz, mint ez előtt.”

„Szóval te még mindig seggfej vagy?”

„És te még mindig az a 20 éves vagy, aki még soha sem szexelt. „Mondta megerősítés képen, és kanala tartalmát szájába helyezte.

Leesett az állam, de nem tudtam megállni, hogy szám széle mosolyra húzódott.”Nyomi.” Mondtam.

„Szűz.”Vigyorodott el önelégülten, miközben a száján maradt ételt törölte le hüvelykujjával. Élesen szívtam be a levegőt, tettetett fájdalommal szavaitól, míg szeme gonoszan csillogott.”De ne aggódj, ezt hamarosan megváltoztatom.”

Valaki megköszörülte a torkát, és Harry-vel együtt a hang kiadója felé fordultunk. Mikayla kínosan ücsörgött az asztalnál, megerősítve jelenlétét, amiről mi teljesen megfeledkeztünk. Mind a ketten. Végül is, én felejtettem el. Mivel annyira Harry-re és az új információra, a könyvtárra koncentráltam és arra, hogy jelen pillanatban annyira nem is borzalmasak a körülmények körülöttünk, hogy nem vettem észre dolgokat. Beleértve Jane hiányát az étkezőből.

Ez a gondolat szertefoszlott, amikor vége lett az ebédidőnek, és megkértem az őrömet, hogy megnézhetném-e a könyvtárat. Plusz, Jane valószínűleg terápián volt vagy egy egyszerű ellenőrzésen. Nem láttam szükségét annak, hogy aggódjak érte. 

Szóval nem is tettem, helyette gondolkodva néztem végig a könyvek borítóját és címeiket a szépen nyomtatott oldalakon.  Egy elhagyatott részén voltam a szobának, ahol a merengő őröknek nem voltam a látókörében, akiknek soha nem sikerül elárasztani az összes szobát az intézményben. Senki más nem volt rajtam kívül a két könyvespolc között ahol álltam. Az a pár bűnöző is elöl vadászott könyvekre, az újabb érkezőkkel együtt, agy békében keresgélhettem. 

 De ez a békesség csak pár percig maradt így. Épp mélyen belemerültem volna, az Érik a gyümölcs első oldalába, amikor megéreztem, hogy nem egyedül vagyok. A bizonyos jelenlevőt nem láttam, de éreztem, hogy valaki mögöttem van. Mielőtt megfordulhattam volna, karok fonódtak derekam köré. Felkiáltottam és eldobtam a könyvemet, és gyorsan megfordultam az ölelő karok között. Hirtelen Harry ujját a szám elé helyezte, és egyik erős karjával még mindig engem tartott. „Shhh.” Mondta miközben felkuncogott. 

Megkönnyebbülésemben felsóhajtottam, és újra nekitámaszkodva a könyvespolcnak miközben vele együtt nevettem. Azon kívül, hogy nevettünk, kuncogtunk és mosolyogtunk nem tudtunk tovább várni és a meg szokott módon egymásnak nyomva ajkainkat csókoltuk meg egymást. De nem gondoltam, hogy valaha megfogom-e szokni puha ajkai simaságát és azt, ahogyan gyengéden mozog az enyémmel.  Azt, ahogyan hosszú karjait a csípőmön és a derekamon tartja, miközben én beletúrok fürtjeibe. 

A csók nem tartott sokáig, amikor is Harry hátrébb húzódott. „Szia.” Mondta egy mosoly kíséretében.

„Szia.” Kuncogtam, majd újra megcsókoltam.

Ha Harry figyelmes fülei nem lettek volna velünk, valószínűleg észre sem vesszük a közeledő őr lépteit. De Harry hallotta, hogy közeledik, így megragadta a kezemet. „Gyere.” Suttogta, mikor megszakította csókunkat. Gyorsan maga után vonszolva a sor végére értünk, majd hátunkat neki nyomtuk a magas fa tartónak. Kezemet szám elé helyeztem, miközben Harry merészen kilesett az őr irányába. A sorok közötti folyosót figyelte, a miatt a kis zaj miatt, amit Harry és én okoztunk. De a látókörén kívül voltunk és fuldokló nevetésben törtünk ki, amikor az őr tovább járőrözött a könyvtár területén. „Hú.”  Szólalt meg Harry és látszólag letörölte a verejtéket a homlokáról, ami igazából nem is volt ott. 

„Ez közel volt.” Túloztam megkönnyebbülésemben. Eléggé figyelmetlenek vagyunk az őrökkel kapcsolatban.

Harry alsó ajkát beharapta és tekintetét az enyémhez szegezte.

„Mi az?” Kérdeztem.

Harry húzta az időt a válaszadásra, és várt egy pillanatot. „Gyere velem.”

Megfogta csuklómat és maga után húzva mentünk egy másik polchoz, még közelebb érve a könyvtár végéhez. „Mit csinálunk?” Kérdeztem.

„Könyvet keresünk.” Válaszolta egyszerűen, megvonva vállát. Szavak nélkül fürkészte végig a sort, szemöldökeit összehúzta koncentrálása közben, míg alsó ajkát kissé lebiggyesztette. A magassága és ereje ellenére is imádnivaló volt.

Próbáltam egy könyvet keresni magamnak, és találtam is egyet, ami talán megfelelő lesz. Megnéztem a tartalmát, habár, szinte azonnal vissza is raktam a helyére, hiszen semmi kíváncsiságot nem éreztem, amikor átfutottam a sorokat. Szóval inkább Harry-re néztem. Még mindig keresgélt, kezei a háta mögött voltak és épp lehajolt, hogy el tudja olvasni egy könyv címét. Nem tudtam megállni, hogy ne menjek oda hozzá és nyomjak enyhe csókot arcára. Mikor felém fordult mosolyogva pillantott felém. Mielőtt még reagálhattam volna, szorosan magához húzott egyik kezével, másikkal beletúrt hajamba, majd ajkait enyémhez préselte, keményen, de játékosan csókolt. Több volt, mint egy egyszerű csók, de komolyan, ez gyors volt.

De ezután, mint ahogy általában szokta apró csókot lehelt homlokomra, mindkét orcámra, orrom hegyére, nyakamra, és újra a homlokomra, majd megismételte a folyamatot, míg én kuncogtam és befogtam az összes pillangómat.

„Állj!” Nevettem tiltakozva, ott ragadva karjai szűkös fogságában. 

Végül abbahagyta és elengedett, majd újra keresgélni kezdett, de ezúttal vigyor húzódott végig ajkain, ahelyett, hogy szemöldökét ráncolta volna. Tovább kerestem a megfelelő könyvet vele együtt, de nem igazán tudtam koncentrálni, mivel ajkaink vad csatája kötött le.

A címek mind unalmasnak vagy szomorúnak tűntek, ahogy végig néztem a polcokat. De végül, talán találtam egyet, ami érdekes lehet. Elolvastam a címét, A Nagy Gatsby, volt nyomtatva a sötétkék kötésre. Elindultam felé, de Harry is megtette abban a pillanatban. Szemei rám villantak és gyorsan mozgott, hogy elkaparintsa előlem.

„Hé!” Mondtam. „Ezt én szeretném.”

„De túl lassú voltál.” Válaszolta Harry, kinyitotta a könyvet és az első oldalt fürkészte.

Megforgattam a szemem. „Rendben, ez sokkal jobbnak ígérkezik.” Állapítottam meg. Harry rá pillantott, elolvasva a címet. A Kék Hold Völgye.

„Ha te mondod.” Sóhajtotta.

„Az is. A Kék Hold Völgye sokkal jobban hangzik, mint A Nagy Gatsby.”

„Egyáltalán nem.” Ellenkezett Harry.

„Rendben, az egész könyvet befejezem még ma este, és majd elolvashatod. És holnap cserélünk, és eldöntjük, hogy melyik a jobb.”

„Áll az alku.” Értett egyet, szórakoztatta a versengésem.

A maradék időben a Wickendale nem éppen nagy szélességű sztorijait nézegettük, Harry egyik keze a derekamnál volt végig, miközben a sorok között sétáltunk. Minden egyes alkalommal, amikor Harry talált egy számára érdekes könyvet hangosan felolvasta a tartalmát nekem. Elveszettnek találtam magam miközben Harry dörmögő hangján felolvasta a szavakat, így még tökéletesebbnek tűntek, mint ahogy az az író szándéka lett volna. Megfélemlítő volt mások számára, de a biztonságos blokádok és polcok között, ahol csókolóztunk és nevettünk suttogás közben, miközben megvitattuk a meséket és a sztorikat, nem éreztem félelmet, hanem biztonságot és boldogságot.

Ez volt mostanában az egyik legboldogabb pillanatom.

|Következő nap|

Harry szemszöge 

Emily halála után, bár a gondolata dramatikus és közhelyes volt, sose gondoltam volna, hogy újra szerelmes tudok lenni. De az voltam, teljesen kibaszottul szerelmes voltam Rose-ba. Nem tudtam megállítani magam, hogy ne csókoljam végig arcát és ne halljam ajkai közül előtörő örömteli kuncogását. 

Ez csak megmutatta, hogy nem szabad feladnunk, hogy vannak még lehetőségeink és helyrehozhatjuk a helyrehozhatatlant. Ha már egyszer megvalósítottál valamit, miért ne csináld újra? Rengeteg dolgot hozhatunk helyre.

De kitörni egy mentális intézményből nem volt ezek között. Nem úgy, mint az én tagadhatatlan szerelmemnek, ennek nem volt második esélye. Ki kellett tervelnünk valamit, és cselekedni kell gyorsan vagy egyáltalán nem. Mivel a szökés nem az a dolog, amit újracsinálhatnánk. Ha elkapnának minket, sosem hagyhatnánk el a celláinkat. Nem tölthetnénk több értékes időt a nemrég felfedezett könyvtárban. Nem ehetnénk többször azokkal az emberekkel, akikkel szeretnénk, inkább a rácson keresztül kapnánk enni, mint a kutyák. És ha Ms. Hellman tudná, hogy szökni próbálunk, ki tudja, mit tartogatna számunkra az alagsorban.

Senkinek sem mondhatom el, kivéve az embereknek akikben, teljes mértékben megbízom. És néhány okból kifolyólag, Lori azok közé az emberek közé tartozott.

„Úgy tűnik, minden rendben van.” Informált, miközben az egyik havonta esedékes vizsgálaton voltam. Egy szót nem szóltam egész idő alatt a szökésről, mivel az új nővér, Grace, még nem volt hallótávolságon kívül.

„Köszönöm.” Mondtam. Grace még mindig a jobb oldalán állt. „De, uh, mielőtt elmegyek….tudnánk beszélni?” Kérdeztem.

Lori bólintott, a székében ülve, ami az ágy mellett volt, ahol ültem. „Persze.”

„Négyszemközt?” Kértem, majd Grace Lori-ra nézett. Lari bólintott és Grace elhagyta a szobát.

Az első dolog, amit tettem, hogy kimondtam a legfontosabbat. „ Rose-nak és nekem meg kell szöknünk.”

„Tudom.” Lori ismét biccentett, és pedig meglepődtem.

„Hogy érted, hogy tudod?” Kérdeztem.

„Hamarabb tudtam, mint, hogy te bejöttél ide.” Mondta nekem. „Öreg vagyok, de nem vak. Tisztán látom, hogy Rose épelméjű. És te a kettő között vagy, de ez a közösség nem jelenti azt, hogy a Wickendale-n a helyed.”

„Szóval segíteni fogsz nekünk?” Kérdeztem lelkesen. Minden segítségre szükségünk volt.

Lori bólintott.

„Nagyszerű.” Válaszoltam. „Akkor be kell töltened valami szerepet. Kelsey szerezni fog nekünk egy térképet. De többre van szükségünk, mint egy menekülési útvonal, szükségünk van valamire, amivel eltéríthetjük az őröket. Kell egy terv ahhoz, hogy kijussunk a celláinkból és elhagyjuk az épületet.”

„Meg tudom csinálni.” Mondta nekem. „ Úgy értem, nem tudlak én magam kihozni onnan, de kitervelhetek valamit.”

„Hogyan?” Csodálkoztam.

„Amikor az áram elment pár hónappal ezelőtt, teljes volt a káosz. Mindenki mindenhol volt, és senki nem látott. Le tudtál jutni az alagsorba anélkül, hogy akárki észrevett volna.”

Bólintottam, és próbáltam rájönni, hogy mi is a terve. „Elvágod az áramot, amikor szökni fogunk?” Kérdeztem tisztázva a dolgokat.

„Ha ez segít.”

„Igen, ez segítene. Úgy értem, még mindig van mit kitervelnünk, de ha elvágod a vezetéket, amikor szükségünk van rá, akkor az segíthet. Nagyon szépen köszönöm, Lori.” Dicsértem. Rose-nak és nekem ki kellett jutnunk innen, és teljes biztonsággal rakom Lori-t a megbízható szövetségeseink listájára, akik segítenek nekünk ezt megvalósítani. Láttam a szemében, hogy fáradt volt. Mindent tudott a Wickendale-ről, túl régóta dolgozik itt. És belefáradt.

Szóval a segítségével hozzájárul a szökésünkhöz. Ha el akarunk szökni, szükségünk van zavaró tényezőkre, és arra, hogy biztonságban legyünk. Ez nem történhet meg csak úgy az éjszaka alatt. De az áram lekapcsolási ötlet, a térkép amit Kelsey fog megszerezni, és a szövetségeseink mind nagyszerűek a kezdéshez.

 Ettől a gondolattól sokkal jobb kedvem lett, amikor is elhagytam az irodát és elindultam az étkezőbe. Megpillantottam Rose-t és Mikayla-t a szokásos asztalnál ülni, egymással szemben. Úgy döntöttem, hogy Rose mellé ülök természetesen, és kezemet combján pihentettem. „Szia, bébi.” Mondtam és megpusziltam az arcát. „Szia.” Ismételte egy lélegzetelállító mosoly mellett. Készen álltunk arra, hogy kibeszéljük a könyveket és megvitassuk, hogy a Nagy Gatsby sokkal jobb, mint a Kék Hold Völgye.

De mielőtt megszólalhattam volna, észrevettük Mikayla zavaros tekintetét.

„Valami baj van?” Kérdezte Rose hitelesen. Mielőtt válaszolt volna, a lány gyorsan végig járatta a tekintetét a termen, majd hozzánk fordult.

„Hol van Jane?” Kérdezte aggódóan. „Nem volt itt tegnap sem.”

„Nem tudom. Lehet, hogy lebetegedett.”

„Nem, én nem így gondolom.”Ellenkezett Mikayla.

„Mikor láttad utoljára?” Faggatózott Rose.

Mikayla mély lélegzetet vett. „Van ez az őr, a neve Thomas, azt hiszem.” Nézett maga elé mereven. „Ő bevitte egy szobába, mintha a sebészetre vitte volna. Láttam, miközben a folyosón sétáltam. Azt hittem, hogy ennek semmi jelentősége sincs. De volt valami különös érzésem. És mellesleg az óta nem is láttam Jane-t.”

Harry tekintete megtelt rettegéssel, míg enyém félelemmel. Ez ismerősen hangzott. Mivel ugyanez történt Cynthia Porter-ral. A sebészetre vitték és soha többé nem látták utána. És ha ugyanaz lett a sorsuk, akkor Harry és én is tudatában voltunk annak a hírnek, ami tönkretette a rövid életű boldogságunkat. 

Jane halott volt.

 Sziasztok!:) Itt is lenne a következő rész. Tudjuk, hogy késtünk, DE mostantól havonta egy rész lesz várható. Reméljük megértitek. Nagyon szépen köszönjük nektek a rengeteg megjegyzést! Puszilunk, ölelünk Benneteket!

Vivi xx