Kelsey szemszöge
Úgy tűnt, hogy rengeteg páciens és munkás volt kételkedő
Harry-vel kapcsolatban. Mindenki aggódott a közelében, és jó okuk volt rá. Tett
néhány rossz dolgot. Hazudott, lopott, ölt, és teljesen tönkretette a
parancsokat. Nem nyúzott meg egy nőt sem, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen
ártatlan. A rengeteg lényegtelen terápiájáról, megtanultam; nem bízhatok benne.
Valahol az agyában volt valami sötét, függetlenül attól, hogy jó ember volt
vagy nem az még kérdéses. De volt valami különbség aközött, hogy jó ember vagy
csak jó ember Rose miatt.
És lappangása nagy szenvedély volt számára. Néha ez hiba volt
és gyűlölet és harag keveréke, de máskor jó dolgokra használta, például mikor
Rose-zal, a szerelmével volt. Szóval e miatt az ok miatt, de csakis emiatt, úgy
döntöttem, hogy segítek nekik. Hagyom a legjobb barátomnak, hogy elszökjön
innen azzal az embernek, aki olyan régóta részese ennek a világnak, és kevés reménnyel,
de bízom benne, hogy Harry vigyázni fog rá.
„Nem lesz egyszerű” Mondtam.
„Nem. A szarba.” Motyogta Harry reménytelen egyetértésképp.
„Kell egy terv, hogy téged miképp jutassunk ki a celládból.
Ezután keresztül kell jutnod az őrökön, majd a Ward C-n, és végül az alagúton.
Senki nem csinálta még meg ezelőtt.”
„Ige, de ez azért van, mert ezelőtt senkinek nem segítettél,
igaz?” Kérdezte Rose. „Mármint, az emberek, akik megpróbáltak elszökni, nem
kaptak segítséget a dolgozóktól vagy más betegektől.”
„Igaz.” Értettem egyet.
Lori megszakított mielőtt válaszoltam volna. „Tudunk adni
kulcsokat és felszereléseket.”
Rose szeme felcsillant. „És le tudod kapcsolni az áramot.”
„És szerezni nekünk fegyvert.” Fűzte hozzá Harry.
Minden további kiegészítéssel az én és a Lori vállára még
több súly nehezedett a stressz miatt. Valahogyan settenkednem kell majd, hogy
megszerezzem a szükséges tárgyakat Harry-nek és Rose-nak, anélkül, hogy
elkapnának vagy kirúgnának, és ennek nagy volt a nyomása. Úgy értem, ez a kis
találka, amit összehoztunk eléggé kockázatos volt. Nem jött volna össze ez az
összhang közöttünk, ha Ms. Hellmann nem lenne szerencsére távol az épülettől.
Nem lett volna Lori-nak, Harry-nek, Rose-nak és nekem találkozni az irodámban
Ms. Hellman jelenlétekor. De látszólag az ördögnek is vannak beteg napjai.
És mióta nincs itt, mi össze tudtunk gyűlni. Nos azóta, hogy
nagy részben nem volt itt és, mert Harry-nek voltak követelményei. Rose nem fog
a műtőbe menni mostanában, de úgy nézett ki, hogy az operációja Harry-t még
nagyobb őrületbe kergethette. Miután 20-szor is megkérdezte, hogy miképp fognak
megszökni, Lori-val megegyeztünk, hogy kijuttatjuk őket innen.
„Valakinek van egy jegyzetfüzete vagy valami?” Érdeklődött
Rose.
Az asztalom mögé sétáltam, majd kihúztam az egyik fiókot.
Megragadtam egy papírtömböt és egy tollat. Átadtam Rose-nak és csendesen
megköszönte, és már ki is nyitotta.
„Szóval először is szükségünk van egy tervre.” Motyogta
leginkább magának, közben a füle mögé tűrt egy tincset, míg valamit firkált.
Tekintetemet Harry-re vezettem és észrevettem, hogy mennyire törődik vele,
hiszen szemei sosem hagytál el Rose arcát. És rájöttem, hogy a nézeteltéréseink
ellenére, van bennünk valami közös. Mind a ketten tudtuk Rose sorsát, ha itt
maradna, és rémültek voltunk attól, hogy ez akár be is teljesülhet. Éreztük a
hatalmas pánikot, hogy valakit, akivel törődünk, ki kell juttatnunk. Habár
Harry félelme és gondoskodása nagyobb volt, mint az enyém, de mind a ketten
éreztük ezeknek a súlyát. Nyilvánvaló volt pillantásainkból és aggodalmunkból,
míg tartott a beszélgetésünk.
„Először le kell kapcsolnunk az áramot.” Mondta Lori. A fa
asztalnak dőlve állt, én mellette ültem az asztalon, míg Harry és Rose egymás
mellett ültek két széken előttünk.
„Rendben.” Értett egyet Rose, majd leírta a lapra. „De ez
csak egy figyelemelterelés, igaz? Minden cellát bezárnak azok után, ami
legutóbb történt, szóval hogyan jutunk ki?”
„Valaki tud nekünk szerezni egy tartalék kulcsot?” Kérdezte
Harry.
Lori felsóhajtott. Eddig hezitált ezzel az egésszel
kapcsolatban, nem beszélt sokat. De nem volt időm megkérdezni, hogy miért.
„Kockázatos.”
„Ez az egész az.” Kontrázott Harry.
Rose parancsolóan rátekintett, majd bocsánatkérően Lori-ra.
De én tudtam, hogy miért volt kiakadva. „Majd én megteszem.” Mondtam.
Harry biccentett
elismerésül. Tényleg őszintén ki akart szabadulni innen, de eldöntöttem, hogy
inkább Rose-nak adom az említett kulcsot, mint Harry-nek.
„Oké.” Mondta Rose.”Szóval Kelsey szerez nekünk kulcsot,
Lori lekapcsolja az áramot, mi kinyitjuk egymás celláját. Akkor most, hogyan
fogunk végig jutni a Ward C-n, anélkül, hogy az őrök észrevennének minket?”
„Tudunk majd fegyvereket használni?” Persze ez Harry-től
jött.
„Nem.” Szállt szembe vele Rose. „ Nem akarok megsebesíteni
ártatlan őröket.”
„Ártatlan.” Gúnyolódott Harry az orra latt, de nem
vitatkozott. „Nem úgy értve, hanem csak önvédelemből.”
„Mi meg tudjuk csinálni.” Mondtam. „Talán egy zsebkés vagy valami, ami nálatok
lesz, egy lehetőségnek jó, ha szükségetek lenne önvédelemre.” Tudtam, hogy
sokat fognak majd kérdezősködni, de hogy ne tennék? Ezelőtt még szkeptikus
voltam a szökésükkel kapcsolatban, de most rájöttem, hogyha Rose helyében
lennék, én is hasonlóan cselekednék. És a gondolat, hogy a legjobb barátom
meghalhat az ördögi Ms. Hellmann és a fia keze által, támogatni kezdtem ezt az
egészet jobban és jobban. A legkevesebb
volt a támogatásom.
„És az áram le lesz kapcsolva.” Tette hozzá Lori, habár ezt
már elmondta. „ Szóval zavarodottak lesznek.”
„Köszönöm.” Mondta aranyosan Rose. „Ez segíteni fog, de nem
tudom, hogy az elég lesz-e. Többre van szükségünk.”
Ezután egy pillanatra a szoba csendes lett. Hary megcsípte
ujjaival alsó ajkát miközben gondolkozott, Rose a tollát a jegyzetfüzetéhez
ütögette, én kezeimmel doboltam a fa asztalon és Lori a mennyezetet bámulta. Ez
az egy kérdés járt mindenki fejében; hogyan fog Harry és Rose keresztüljutni az
őrökön. A hely tömve volt velük, legtöbbjük hűséges volt a munkájához, míg
páran beteg szörnyek voltak. Nem volt könnyű kijátszani őket, még a sötétségben
sem.
„Kockáztatnunk kell.” Javasolta Harry. Ez azonnal kisebb
hangzavart vont maga után.
„Mi?” „Ez nem fog működni.” és, „Te őrült vagy.” mind
elhangzottak az ötlet után.
Harry felemelte a kezét védekezés képen. „Akárki tud ennél
jobbat mondani? Ki akarok innen jutni, és gyorsan. Az őrök nem fognak keresgélni,
amíg mindenki be van zárva, és nem lesznek képesek jól látni.
„Ha minden dolgozó itt lesz, akkor nagy az esélye annak,
hogy elkapnak.” Szálltam vitába. Tudom, hogy minél hamarabb ki akar jutni, de
most irracionális volt. „Nem futhatsz a Ward C-ig úgy, hogy arra számítasz,
hogy minden rendben lesz.”
„Szükségünk van még valamire.” Értett egyet Rose. Harry
felsóhajtott és végig szántott haján.
„Oké és mégis mire?” Kérdezte. „Hogyan kellene csinálnunk?”
És ismételten töprengtünk. Megragadtunk itt és annyit
tehettünk, hogy várunk valamilyen ötletre, ami világos lesz. De hirtelen valaki
kopogtatott az ajtómon. Egy férfi
elfojtott hangja szólalt meg. „Itt van Sally Miguel. Hozzád jött.”
A francba. „Sajnálom, elfelejtettem, hogy van most dolgom.”
Mondtam nekik, hiszen engem figyeltek. „Megpróbálok még egyszer így összehozni
egy találkát, rendben?”
Rose körbe járatta a tekintetét, majd felállt a helyéről és
Harry követte.
„Köszönöm.” Mondta Rose mosolyogva, rám és Lori-ra nézve,
majd átnyújtotta nekem a jegyzetfüzetet. „Köszönöm.” Motyogta Harry. És mind a ketten
kisétáltak a szobából. Figyeltem, ahogy elhagyják a szobát, majd megláttam az
őr arckifejezését. Követtem Sally-t, míg bejött és leült a székbe, amin az
előbb még Rose ült pár perccel ezelőtt, majd hallgattam Sally véget nem érő
problémáit, melyekre nem tudtam koncentrálni. Csak arra tudtam gondolni, hogy
miképp fogom Harry és Rose számára megszerezni a kulcsot.
Rose szemszöge
A véget nem érő percek Harry nélkül magával ragadtak, ahogy
itt az általában lenni szokott. A cellámban ültem és gondolkozáson kívül nem
csináltam semmit. Gondolkozás és alvás volt az, amit tenni tudtam. De végül,
elérkezett az ebédidő és ez volt az egyetlen dolog, ami miatt még nem őrültem
meg. Kisétáltam a cellámból az étkező
felé indulva izgatottan, hiszen volt egy eléggé veszélyes tervünk a kijutásra.
De Harry arckifejezése másra utalt, amikor leültem mellé.
Hátradőlt a székén, közben féloldalasan az asztalon
támaszkodva pihentette kezét. Szemöldökét összehúzta és zavarodottnak tűnt, míg
ajkai között füstölgő cigarettája volt. De vonásai megenyhültek, amikor
meghallotta, hogy behúztam a székemet mellé.
„Szia.” Mondta egy mosoly kíséretében. Kissé felült és felém
fordult, majd kezét combomra rakta, ahogy mindig tenni szokta. De volt valami
más ebben a tettében az elmúlt napokban. Sokkal biztonságosabb volt, több volt
a céljánál. Mintha meg akart volna bizonyosodni arról, hogy tényleg itt vagyok
és itt is maradok.
„Szóval a tervünk.” Mondtam.
„Rendben.” Bólintott Harry. Arcunk közel volt egymáshoz, és
ezt is észrevettem. Harry egyre közelebb akart tudni magához.
„Lori lekapcsolja az áramot. Valamelyikünk kinyitja a
celláinkat Kelsey kulcsaival. Végig megyünk az alagúton, kijutunk és futunk.”
Tisztáztam.” A bonyodalom csak annyi, hogy miképp jutunk túl az őrökön és érünk
el a Ward C-ig.”
Harry vékony vonallá préselte ajkait, miközben hallgatott. „Feltételezve,
hogy minden más a terv szerint fog haladni, akkor igen.”
„Nem gondolom, hogy el kellene sietnünk, csak mert ez elég
jó. Borzasztó lenne ilyen messzire menni, ha rögtön visszadobnának minket a
cellákba.”
„Igazad van.” Értett egyet Harry. „De erre már gondoltam és
van egy ötletem.”
„Mi?” Kíváncsiskodtam.
„Mikayla-t, talán, vagy a többi pácienst is elengedhetnénk.
Megmondjuk nekik, hogy sikítozzanak, hogy az őrök keressék, és velünk
ellentétes irányba küldenénk. Egyszer úgyis a másik beteget keresnék, nem
gondolnának rám és rád.”
Szemeim felcsillantak. „Ez jó.” Mondtam. „Csak rosszul
éreznénk magunkat, hogy kihasználjuk.”
„Akkor mire volt jó, hogy szövetségeseket keressünk?”
Kérdezte. Nem tudtam ezzel az érvvel vitába szállni. „Nem muszáj ezt az ötletet
követnünk, csak én erre gondoltam.
„Nos, ha meg is tesszük, néhány dolgozó még észrevehet
minket. Ez a hely zsúfolásig tele van velük, és lehet, hogy még Mikayla
segítségével se sikerülne.”
„Igen.” Ennyit mondott. Harry mély levegőt vett és fejét
karjára támasztotta. Tekintetét az asztalra vezette és orrlyukai kitágultak,
valószínűleg a stresszes gondolatai miatt. Mintha a kijutás a Wickendale-ről
teljes mértékben létfontosságú lenne ebben a pillanatban.
„Rendben van.” Mondtam olyan megnyugtatóan, ahogy csak
tudtam. Kezemet hátára fektettem és enyhén dörzsöltem neki, míg ő azonnal
ellazult érintésem alatt. „Van időnk ezt kitalálni.”
A szemembe nézett és bólintott, de nem tűnt túl meggyőzöttnek.
A ráncok szemöldökei között még megmaradtak. És nem törődve az őrökkel, akiket
amúgy sem érdekelt, gyors puszit nyomtam pontosan arra a helyre az arcán, hogy
megszabaduljon a ráncoktól. Harry végül feladta és egy mosoly terült el arcán,
megrázta a fejét, de még mindig vigyorgott. Ő volt az egyetlen, aki ezekben az
időkben mosolygásra késztet, így viszonoztam neki.
De mosolya eltűnt és figyelmét ismét az asztalnak fordította
egy kis idő után. Csendes lett. Még mindig feszült volt. Nem tűnt ijedtnek,
csak valami mélyen aggasztotta. Sosem láttam még ilyennek.
Elnéztem az asztalunktól, és megpillantottam, azt a furcsa
nőt tegnapról, és éppen minket figyelt. Ő nem osztotta meg Harry titkait velem,
de tudott róla valamit. Lenéztem Harry kezére, amit a combomon pihentet.
Rápillantottam lélegzetelállító arcára, és tudtam, hogy valami nincs rendben.
„Harry mi folyik itt?”
„Mire gondolsz?” Kérdezte.
„Valami megváltozott veled kapcsolatban tegnap óta. Nem
mondom, hogy ez rossz, de….valami más. Nem mondasz el nekem valamit.”
Arckifejezése gondterheltből lett zavart. Kissé ideges volt,
amit tőle ritkán látok. „Nincs semmi.” Mondta, de nem hittem neki.
„Ahhoz kapcsolódik, ami tegnap történt? Ahhoz a nőhöz, aki
tegnap idejött hozzám és azt mondta, hogy valami rosszat tettél régebben?”
„Rose” Kezdte olyan nyugodtan, ahogy csak tudta. „Nincs
semmi.” Éreztem, ahogy meleg tenyerét elemeli lábamtól.
„Harry mond el. Ha veled fogok elszökni innen és rád bízom
az életemet, muszáj őszintének lenned.”
„Kérlek, csak felejtsd el.” Ennyi volt a válasza. Megígértem
magamnak, hogy nem kérdezek, de utáltam a tényt, hogy van egy titok, amiről én
nem tudok.
„Harry, gyerünk, én csak.”
„Ugyan hagyd már!” Kiáltotta. A hangsúlya miatt hátrébb
ugrottam.
Harry felsóhajtott mérgesen abban a pillanatban, amikor én
úgy döntöttem, hogy befogom a számat. Nem néztem rá, hanem az ölembe pihenő
ujjaimat figyeltem. Csend volt egy darabig.
„A francba.” Mondta magának. Még mindig nem néztem rá, amíg
végül kezét újra a combomra nem fektette.
„Figyelj Rose, sajnálom. Tudom, hogy tudni akarod, de bízz
bennem, hogyha azt mondom, hogy ez a legjobb neked, rendben?”
Bólintottam.
„Nézz rám.” Kérlelt, és egyik hosszú ujját végighúzta államon.”Elmondom
majd. Csak kérlek ne beszéljünk erről, amíg ki nem dolgozzuk a teljes tervet a
kijutáshoz.”
„Igazad van.” Sóhajtottam. „Sajnálom, nem kellett volna erőltetnem
most.”
„Semmi baj bébi, csak arra koncentráljunk, hogy kijussunk
ezelőtt a szar helyzet előtt.”
„Oké.” Mondtam. Harry már másodjára van ezen a helyen, és
sokkal több rossz dolgon ment keresztül, mint én. Természetes, hogy aggasztó
számára a kijutás, akárki megőrölne, ha ilyen sokáig lenne itt. Kiemelten
fontos elhagynunk ezt a helyet, mielőtt az a bizonyos, számomra ismeretlen
dolog megtörténne.
De az légkör ismét megváltozott és Harry szemei
felcsillantak. „Van egy ötletem.” Mondta, az előbbi beszélgetésünket
elfelejtve.
Ránéztem, hogy folytassa.
„Ez nem… nos nem nagyszerű, de van egy ötletem. Talán ez
segíthet kijutni. De ez erőszakos.”
„Mi?” Faggatóztam.
Komolyan nézett rám, de láttam szemeiben egy kis izgalom
félét. „Ez.” Kezdte, majd megnyalta ajkait, és folytatta. „Beletartozik, hogy
meg kell ölni James-t.”
Jó olvasást! És kellemes nyári szünetet!
Imádommmm!!!!! :)
VálaszTörlés♥ Köszönjüük! :) Puszi.
Törlés